Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.
Ülésnapok - 1980-13
773 Az országgyűlés 13. ülése, 1982. március 25-én, csütörtökön 774 Amennyiben a túlszabályozást, és így is teszszük, negatív ténynek tekintjük, leküzdéséhez azt a folyamatot, hatásmechanizmust is kellene tudományos igénnyel vizsgálni, amelyben az képződik. Lehetséges, hogy a megoldás nem csupán a jogalkotás megváltoztatásában, hanem a végrehajtás, a jogalkalmazás alakításában található meg. A túlszabályozást csökkentheti az átfogó — kódexekkel való — szabályozás is, ahogy azt Juhász Tibor vetette fel a bizottság ülésén. Kedvező hatású lehet ez azért is, mert a külöbÖző jogi iránymutatások, értelmezések csak zavaróan hatnak a gyakorlatban, amit példákkal bizonyított Györe Sándor. Nem kezelhető technikai kérdésként — egyben jogpolitikai kérdés is — a jog szabályaiba behatoló műszaki-technikai tartalom kérdése sem. A joganyagnak a rendezése megfelelő megoldással itt abban az esetben járhat, ha a jelenség okait egyértelműen feltárjuk. E probléma elvileg is alapos, stabil megoldása tehát még további vizsgálatokat igényelhet. A jogszabályok közérthetőségének javítása is csak részben szövegezés és szerkesztés kérdése, Gajdócsi István, a bizottság elnöke röviden ezt úgy fogalmazta meg, hogy magyarabbul fogalmazzunk. A jogszabálynak arra kell alkalmasnak lennie, hogy az egész lakosság befogadhassa, a magáénak ismerhesse meg. Csakis így töltheti be egyre jobban a már sokszor hangsúlyozott tudatformáló, meggyőző, nevelő szerepét. Ügy vélem, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusi határozatai nyomán kidolgozott jogszabály-előkészítő tevékenység időszerű feladataiból, továbbá a kodifikációs programból, valamint az elhangzott beszámolóból is megállapítható, hogy jó irányba haladunk. Érzékeljük a jogalkotás fontosabb problémáit. A megoldás azonban további erőfeszítést, a célok részletező kidolgozását, magas színvonalú politikai és jogi szakmai tudatosságot, egyidejűleg, széles körű állami és társadalmi együttműködést igényel. Tisztelt Országgyűlés! Az előadottak talán érzékeltették, hogy bizottságunk vitája azokat a kérdéseket hangsúlyozta, különösképpen azokat hangsúlyozta, amelyek a beterjesztett javaslatunkban is megfogalmazást nyertek. Éppen ezért engedjék meg, hogy abból csupán két vagy azzal összefüggésben, egyébként nem elégszer hangsúlyozott kérdéskört én is megemlítsek. Az egyik a jogszabályalkotás demokratizmusának kérdése, sok esetben éppen ennek az öszszekapcsolása más igényelt elvárásokkal. Ez pedig azt is jelenti, hogy tovább kell keresni azokat az eszközöket és módszereket, amelyekkel jogszabályaink általános társadalmi szükségességének felismerése már a jog alkotásának folyamata során meggyorsítható. Ezeket a sokszor új, de eléggé fel nem használt régi formákat is figyelembe vehetjük, azokat sem tudtuk kellőképpen felhasználni. Mégis úgy gondolom, hogy régi és új formákkal közelebb kell ezt a jogot vinni, és lehet is közelebb vinni a társadalomhoz, s így ezeket a szabályokat az emberek tudatának részévé, az állampolgár által megértett és egészében vállalt magatartási szabályokká lehet tenni. Ügy hiszem, hogy e folyamatban a kodifikátorok által olyan tényezőket is messzemenően figyelembe kell venni, amelyek tovább egyszerűsítik a jogszabályok nyelvi szerkezetét is. Sajnos, még mindig él, sőt nemcsak szorosan a jog világában egy bizonyos „hivatalos nyelv", amelyet Mikszáth „sajátságos érthetetlen iparos nyelvnek nevezett", és amely, ahogy ő fogalmazta, szóról szóra „a fiskálisok stílusából van összefogdosva" — írta Mikszáth. Ez a tulajdonképpen hivatalnoknyelv pedig nem más, mint egyszerűen csak egyfajta talán akartán is hivatalos színezetű, elrontott magyar nyelv. Persze ez nem jelenti azt, hogy a jogi műszavak nem lennének használhatók. Mindenekelőtt a jogszabály-szerkesztésnek kell elöljárnia a közérthető magyar nyelvű jogi szöveg megteremtésében, továbbfejlesztésében. Ez egyben a régi, hogy úgy mondjam táblabírói nyelv maradványai elleni küzdelmet is jelenti. Ez is kapcsolható a jogalkotás demokratikus vonásaihoz. A másik kérdés, amiről igen röviden szeretnék szólni, ugyancsak a javaslattal kapcsolatban, ez pedig a tudomány szerepe a jogalkotásban. Az igényelt tudományos megalapozottság előfeltétele a jogalkotás tényleges tervszerűsége. A jogtudomány alapvetően fontos feladatának tekinti a valóságos társadalmi viszonyok elemzését, azért is, hogy feltárja a szabályozás módszereit, fajtáit, sőt terjedelmét is, amelyek elegendőek ahhoz, hogy az emberi magatartásokon a társadalom megfelelő befolyást gyakoroljon. Azt lehet mondani, hogy e téren a jogtudomány bizonyos mértékig meg is kell, hogy előzze önmagát. Amikor a várható jog szempontjából végez vizsgálódásokat. Éppen azért mondották már régen, hogy a jogtudomány tulajdonképpen a törvényhozás tudománya is. A jogtudomány és a joggyakorlat összefüggései tehát nem hagyhatók ki, amikor a jogalkotást vesszük vizsgálódásaink középpontjába. És nem szabad elfelejteni, hogy a jog, mint a kultúra része, pontosabban a politikai kultúra összetevője legalább annyira gyakorlat, mint tudomány. A sokszor jogosan bírált jogászi formalizmus, a jogászoknak néha az élettől való elvonatkoztatottsága a jogszerkesztők, de a tételes jogtudomány felett egyaránt lebegő Damoklész-kard. A hivatalnok packázásai — amiről már Hamlet panaszkodik híres monológjában — a jogászi fogalommennyország, amelyet nem egy halhatatlan szatíra örökített meg, mind a jogászoknak, még ma is kísértő ebből az élettől elvonatkoztatott irányzatából erednek, és amelyek, habár a jogi hivatások minden ágában megnyilvánulhatnak, elsődlegesen mégis a szerkesztő jogász, a kodifikáló, általánosságra, biztonságra és kiszámíthatóságra való helyes törekvése a melegágya. Tisztelt Országgyűlés! Az igazságügyi miniszter beszámolóját, tekintettel jogalkotásunk történetében kiemelkedő helyet elfoglaló utóbbi évtized kiemelkedő tevékenységére, bizottságunk nevében és a magam nevében is elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.)