Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-27

1913 Az Országgyűlés 27. ülése, 1978. december 20-án, szerdán 1914 gon takarmánygabonát szállítunk ki tíz másik me

gyébe és onnan hozzuk vissza a keveréktakarmányt. Szóval utaztatunk költségesen és a szállítás bizonytalansága miatt félthetjük a termelési kedvet. A másik: bár épül a bajai vágóhíd, jelenleg a meghizlalt sertések közel 80 százalékát szállítjuk Tiszántúlra, Dunántúlra, Miskolcra. Megint költség, súlyapadás, minőségi kár. A harmadik: a fűszerpaprika-őrlemény 65 százalékát Kalocsán állítják elő, 49 országba exportáljuk és korlátlanul eladható tőkés piacon. A termelést akadályozza, a minőséget rontja, a költségéket növeli a szárító- és őrlőgépsorok beállításának elhúzódása. Tisztelt Országgyűlés! Ismerem gazdasági helyzetünket és éppen ezért nem kívánságlistát tettem itt most az asztalra. Hogy a gondok megoldására mikor és hogyan leszünk képesek, az természetesen lehetőségeinktől, de főleg munkánk eredményességétől függ. Hogy miért mondtam el imégis ezeket a gondolatokat? Azért, mert kemény erőfeszítések tapasztalhatók megoldásukra az üzemékben és a kormány tevékenységében azért, mert személyesen is érzem a felelősségét annak, hogy a költségek csökkentése legyen rangos része tervező és napi munkánknak és végül azért, hogy a termelésszerkezet alakítását a külgazdasági versenyképességet célzó döntéseiben a kormány mérlegelje a gondolatok egyikétHmásikát. Végezetül nagyon röviden szeretnék szólni az ésszerű, fegyelmezett gazdálkodásról azzal a szándékkal, hogy bár az ország gondjai mindannyiunk vállát nyomják, mégis az alig konkretizálható egyetemességből kilépve és kerülve az egymásra mutogatást, mindenkinek elsősorban a maga portáján kell rendet teremteni. Közismert és általában úgy mondják, hogy a közéletben a tanácsok az első lövészárokban küzdenek, naponta részesei ütközéseknek, életközeiből érzékelik azokat a feszítő társadalmi fényeket, amelyek megoldásáért vagy enyhítéseért tisztességesen és becsületesen dolgoznak. Jól tudjuk és ez a konfliktusok forrása, hogy mncs olyan terv a világon, amelyik képes megbirkózni az igényekkel. De az is megdönthetetlen tény, hogy a fejlődésünk lendületes és akármilyen, hiszen például Bács-Kiskunban is, azért mondom, mert ott élek, ott dolgozom, a lakásépítésben, a gyermekintézmények létrehozásában, az egészségügy, az oktatás, a közművelődés, a közművesítés fejlesztésében az elmúlt evekben terven felül értünk el eredményeket, mégpedig azért, mert e területeken a közös cél az érdekazonosság egy táborba sorakoztatta a tanácsokat, a gazdaságokat és a lakosság segítőszándékát. A beruházási lehetőség mérséklése, amely elkerülhetetlen volt, persze nem keltett a tanácsoknál hurrá hangulatot, mégis nyugodtan kimondhatjuk, hogy a tanácsi munkában hatásos, eredményes volt, nem kötötte gúzsba, hanem a realitáshoz, teherbírásunkhoz igazította törekvéseinket. Bizonyság erre az, hogy 1978han ismereteim szerint egyetlen megyei tanács sem haladja meg a központilag előirányzott és egyeztetett beruházási mértéket. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy tanácsaink nem tudnának több pénzt elkölteni, hiszen ehhez forrás is található, meg igény is akad. Hogy mégsem teszik, éppen ez igazolja a testületek politikai érettségét, felelősségét és a végrehajtás fegyelmét. Űgy vélem, nem lenne haszontalan elterjeszteni ezt a példás gyakorlatot az egész országban és a gazdaság minden területén. A fejlesztés feltételeinek indokolt szigorítása egyáltalán nem kényszerít arra, hogy lemondjunk legfontosabb céljainkról. Az viszont elkerülhetetlen, hogy alaposan áttekintsük elképzeléseinket és társadalmi felelősséggel rangsoroljunk. Mint minden megye, mi is döntöttünk, mégpedig úgy, hogy a legfontosabb elhatározásainkat megvalósítjuk olyan áron is, hogy lemondunk a kevésbé fontos létesítményekről, vagy későbbre halasztjuk, vagy olcsóbban építjük meg azokat. A költségvetési gazdálkodásban is az észszerű rangsorolás és a takarékosság a járható út. Ha a megbízható alapellátást és a már elért működtetési színvonalat elfogadjuk, mint reális lehetőséget, akkor az ésszerű takarékosságnak még hatalmas tartalékai tárhatók föl. Az utóbbi azért is igaz, mert kialakult nálunk egy nem eléggé felelős, takarékosnak meg egyáltalán nem mondható fogyasztási szemlélet, amely divatjamúlt és káros, hiszen nálunk jóval gazdagabb országok sem engednek meg maguknak olyan pazarlást az anyaggal, az energiával, az eszközökkel, mint ami nálunk tapasztalható és talán föl sem tűnik. Képviselőtársaim közül bizonyára sokan voltak már télidőben úgynevezett gazdag országokban. Igazolhatják, hogy bárhol tartózkodik az ember, 18 Celsius-fok a hőmérséklet, se több, se kevesebb. Ilyenkor arra gondol a jó magyar, hogy bezzeg otthon télen is sokszor~nyitva az ablak az izzasztó meleg miatt és itt-ott munkaszüneti napokon is fűtenek, hogy ki ne hűljön az irodaház. Az meg személyes tapasztalatom, hogyha egy ilyen gazdag ország szállodájában az ember leejti a mandzsettagombját, hosszú percekig keresheti a szőnyegen, mert a menynyezetről legfeljebb 40-es égő világít, pontosabban alig világít, jó fényt csak az olvasáshoz, meg a borotválkozáshoz ad egy-egy erősebb égő. Ezek persze önkényesen válogatott és groteszknek tűnő példák, de igazak. És az a meggyőződésem, hogy az életvitelünkben számtalan ilyen különbséget lehetne csokorba gyűjteni. A lényeg, amiért az előbbieket elmondtam az, hogy jó lenne e tekintetben az említett gazdag országok szemléletét megközelíteni, mert bizonyos, hogy szoros ok és okozati összefüggés van a jólét és az ésszerű takarékos magatartás között. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslattal egvetérték, elfogadom, megvalósításáért egész erőmmel dolgozom. (Taps.) ELNÖK: Dr. Bognár Rezső képviselőtársunkat illeti a szó. DR. BOGNÁR REZSŐ: Tisztelt Országgyűlés! Reális, körültekintő költségvetés a népgazdaság következő évi tervével együtt mindig tük-