Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-9

535 Az Országgyűlés 9. ülése, 1981. október 8-án, csütörtökön 536 valamint az esetenként jelentkező felesleget exportálta, ma és a jövőben mind nagyobb mértékben kell a világpiaci export termelőivel megküzdenie. Ilyen összefüggésben a népgazdasági egyensúly, a minőség, a hatékonyság és a versenyképesség javítása, az elért életszínvonal megőrzése a mi területünkön is mind-mind olyan súlyú kérdésekké lépnek elő, amelyeket az eddiginél feszesebb és tudatosabb munkával tudunk csak elérni. Napjaink és az elkövetkező időszak fő kérdése az, hogy milyen cselekvési program felel meg bevált elveinknek, a hazai és külgazdasági gyakorlat változó követelményeinek. A mezőgazdasági szövetkezetek IV. kongresszusát megelőző megyei küldöttgyűléseken is e cselekvési program kidolgozása áll a viták kereszttüzében. Szinte mindennapos válaszadásra köteleznek az olyan kérdések, hogy a termelési szerkezet adottságokhoz való igazításában, a szakosodásban, a munkamegosztás finomításában, az energiatakarékos technológiák bevezetésében, a műszaki erőforrások jobb kihasználásában az eddig elért eredmények hogyan fokozhatok tovább. Nem szégyelljük bevallani, hogy korábbi elgondolásaink és megoldásaink e feladatok tükrében sorra átértékelődnek. Egyértelmű, hogy a mezőgazdaság meghatározói továbbra is a mezőgazdasági nagyüzemek, és az általuk integrált háztáji kisegítő gazdaságok fontos kiegészítői a nagyüzemek teljesítményeinek. A kistermelés csak a nagyüzemi háttérrel együtt, egy szervezett kapcsolatrendszerben tud perspektivikusan életképesen működni. A jelenlegi vállalati méretek általában jó feltételeket nyújtanak a korszerű technológiák működtetéséhez, az előremutató hazai, a külföldi tudományos és üzemszervezési eredmények alkalmazásához. Többet lehetne és kell tennünk azonban annak érdekében, hogy személyi vonatkozásban és főleg gondolkodásban ne maradjunk le. Az üzem- és munkaszervezési, munkadíjazási, érdekeltségi rendszerünk számos területen túlhaladottá vált, és a gazdasági követelmények ismeretében lépést kell váltani, különben saját lehetőségeinket sem tudjuk kihasználni. Erre nincs általános üdvözítő recept. Minden gazdálkodó szervezetnek egyedileg vagy üzemcsoportonként, tájegységenként kell megtalálni a legjobb megoldást. Tudjuk azt is, hogy a közepes adottságú és eredményességű, de bizonytalan jövedelmű termelőszövetkezetek, állami gazdaságok felzárkóztatása is sok, eddig kihasználatlan tartalékot rejt még. Az élenjáró állami gazdaságok, kombinátok, mezőgazdasági szövetkezetek sem nyugodhatnak bele, hogy a hozamok emelése ellenére az indokoltnál gyengébb az eszközök hatékonysága és ezért nem kielégítő a külpiaci versenyképesség. Mély beidegződéstől kell megszabadulnunk tartalékaink mozgósításakor, hiszen a kínálati piac, az árviszonyok, a fejlesztési feltételek, a felhasznált ipari eredetű termékek tömegének növekedése nem tűr ösztönösséget. Anyagi, műszaki és biológiai erőforrásaink rendszerszemléletű, az eddigieknél is jövedelmezőbb üzemeltetését a közgazdasági szemléletű termelési és döntési törekvéseket kell felkarolnunk és kifejlesztenünk. Véleményem szerint is helyes súlypont alakult ki a mezőgazdaságtól várt teljesítményen belül. Gazdasági, földrajzi adottságaink, a nagyüzemek felkészültsége, hagyományaink, az eddigi dinamikus fejlődés egyaránt megalapozzák, hogy a gabonafélék termelését kiemelten ösztönözzük, s kulcsfontosságú területnek tartsuk. Üzemi szinten viszont az előállítási költségek viszonylagos csökkenését is az eddiginél komolyabban kell kezelnünk. Tisztelt Országgyűlés! A gazdálkodás természetes velejárójaként fogjuk fel a differenciálódást. Ez jelentős hajtóerő, de nehézségeket is okoz. Ezek felszámolása, ahogy Váncsa elvtárs is elmondta, egyes tájkörzetek, üzemek közötti hátrányos különbségek csökkentése szintén egyike napjaink fontos kérdéseinek. Minden mezőgazdasági területünk termékére szükség van és a viszonylag kedvezőtlen területeken élők megélhetését is biztosítani kell. Kormányzatunk ennek megfelelően foglalkozik e fontos* kérdéssel. Szeretném megjegyezni, hogy a gyenge termelőszövetkezetek kategóriájáról szólva már nem emberi elesettségre kell gondolnunk, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt, és a gazdálkodási tevékenység is fejlődött. A közösből, a háztájiból és más forrásokból származó személyes, de főleg családi jövedelmek nem maradnak el sokkal a jól termelő körzetek népességének jövedelmétől. A vállalati gazdálkodás és azon belül nem ritkán az egyszerű újratermelés feltételeinek hiányáról vagy viszonylagos szűkösségéről van szó. Éppen ezért a segítésnek, támogatásnak is elsősorban a vállalati gazdálkodáson keresztül kell hatnia az életviszonyokra és a gazdálkodás teljesítményét kell kiváltania. Az ismételten szigorított mezőgazdasági szabályozók ismeretében elgondolkodtató, hogy ennél az üzemcsoportnál a műtrágya és a növényvédőszer-felhasználás mértéke szakmailag indokolatlanul csökkent. Az is aggodalomra ad okot, hogy az esedékes földvédelmi intézkedések jórészét évrőlévre elhalasztjuk. Viszonylag magas színvonalú tartási körülmények között már pazarlásnak számít a fehérjék és a takarmánykiegészítők úgymond megtakarítása és erre is van intő példa. Az elhasználódott eszközök pótlásáról az üzemek egy részében gyakran kénytelenek hosszabb-rövidebb időre lemondani, így sok eszköz hiányzik, illetve sok a termelésben tartott elavult gép és eszköz és ez gátolja más eszközök jó kihasználását is. Egy sor gyakorlati nagyüzemi alkalmazásra érett tudományos eredmény bevezetése is késik, és a gabonatermesztés fejlődése az utóbbi években a várakozástól elmaradt ezekben az üzemekben. Tudtuk és tudjuk, hogy hosszantartó folyamat eredménye lehet a kedvezőtlen adottságú üzemek megerősítése. Átmenetileg a jobban gazdálkodóktól történő jövedelem-átcsoportosítás megoldását is el kell fogadnunk az alaptevékenység anyagi feltételeinek megerősítésére, de a kedvező eredményekhez sok más is kell. A politika és az irányítás minden szintjén támogatni indokolt, hogy az eredményesen gazdálkodó nagyüzemek, az erőforrások együttes, közös érdekeltségű kihasználását, összehangolt működtetését kezdeményezzék. Emellett az ipari szolgáltató tevékenységre, különösen a nagyipari üzemekre, a háttéripari tevékenységre is lehet alapozni. Űgy gondolom, hogy Pest, Komárom, Nógrád, Veszprém, Zala megyéknek a kedvezőtlen