Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-9

571 Az Országgyűlés 9. ülése, 1981. október 8-án, csütörtökön 572 Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ezek a szövetkezetek eddig is kaptak szakember-támoga­tást, amelyet a jövőben is indokolt megtenni. A szakember-támogatás területén azonban nem tar­tom indokoltnak, sőt egyenesen kedvezőtlennek ítélem meg, hogy egy üzemben csak öt szakember kaphat állami támogatást. Például a mi szövetke­zetünk a nagyobb termelőszövetkezetek közé tar­tozik, ezért öt főnél több szakember támogatása lenne indokolt. Éppen ezért azt javaslom, nem beszéltünk össze az előzőekben felszólalt Pásztohy András képviselőtársammal, hogy a Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Minisztérium határozza meg a me­gyénk részére folyósítható támogatási összeget, de ne adjon létszámkeretet, bízzák a megyei tanács végrehajtó bizottságára, hgy a támogatás összegé­vel a szükségleteknek megfelelően önállóan gazdál­kodjon. Űgy gondolom, hogy a kormány mostani dön­tése, a szakemberek csoportos letelepítése is ezt a rugalmasabb, egyszerűbb megoldást kívánja. A me­zőgazdaság intenzív fejlesztését jó szakemberekkel, hozzáértő, művelt tagsággal lehet megvalósítani. Az ember eddig is döntő tényezője volt és a jövőben is az lesz a termelésnek, ezért meg kell tenni minden lehetségest annak érdekében, hogy helyzetük javul­jon, érdekeltségük és biztonsági érzésük tovább nö­vekedjen. Tisztelt Országgyűlés! Nagy jelentőségűnek tartjuk és támogatjuk a kiegészítő tevékenység fej­lesztését. A mi szövetkezetünk a Medicor és a Buda­pesti Finomkötöttáru Gyárral alakított ki kooperá­ciót és szervezte meg a kiegészítő tevékenységet folytató üzemeket, amelyekben ez év végére mint­egy 400 fő foglalkoztatása válik lehetővé. Számunkra különösen nagy jelentősége van annak, hogy foglalkoztatni tudjuk a község lakos­ságát és az így képződő nyereségből fejleszthetjük az alaptevékenységet is. A megye termelőszövet­kezeteiben a termelési érték 20 százalékát, az összes nettó árbevétel 33 százalékát teszi ki a kiegészítő tevékenység. A termelőszövetkeztekben munkát vállalók 13 százaléka, közel 7000 ember dolgozik a kiegészítő ágazatban. Az a tervünk, hogy ezt a tevékenységet gyorsabb ütemben fejlesztjük to­vább.^ Éppen ezért e helyről is kérjük az ipari üzeme­ket, hogy kooperációs kapcsolataik megteremtését a megyében tovább szorgalmazzák. A kiegészítő tevékenység nemcsak gazdasági, hanem társadalom­politikai szempontból is jelentős. Csak az érzékeli igazán, aki benne él, hogy a tegnap még kapáló szövetkezeti asszonyok élet- és munkakörülményei­ben, tudati fejlődésében milyen óriási változás megy végbe, amikor ipari körülmények között dolgozhat­nak. Nagyra értékeljük azt is, hogy a Pénzügymi­nisztérium az V. ötéves terv folyamán a megyében 16 termelőszövetkezet számára engedélyezett ter­melési adó terhére visszafizetendő fejlesztési hozzá­járulást, mintegy 100 millió forint összegben. Ezek között van a mi termelőszövetkezetünk is. Azt kér­jük, hogy az ilyen irányú kezdeményezéseket a mi­nisztérium a jövőben is támogassa. Tisztelt Képviselőtársak! Befejezésül engedjék meg, hogy szövetkezetünk és az egész megye mosta­ni, igen nagy gondjáról is szóljak. Köztudott, hogy nálunk terem az ország téli alma mennyiségének valamivel több mint 50 százaléka. Ez évben rekord­termést takarítunk be, a legutóbbi becslések szerint mintegy 550 ezer tonna mennyiséget. A téli alma minősége ez évben kitűnő. Az ex­portra felkínált alma 80 százalékát első osztályú almaként vásárolják meg. A mi szövetkezetünk is és a többiek is jól felkészültek az alma termesztésére és betakarítására. Viszont az értékesítés minden olyan esztendőben komoly gondot okoz, amikor átlagosnál jobb termést takarítunk be, ez évben különösen. Meggyőződésünk, hogy ezt a jó minőségű almát külföldön és belföldön értékesíteni lehetne, de a ke­reskedelem részéről nincsen meg ez a szándék, és talán az érdekeltség sem. Azt kérem az illetékes minisztériumtól, vizsgálják meg az alma, a burgo­nya ós a zöldség forgalmazásának helyzetét, és te­gyék meg a szükséges intézkedéseket, hogy végre oldódjon meg a termelés biztonságát veszélyeztető és sok bosszúságot okozó nehéz kérdés. Szükség lenne felmérni és hatékonyan befolyá­solni a téli almatelepítést és a burgonya-vetésterü­letet, mert már túlméretezett, eltér a táj adottságai­tól, a népgazdaság érdekeitől, mert olyan földeken is termelik, ahol értékesebb kultúrákat, például bú­zát, kukoricát, cukorrépát kimagasló eredmények­kel lehetne termelni. Tisztelt Országgyűlés! A beszámolót, a szóbeli expozét elfogadom és elfogadását javaslom. Köszö­nöm figyelmüket. (Nagy taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A beszámoló­hoz több hozzászóló nincs, ezért a vitát bezárom. Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi mi­niszter elvtárs kíván válaszolni. VÁNCSA JENŐ mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! A napirend körül kialakult alkotó vita, a jelentések és a beszá­molók azt hiszem együttesen adnak teljes körű képet ágazataink helyzetéről és tennivalóiról. Ezért csak köszönettel tartozom mindazoknak, akik javasla­taikkal, véleményükkel, a helyzetfeltárás jobb meg­ítélésével, a helyi lehetőségek bemutatásával is gazdagították ezt a munkát. Sok hasznos tapasz­talatot hallottunk, amelynek jórészét ki-ki a maga területén és nem kis hányadát magunk is a mező­gazdasági ágazat irányító munkájában hasznosí­tani tudjuk. Ezt is megköszönöm és ígérem, hogy erőnkhöz és lehetőségeinkez mérten mindent elkö­vetünk, hogy minél többet megoldjunk ebből a ha­talmas feladatkörből. Nem kívánok minden kérdésre kitérni, ezzel nem fárasztom a Tisztelt Országgj-ülést, azt kérem azok­tól a képviselő elvtársaktól, akik itt egy-egy szű­kebb terület, vagy gazdaság problémáit vetették föl, hogjr most szíveskedjenek eltekinteni a választól, megkeressük az elvtársakat és az illető térség üzem­vezetőit is és megfelelő módon az ottani helyeztet és feladatokat tisztázzuk. A következő főbb témakörben szeretnék ref­lektálni: egyik a kedvezőtlen adottságú üzemeknek a köre. Sokan érintették. Lényegében minden föl­vetés azt mutatja, hogy az a komplex intézkedés­sor, amit közel egy esztendei munkával dolgoztunk ki nagyon sok szakember és megyei, térségi üzem­vezetőnek a bevonásával, találkozott az Önök föl-

Next

/
Oldalképek
Tartalom