Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-10

585 Az országgyűlés 10. ülése, 1981. október 9-én, pénteken 586 a hatósági előírások betartása és betartatása elsőrendű része a környezetvédelemnek. A környezetvédelem, vagy annak egy részterülete gyakran képezi szenvedélyes viták tárgyát. Különösen sok indulat kavarog akörül, hogy lehetséges-e egyidejűleg a mezőgazdaságot fejleszteni és az emberi környezetet megóvni. Meggyőződésünk szerint kell is, lehet is. A környezetvédelemnek nem lehet célja, hogy a mezőgazdaság fejlődését visszafogja, de a mezőgazdaságot úgy kell fejleszteni, hogy az legyen tekintettel a környezet teherbíró képességére, a környezeti viszonyokra, végső fokon az emberek életére, egészségére. Ismeretes, hogy nagymórtékben megnőtt a mezőgazdaságban felhasznált kemikáliák mennyisége. Ha ebből a környezetre veszélyek jönnek létre, azok túlnyomórészt abból származnak, hogy sok esetben az anyagok szállítása, tárolása, felhasználása nem olyan biztonsággal és szakszerűséggel történik, az ellenőrzés nem mindig olyan körültekintő, mint az elvárható lenne. Azok az anyagok szennyezik leginkább a környezetet, amelyeket a mezőgazdaság sem hasznosít, amelyeket feleslegesen, gondatlanul használnak fel, és amelyek például nem a növényzetbe épülnek be, hanem a vízfolyásokba kerülnek. Viták folytak és folynak a nagyüzemi állattartó telepeken keletkező hígtrágyák felhasználásáról. Ez is nagymennyiségű szennyezést jelent. De itt is főleg az okoz gondot, hogy ami nem hasznosul — pedig hasznosulhatna — a mezőgazdasági termelésben, az jelent veszélyt a környezetre. Ha a hígtrágya felhasználásával a talaj termőképességét javítják, senki környezetvédelmi szempontból nem emelhet kifogást. De ha az a folyóvizekbe, vagy például a Balatonba kerül, akkor jogosnak kell elfogadni a szigort, a megoldást követelő fellépést. Időnként vita folyik arról is, hogy helyes-e olyan beruházásokat szorgalmazni, mint amilyenek a környezetvédő berendezések, vagy környezetkímélő technológiák és eljárások, miközben a beruházási eszközöknek szűkében vagyunk. Természetesnek kell tartanunk, hogy a környezetvédelmi intézkedések nem szakadhatnak el a mindenkori gazdasági teherbíró-képességtől, gazdaságunk általános helyzetétől. De az indokolt kezdeményezéseket, követelményeket mégsem lehet visszautasítani, mert az emberi élet és az egészség, az élettől elválaszthatatlan tiszta környezet nem képezheti vita tárgyát. Emellett nem is biztos, hogy mindig többletköltségekről van szó. A technológiai fegyelem betartása, vagy a rend és a tisztaság az üzemben vagy a lakóhelyen, inkább igény és magatartás, semmint pénz kérdése. De természetesen anyagiakra is szükség van, mint ahogy az a szociális, az egészségügyi, vagy az életkörülményeket javító más feltételekhez is nélkülözhetetlen. Végső fokon a környezetvédelem, a termelési, gazdasági folyamatok része, de céljait illetően az embert, az ember életét, az életkörülményeket szolgálja. Tisztelt Országgyűlés! A természetvédelem a sajátos és időnként vitákat kiváltó teendők közé tartozik. Köztudottan szép hagyományokkal rendelkezünk, és eredményeinket nemzetközileg is számontartják. A 430 000 hektár védett terület, benne a három nemzeti park, nagyrészén mezőgazdasági és erdőgazdasági termelés folyik, és időnként vitákat okoz a szükséges korlátozó intézkedések betartása. Mivel a legszigorúbb feltételek a gazdaságilag legkevésbé hasznosítható területekre vonatkoznak, ezért ezekben a vitákban túlzások is előfordulnak. A természeti értékeket két szempontból kell megítélni. Az egyik az, hogy az emberekben mindinkább erősödik az a szándék, hogy a természettel kapcsolatot tartsanak fenn. Elég, ha utalunk a szabadidő eltöltésére. A városlakó embernek — úgy tűnik — egyre nagyobb szüksége lesz nemcsak a védett természetre, hanem a természet és a táj minden más értékére. Hogy ez mennyire társadalmi igény, jelzik azok az akciók, amelyek nyomán sok városban és a városok környékén a tájat, a környezetet gazdagító és a szabadidő eltöltésére alkalmas területeket alakítottak ki. Jó példa erre Nagykanizsa, Nyíregyháza vagy a pilisi parkerdő. A másik ok, ami a természetvédelem mellett szól, a veszélyeztetett értékek megőrzése — a veszteségek legtöbbször nem pótolhatók — és a kutató, a tudományos munkában történő hasznosítása. A természetvédelem óvja azokat a génkészleteket, amelyekről a jövő érdekében nem mondhatunk le. Tisztelt Országgyűlés! Sokszor hangzik el kritika arról, hogy a környezet rongálóival, a veszélyek okozóival szemben nem elég szigorú és határozott a hatósági fellépés. El kell fogadnunk ezt a kritikát. A környezetvédelmi bírságok igen gyakran nincsenek arányban az okozott kárral, vagy az előidézett veszéllyel. Nem jut kifejezésre a személyes felelősség súlya sem. Ezen változtatni kell. A légszennyezési bírság szigorítására javaslat készül. A szabálysértési eljárás több lehetőséget nyújt, mint ami a gyakorlatban érvényesül. Szűkebb körben élnek ezzel a tanácsi szervek is, mint amit az állapotok megkövetelnek. Gondolunk itt a köztisztasági, csendvódelmi vagy a növényvédelmi előírásokra ós a több más részterületre. Úgy vélem, hogy ebben az a felfogás tükröződik, hogy a mulasztások társadalmi veszélyességét lebecsüljük. És adott esetben élnünk kellene a Büntető Törvénykönyv erejével, amikor a mulasztás, a magatartás ezt a felelősségi fokozatot éri el. Jogosak tehát az észrevételek. Az Országos Környezetés Természetvédelmi Hivatalnak és másoknak a jövőben határozottabb magatartást kell tanúsítani, igényelve ehhez a tanácsokon kívül a rendőri és igazságügyi szervek munkáját is. A környezet értékeinek, elemeinek megóvásában az irányítás színvonalán, az anyagi eszközökön és a nagyobb szigoron kívül — vagy inkább ezekkel együtt — nagy szerepe van a társadalomnak. Sokan, egyre többen önvédelemnek tekintik a környezetvédelmet és munkájukkal, magatartásukkal példát mutatnak. Köszönet illeti azokat, akik a nópfrontmozgalom keretében vagy azon kívül tevékenykednek, akik ilyen szellemben lépnek fel és jó szóval, példamutatással és gyakran önzetlen társadalmi munkával segítik az ügyet. Köszönet jár mindazoknak, akik a szakszervezeti és az ifjúsági mozgalomban, a Vöröskereszt aktivistájaként, vagy az MTESZ valamelyik tagegyesületében dolgoznak azon, hogy környezetünk emberi, emberhez méltó maradjon. Mindezt megállapítva és megköszönve mégis azt kell mondani, hogy a teendőkhöz, az állapotokhoz képest többre lenne szükség. Az ismereteknek olyan széles körű befő-