Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-34

3393 Az Országgyűlés 34. ülése, 1979. december 21-én, pénteken 3394 sadalomban, amelyben a mennyiségi dinamika koncepciója annyira uralkodó volt, hiszen nálunk, ha valaki tervét mennyiségileg teljesítette, de exporttervében elmaradt, az importot túlteljesítette, nyersanyagfaló termékszerkezetet alakított ki, pazarolt az energiával, a szükségesnél több munkaerőt foglalkoztatott és költségei a tervezettnél magasabbak voltak, még tervteljesítésben volt. A szemléletmód, a reflexek átalakítása nem lesz könnyű dolog, hiszen a gazdasági vezetők és vállalkozások korábban kialakult értékelési rendszerei, s a hosszú évtizedek alatt kiformálódott tudományos nézetek is még ilyen irányban hatnak. Ezért, amint ezt Lázár György elvtárs is hangsúlyozta expozéjában, következetességre, erélyre, és türelemre egyszerre szükség lesz. E problémáknak és konfliktusoknak azonban nemcsak szemléleti okai vannak, hanem a korábban kialakult érdekeltségi és ösztönzési rendszerek is ezt támasztották alá. Ezért hatalmas jelentősége lesz a gazdasági mechanizmus, az irányítási rendszer továbbfejlesztésének, hogy a népgazdasági, a csoport- és egyéni érdekék közötti konfliktust megszüntetve, a gazdaságos exportot, a minőség megjavítását, a technika korszerűsítését, a gyors termékváltást és az új piacok meghódítását ösztönözzük. A második veszélyt az jelenti, ha a növekedésfékező politika nem párosul a kiút keresésével, új koncepcióval. Ilyen esetben az egyensúly helyreállítása után a koncepció kifullad, és így a régi helyzethez való visszatérés következik be. A világgazdasági korszakváltás után azonban nem lehet a régi politikához visszatérni. Rendkívül fontos tehát és külön akcióprogram, a nagy terven belüli kis tervek, akcióprogramok kérdése az, hogy az egyensúlyhiány megszüntetése érdekében alkalmazott restrikciókról hogyan menjünk át egy új gazdaságpolitikai fejlődési koncepcióba. A harmadik veszélyt az jelenti, ha az exportszektor, amely a leggyorsabb lesz a műszaki-technikai fejlődés területén, nem lenne képes arra, hogy eredményeivel és vívmányaival a belső gazdaság minőségi értelemben vett fejlődését előmozdítsa. Ilyen objektív veszély létezik. Ebben az esetben ugyanis az exportszektor kiugrása, ami a szelektív politika és a külgazdasági helyzet szükségszerű tartozéka, a belső gazdaság és a lakosság ellátásának minőségi szempontból történő leromlásával párosulna. Sokan ugyanis azt tartják, illetve a gyakorlatban úgy viselkedhetnek, mintha a restrikció mindenre menlevelet jelentene. Ilyen fejlemények esetén a fékező modell nem tudna átnőni a világgazdasági korszakváltás által megkívánt új modellbe, amely a mennyiségi növekedés fékezését és a minőségi tényezők kiemelését fogja tartalmazni. Azonkívül szocialista gazdaságban csak olyan exportorientáció fogadható el, amelyben az export a műszaki-technikai fejlődés pólusa, de eredményei és hatásai gyorsan továbbgyűrűznek és továbbterjednek az egész gazdaságban. Nem szabad annak előfordulnia, hogy egy magas színvonalú export például a belső ellátás minőségének és színvonalának leromlásával járjon. A világgazdasági korszakváltás következtében szükségessé vált új gazdasági fejlődési típus megjelenése, új gondolkodásmódot kíván a nem gazdasági területek különböző problémáinak kezelésében is. E problémák közül kettőt szeretnék megemlíteni. Az állam és az állami szektor szerepe jelenti az egyik, a nem gazdasági területek, ágazatok további fejlődési problémái alkotják a második problémát. Nem áll szándékunkban, hogy e helyen a szocialista államnak a fejlődésben és a társadalom átalakításában betöltött élenjáró szerepét vizsgáljuk. Nyilvánvaló, hogy ezt különböző politikai, társadalmi, biztonsági és célszerűségi tényezők határozzák meg. Másfelől azonban az állam szerepének gazdasági meghatározói, lehetőségei és korlátai is vannak. Ilyen értelemben egyes funkciói a gazdasági teherbíró képességétől, valamint szolgáltatási és szervezési képességeitől is függenek. Ilyen megközelítés esetén nyilvánvalónak tűnik, hogy a szocializmus fejlődésének eddigi évtizedeiben az állam talán valamivel többet vállalt magára, mint amennyit korlátozott eszközei és képességei alapján megoldhat. E túlvállalkozás különösen az utolsó évtizedben vált érezhetővé, miután ebben az időszakban az állam és a társadalom közötti jövedelemeloszlás arányai az utóbbi javára megváltoztak. Másfelől bizonyos szolgáltatási tevékenységek állami alapon történő megszervezése is túlságosan költségesnek tűnik. Célszerűnek látszik tehát, hogy a gazdasági, tehát a teherbírási és a képességek (racionalitás) szempontjából is megvizsgáljuk az állam racionálisan kialakítható tevékenységi körét és keressünk új megoldásokat azon funkciók ellátására, amelyeket az állam vagy az állami szektor nem képes megfelelően, illetve racionálisan ellátni. A nem gazdasági területek felülvizsgálatával kapcsolatban csupán arra szeretnék utalni, hogy azok koncepcióiban, fejlesztési törekvéseiben is a mennyiségi szemlélet volt a domináló erő. Ez természetes, hiszen örökölt viszonyaink között évtizedeken át a jogok, a lehetőségek és a szolgáltatások kiterjesztésére kellett törekedni. Ez a törekvés és a fejlődés ezen vonala sohasem szűnik meg, hiszen mindig lesznek olyan rétegek és csoportok, amelyeket több preferenciában kell részesíteni. Mégis ebben a periódusban a minőségi problémák különleges fontossággal rendelkeznek, hiszen e szempontok egyrészt az erőteljes mennyiségi fejlődés során gyakran háttérbe szorultak, másrészt a világfejlődés új irányai miatt a társadalmi, a politikai és a gazdasági fejlődés meghatározó tényezőivé válnak. Ezért a minőségi szempontok rendkívüli jelentősége az eddig kialakított koncepciók és törekvések felülvizsgálatát kívánja a nem gazdasági szakmákban is. Befejezésül: 1979-ben gazdaságpolitikai értelemben új utakon indultunk el. Az újszerű, az új koncepciót megtestesítő cselekvés szűk-