Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-23

1593 Az Országgyűlés 23. ülése, 1978. július 6-án, csütörtökön 1594 volna. Ilyen és ehhez hasonló példák sokaságát lehetne elmondani. A vezetési munkában jelentős helyet kap a szabályzók és az ösztönzők témája. Ismeretes mindannyiunk előtt, hogy nagy gondot okoz a beruházási volumen, illetve a tervtől való eltérés nagyságrendje. A gyakorlati munka alapján szeretnénk erősíteni azt a szemléletet, hogy a szabályozókat úgy kellene módosítani, hogy azok egyre jobban a műszaki, technikai színvonal emelésére, ezen keresztül elsősorban az építési megtakarításokra ösztönözzenek és meggondolandóvá tegyenek minden jelentősebb építési beruházást. Talán az előző ciklusban volt arról szó, hogy felépültek műhelycsarnokok, amelyek még ma is gépre várnak. Ma még ritkaságszámba mennek a sok embert pótoló, magas színvonalú automatizált gépek. Ez az egyik oka, hogy a munka termelékenysége nálunk sokkal alacsonyabb, mint a minket versenyre késztető nyugati országokban. Magam jó néhányszor megyek a megyénkbe látogató vezető elvtársakkal és most már csaknem minden üzemben, minden gyárban akad egy-egy gép, amelyik 30—50 ember, vagy akár 100 ember munkáját is pótolja. De ezeket a gépeket még csodaként mutogatják, mert maximum egy-egy akad ilyen a gyárakban. Ha az építési beruházásokat jobban meggondolták volna, állítom, hogy népgazdaságilag sokkal jelentősebb hasznot, sokkal nagyobb népgazdasági érdeket tudtak volna képviselni, szolgálni. Nemrégen fordult elő,-hogy az egyik ausztriai cég finomműszerek gyártását bérmunkában akarta végeztetni az egyik vállalatunknál. A nyugati cég árajánlatát a vállalat nem tudta elfogadni. Akkora vita kerekedett fölötte, hogy végül a megyei pártbizottság is kénytelen volt ezzel foglalkozni. Amikor részleteire bontottuk a témát, kiderült, hogy nálunk négyszeres munkaidőt fordítanak ugyanannak a gyártmánynak az előállítására és ebből kifolyólag a munkabér is jelentősen terhelte a témát. Kiderült az is, hogy megközelítőleg sincsen a gyárnak olyan technikai felszereltsége, amivel a nyugati cég ezt a terméket előállította. Sajnos nem egyedi esetről van szó és akkor még azt is hozzá kell tenni, hogy versenyképtelenségünk mellett egyik-másik ilyen helyen alacsonynak tartják a munkások az órabérüket. Pedig nyilvánvaló, hogy ott, ahol négy darabot állítanak elő egy óra alatt, ott többet lehet fizetni, mint ahol ugyanennyi idő alatt csak egy darab készül el. A világpiac minden jel szerint a magas minőségű és tömegméretű gyártást tudja csak honorálni és idézőjelbe teszem a „kézműves" munkát csak kevésbé. Sajnos a mi körülményeink még nagyon gyakran olyan elmaradott technikával előállított termékeket produkálnak, amelyek szükségtelenül sok munkaidőt vesznek igénybe. Teljesen világos a kormányzatnak az a célkitűzése, hogy több, helyen struktúraváltásra van szükség. De a gyakorlati tapasztalatunk azt mutatja, hogy nem kevés az olyan termékféleség sem, ahol a korszerű gyártás bevezetése versenyképessé tenné a termékeinket. A másik döntő dolog, ahogy a beszámoló is hangoztatja, hogy gyorsítani kell a termelési folyamatok szervezettségének javítását és erősíteni szükséges a munkafegyelmet. Az elmúlt időszakban, most már mintegy tíz éve, az új irányítási rendszer bevezetése óta a tömegpolitikai munkában is behatóbban foglalkoztunk a gazdaságpolitikai kérdésekkel. Erőfeszítéseink nem múltak el nyomtalanul. Ennek hatására minden korábbinál jobban rádöbbentek az emberek a gazdaságpolitika jelentőségére. Ma már széles tömegek egyre inkább tudatában vannak a termelő munkájuk és a népgazdaság közötti összefüggésnek. Csak ennek tudhatók be azok a jelentős termelési eredmények, amelyeket az iparban, a mezőgazdaságban elértünk és amelyek a jubileumi évforduló munkaversenyében megmutatkoztak. Éh ennek tudom be azt is, hogy ebből az értésből fakad, hogy lassan tömegméreteket ölt a munkafegyelem, a munkaszervezés bírálata. Véleményem szerint ezekben a témákban nagyobb a társadalmi támogatás, mint amit mi igénybe tudunk venni. Hosszú idő óta tapasztaljuk, hogy bizonyos ellentmondás alakult ki az üzemi fegyelem, az üzemben való termelés és a társadalmi munka végzése között. Amikor társadalmi munkára hívjuk a dolgozókat, olyan fegyelemmel, olyan termelékenységgel végzik munkájukat, hogy mindenki elismerését váltják ki. Gondolom, ez elsősorban azért is alakul így, mert társadalmi munkára megfelelően előkészített munkahely és az összes feltételek biztosítása megtörténik. Nem így van ez sajnos általában az üzemekben. Elmondhatjuk, hogy nagyszerű határozatok vannak az üzem- és munkaszervezésre, és jók az intézkedési tervek is. Mégis a végrehajtás szakaszában nem az elhatározásoknak megfelelően mennek a dolgok. "Rögtön hozzátenném, hogy az üzemen belüli munkaszervezést persze sok minden befolyásolja, anyagellátás, a kooperációs fegyelem és sok minden egyéb. De mégis azt kell mondani, a munkás munkafegyelmének alapja a jó munkaszervezés és természetszerűen a folyamatos munka feltételeinek a biztosítása. Nagyon sokan a munkafegyelmet leszűkítik csak a munkások fegyelmezetlenségére. Szerintem a munkafegyelem elsődlegesen a vezetés fegyelmével kezdődik. Ezért is hangoztatom, mert nem olyan régen beszélgetést folytattam munkásokkal a munkafegyelemről. A példák tömegét lehetne elmondani arról, hogy szigorú ellenőrzést vezetnek be az öt-tíz percet későkkel szemben. Büntetik őket prémiumelvonással, nyílt bírálattal és sok egyéb más módon. Rögtön hozzáteszem, hogy én nem a késéseket akarom szentesíteni. Fel kell lépni ellene. De igazat kell adni, amikor lázadoznak amiatt és szenvedéllyel vetik föl, hogy őket öttíz percért szigorúan felelősségre vonják, de azt már nem kérdezik meg tőlük, hogy utána fél, vagy akár az egész napjukat is hogyan csellengik el, mert nincs munkájuk. Lehet, hogy túlzás, ha úgy fogalmazok,