Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-4

219 Az Országgyűlés 4. ülése, 1 kor a szülők közül többen meg szokták látogatni a gyerekeiket. Az egyik budapesti szülő, látva az ottani munkát, azt mondta, hogy ő bizony innen hazaviszi a gyerekét, még akkor is, ha ki kell fizetni amibe került a gyerek eddig ott, és azt is kifizeti, amit a gyerek dolgozna, ha ott volna Sajnos, sok szülő van, aki a munkától félti a gyermekét. Meggyőződésem az, hogy csak a túlzásba vitt, a megerőltető fizikai, szellemi munka káros. A munkára való nevelés érdekében a Művelődési és Munkaügyi Minisztérium ez évben közös rendeletet adott ki. Ez az intézkedés jó, de a végrehajtásban előfordul, hogy egyes gazdaságok, üzemek nem szervezik meg kellően a fiatalok fogadását és nem szervezik meg a munka jó feltételét. Ennek az a következménye, hogy a fiatalok negatív élményekkel és tapasztalatokkal térnek vissza iskolájukba. Az is kívánatos volna, hogy több ipari üzem igényelne fiatalokat munkára, hiszen a fiatalok itt találkoznának a legszervezettebb munkával és a szervezett munkásokkal is kapcsolatba kerülnének. Ifjúsági törvényünk is van. Nem sok ország büszkélkedhet ilyennel! Ha az abban foglaltak megvalósításáért többet tennénk, bizony kevesebb volna a munkakerülők száma, a csövesé. A munkakerülés a bűnözés melegágya. Akkor is, ha a szülő tartja el a munkaképes gyerekét. És ha ilyen eltartója nincs, ő igyekszik megszerezni, amire szüksége van. Ez odavezet, hogy közveszélyes munkakerülővé fog válni, végül börtönbe kerül, és szembekerül a társadalommal. A közveszélyes munkakerülők száma növekszik. És ha csak az általam eddig elmondottakat elemezzük is, megállapítható, hogy a nevelésünk hatásfokán is van mit javítani, nemcsak a termelés hatásfokán. Ahhoz viszont, hogy ezt a folyamatot megállítsuk, jobban felszínre kellene hozni őket. Erre egyedül a rendőrség nem képes. Ennek érdekében mind az állami, mind a társadalmi szervezeteknek több segítséget kell adni. így azok, akik munka nélkül akarnak mások rovására élni, méltó büntetésüket az eddigieknél fokozottabban elnyernék. Közvéleményünk rendszeres tájékoztatásával, alakításával, törvényeink fokozottabb alkalmazásával elérhetjük azt, hogy munkaképes embernek szégyen lesz nem dolgozni. Tisztelt Országgyűlés! Előttünk a fejlett szocialista társadalom felépítése áll. Megvalósításához és védelméhez szocialista módon gondolkodó emberekre van szükségünk. Meggondolandó, hogy nem volna-e időszerű már a szocialista erkölcs normáinak összesítése, közérthető nyelven való megfogalmazása és annak közreadása. Hiszem, hogy ez segítséget adna a szocialista haza és az igazság szeretetére, a jóra törekvés neveléséhez, ugyanakkor védettséget adna ifjúságunknak a polgári erkölcsök hatásai ellen. Szorgalmazni kellene olyan könyvek kiadását is, amelyek több segítséget adnának a szülőknek a szocialista erkölcsre való neveléshez. A harmadik kérdés a fiatalok nevelésének segítéséhez kapcsolódik. Sokan vannak társadalmunkban, akik úgy gondolják, hogy a veterá0. december 17-én, szerdán 220 nok fogalmába csak a Partizán Szövetség tagjai, illetve a volt illegális ellenállók tartoznak. Sajnos ezeknek a száma nem nagy, és az élet rendje szerint egyre csökken. Viszont többen vannak olyan emberek, akik a felszabadulásunkkor azonnal bekapcsolódtak az ország építésébe és védelmébe. Az első lépcsőben küzdöttek azért, hogy az élet meginduljon, és majd gyorsabb ütemben épüljön népünk új rendje, a szocializmus. Ök a legnehezebb időben, a kezdet kezdetén dolgoztak, sok esetben éhezve, fázva, éjt-napot eggyé téve tették, amit tenni kellett. Társadalmunk e forduló korszakát „hőskornak" is szoktuk nevezni. Ezek az emberek küzdelmük során nagyon sok szakmai és politikai tapasztalatot szereztek. E kor történelmének élő hordozói. Ma már ők is veteránok. Többségük már nyugdíjban van, de rájuk ma is jellemző, hogy nem érzik jól magukat elfoglaltság nélkül. Azt javaslom illetékes szerveink felé, hogy közülük, akik szívesejj^ vállalják, szellemileg és fizikailag bírják, a fiatalok nyelvén szépen tudnak beszélni, intézményesen kapcsolják be őket történelmünk ama korának valósabb megismertetése segítésébe. Ezek az emberek jó szívvel vennék, ha ilyen kívánsággal közelednénk hozzájuk. Közülük sokan örömmel tennének eleget a kérésnek. Az eddigi tapasztalat az, hogy a fiatalok is szívesen veszik a veteránokkal való találkozást, beszélgetést, ha az egyeztetve történik velük. Hiszen az ilyen találkozások a közéletre való nevelésben is segítséget adnak a fiataloknak. Javaslatom azzal indokolom, hogy a pedagógusok, történelemtanárok között is többen vannak, akiknek már írott történelem az, amit ők tanítanak. Befejezésül még egy nagyszerű szocialista, humanista cselekedetről kívánok szólni. Szólok azért, mert szeretném, ha máshol is gyümölcsöztetnék azt, amit a mi járásunkban, a Hevesi járásban láttam. Megyénk szociális otthona a hevesi járásban van, vezetője dr. Szegő Imre. Élettársával társadalmi munkában megszervezte, hogy a nyugdíjba menés előtt egy évvel e járásból általános szűrővizsgálatra hívják be az embereket és ennek eredményétől függően gyógyítják, illetve irányítják őket szükséges egészségügyi intézetekbe. Teszik ezt azért — mondják ők —, hogy a nyugdíjas korszak kezdetére kellően legyenek felkészítve egészségügyileg is. Azért is, mert ebben a korban, ha szükség van rá, az emberek a műtétet is jobban bírják. A vizsgálattal párhuzamosan érdeklődnek afelől is, hogy nyugdíjaztatásuk után milyen közhasznú tevékenységet szeretnének folytatni. Ennek megvalósítása érdekében kapcsolatba lépnek az illetékesekkel és már eddig is sok nyugdíjba kerülőnek szereztek örömet. A szűrővizsgálaton való megjelenés önkéntes alapon történik. Az a tapasztalat, hogy ennek a felkérésnek örömmel tesznek eleget. Ügy gondolom, hogy ez a cselekedet sok örömet okoz nemcsak a nyugdíjba kerülőknek, hanem a nyugdíjasok hozzátartozóinak is, és a társadalomnak is érdeke. Ezért bátorkodom javasolni az illetékesek felé, hogy vizsgálják meg ezt a példaadó, követendő nagyszerű kezdeményezést,