Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-27

1911 Az Országgyűlés 27. ülése, 1978. december 20-án, szerdán 1912 115 ipartelepen. A gyáregységek - - és ez már országosan is jellemző — a termelés végrehajtásának szférájában dolgoznak, ami annyit is jelent, hogy nem látnak túl az általuk gyártott termékek előállítási költségein, hogy nem ismerik vagy alig ismerik a piac, 'különösen a világpiac termékeikkel, gyártásuk műszaki színvonalával szemben támasztott igényeit, nem tudják, hogy termékeik gazdaságosan exportálhatók-e, tehát azt sem, hogy ennek eléréséért mit kellene tenni. A szellemi bázis meghatározó része a termőhelyektől területileg és funkcionálisan is sokszor távol van, ezért meglehetősen elkülönül a gyártmány-, esetenként a gyártásfejlesztés is a termeléstől. Hangsúlyozom, mi nem akarunk vállalati központokat, sem trösztöket — ez utóbbiakból véleményem szerint amúgy is több van, mint kellene —, mi nem megszüntetni, hanem korszerűsíteni kérjük és szeretnénk a gyáregységi rendszert. Magyarán, javítani kellene a nagyvállalatok belső irányításának hatékonyságát, csökkenteni az indokolatlan különbségeket különösen a műszaki színvonalban. Elkerülhetetlenül szükségesnek tartjuk a gyáregységek önállóságát, felelősségét növelni a termékszerkezet változásában és abban, hogy képesek legyenek észlelni és áttekinteni tevékenységük külgazdasági megítélését. A területi iparpolitika helyi sajátosságaival nagyon fontos szerepet tölthet be az ágazati és a központi akarat végrehajtásában. Biztosítja a területén gazdálkodó egységek, termelő és nem termelő egységek infrastruktúráját, tisztánlátással, reális ismeretek birtokában-, eredményesen gazdálkodhat a munkaerővel és foglalkozhat a fejlődéshez jobban igazodó szakmunkásképzéssel. Közvetlenül érvényre juttathatja azt az alapvető szándékot, hogy azokat a vállalatokat, egységéket kell támogatni, ámeneknél a vállalati érdök eggyé válik a népgazdasági érdekkel. Mindehhez — ismétlem — az szükséges, hogy értelmesen és célszerűen fokozzuk a gyáregységek önállóságát és felelősségét, és hogy kapjanak korszerű, időszerű tájékoztatást a megyei és városi vezető szervek. El szeretném mondani, hogy mi nem vadászunk hatáskörökre, az azonban természetes, hogy a központi bizottsági és a kormányhatározatok végrehajtásáért úgy kívánunk dolgozni, ahogyan azt országunk, s benne megyéink fejlődéséért vállalat felelősségünk, létünk, munkánk értelméből fákadó feladataink diktálják. Tisztelt Országgyűlés! Bár megyénkben dinamikus az iparfejlesztés, mégis Bács-Kiskunt úgy ismerik, hogy elsősorban mezőgazdasági megye. Bizonyítja ezt többek között az, hogy részesedésünk az ország mezőgazdasági termeléséből 12 százalék. E summázott jellemzésre építve, arról szeretnék röviden szólni, hogy a mezőgazdasági termelésben és az élelmiszeriparban már elkezdődött, de továbbra is nagyon szükséges a költségek arányos számbavétele és tisztelete. Ma már sokszor elmondjuk, hogy ezt vagy azt világszínvonalon termeljük, csak azt nem fűzzük hozzá, hogy drágán. Mezőgazdasági üzemeinkben tapasztalhatók hasznos törekvések a költségek csökkentésére. Egyre inkább elterjedt például a műtrágya gazdaságos használata, tudományos igényű mérések alapján azért, hogy mikor, miből, mennyit kíván nem pazarolva a föld és a növény. Az állattenyésztésben a szakmai hozzáértés jelentőségét bizonyítja az a gyakori eredmény, hogy kevesebb takarmányból is lehet több húst előállítani. Ügy tűnik, hogy a tudomány és a gyakorlat közelebb került egymáshoz és a biológiai tartalékok feltárása gazdagon buzgó forrása a hozamok növelésének. Csak megemlítem, hogy egy korszerű kükoricafajta ma többszörös termésre képes azonos feltételek és költségek mellett is, mint régebbi elődje, de ugyanez igaz a szőlőnél, a tej, a húshasznosítású szakosításnál és számtalan

1 más területen. A mezőgazdaság egyre nagyobb felületeit meghódító termelési rendszerék korszerűsége, szigorúan fegyelmezett technológiája ugyancsak a hozamok növelésével és a költségek csökkentésével győzi meg a nagyüzemet, sőt a háztáji gazdaságot is. Miután mi nem vagyunk gazdag ország, ezért vagy a mezőgazdasági termelést, vagy az élelmiszeripart fejlesztjük erősebben, mindkettőre egyszerre és elégséges módon nem jut pénz. Most véleményem szerint a mezőgazdasági termelés jutott magasabb szintre és ennek következtében a mezőgazdaság és az élelmiszeripar közötti aritmia erős feszültséget okoz. A feldolgozásiban és az értékesítésben tapasztalható ez leginkább. Az lenlne a jó, hogy a megtermelt termék ízét, szépségét, csábító erejét, maga kelletését veszteség nélkül, elegánsan csomagolva juttassuk el a vevőhöz, szocialista, kapitalista relációba egyaránt, de az sem lenne baj, ha ezt a belső fogyasztó számára is biztosíthatnánk. A gondok közül néhányat ismét a költségek nézőpontjából említenék segítőszándékkal. Bács-Kiskunból származik az ország élelmiszerexportjának egy hatoda, ezen belül a tőkés export aránya 50 százalék. Ma már egyre nagyobb gond, hogy a termelést növelő beruházásokhoz nem kapcsolódik megfelelő élelmiszeripari fejlesztés. Nyilvánvaló, hogy egy ország nem törekedhet autarchiára, még kevésbé egy megye, de hozzáteszem sohasem volt ilyen szándékunk. Azt azonban tudjuk, érezzük évek óta, hogy milyen népgazdasági szinten tapasztalható veszteség származik abból, ha a termelés és a feldolgozás földrajzi értelemben nagy távolságra kerül egymástól és szállítani, sokszor odavissza szállítani kell nagy árutömegeket sok költséggel, az amúgy is agyonterhelt szállítási ágazat gondjait tetézve. De nyilván az a veszteség sem lehet közömbös, ami a szállítás nagy távolsága miatt a súlycsökkenésben, a termékek minőségi romlásában elkerülhetetlen. A sok közül csak három példát. Mi a megye takarmányszükségletét megtermeljük. A keveréktakarmány iránti igény azonban a nagyüzem és a háztáji állattartás rohamos növekedése miatt 1965 óta négyszeresére emelkedett és megközelíti a 40 000 vagont. Az állami gazdaságok és szövetkezetek jelentős beruházásokkal fokozták a takarmánykeverék-gyártást, mégis ott tartunk, hogy évente 10—12 ezer va-