Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-25

1783 Az Országgyűlés 25. ülése, 1\ zést, a dolgozók hároméves iskoláit és a technikusképzést. Emellett lehetőséget teremt arra is, hogy az üzemek és iskolák együttműködése az iskolai oktatásban és a felnőttek továbbképzéseben is sokkal gazdaságosabb és hatékonyabb legyen. A kiképzési bázisok megvalósításához kérem megyei vezetésünk és magam nevében is valamennyi érdekelt főhatóság egyértelmű támogatását. Bár hozzászólásom főleg tárgyi, anyagi természeti problémákkal foglalkozott, azt hiszem, a miniszter elvtárs és képviselőtársaim érezték szavaimból, hogy megyénk tanácsi szervei, oktatási vezetői és dolgozói a jövő értékesebb, egységesen művelt társadalmának érdekében tervez és dolgozik. A közoktatás helyzetéről szóló beszámolót elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ülésünket 20 percre felfüggesztem. (Szünet: 16.35—16.55.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Raffai Sarolta képviselőtársunkat illeti a szó. RAFFAI SAROLTA: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ezen a rendhagyó pedagógusnapon bátorság kell ahhoz, hogy az ember a felszólalástól visszalépjen, de azt hiszem, még nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy mondandóját nagyon-nagyon megkurtítva adja elő — tekintettel a tekintendőkre. Az oktatási miniszter elvtárs és a minisztérium igen szemléletes és nagyon kiváló beszámolóját ismerjük és tárgyaljuk meg ma. Szerintem nem az a kérdés, hogy ezt a beszámolót elfogadjuk-e. Sokkal inkább az, hogy ennek alapján és a gyakorlat ismeretében a következő beszámolót milyen érzésekkel és milyen gondokkal várjuk. Igen röviden szeretnék három kérdéshez hozzászólni. Első gondom az objektív feltételek kérdése. Én egészen más oldalról közelítem meg ezt a dolgot — nem tudom, miért. A statisztika alapján próbáltam összehasonlítást tenni és azonosságot keresni a megyék ellátottsága között. Törvényszerűséget akkor sem találtam, ha egyazon természeti kinccsel megáldott két területet hasonlítottam össze. Más képet mutat Borsod, mint Baranya, másfélét Bács és megint másfélét Békés. Feltételezem tehát, hogy kétféle koncepcióval találkozhatni országszerte — már ami a helyi területfejlesztést illeti. Egyik az apró lépések következetes megtétele, esetleg minden ágazat fejlesztése érdekében, de most az oktatásügyről van szó; a másik inkább a mutatós, nagy jelentőségűnek ítélt létesítmények megvalósítása. Az előbbi szükséges lenne, míg a második nagy dicsőség. De mert a kimutatások értelmében az általános iskolás korúak száma mindenütt csökken jelenleg, mégsem elegek a tantermek, amelyek megépítése pedig az apró lépések kategóriájába tartozik, az óvodás korúak létszáma pedig ugyanakkor mindenütt emelke8. október 26-án, csütörtökön 1784 dő tendenciát mutat: teljesen nyilvánvaló, hogy az élet és a szükség melyik koncepciót igazolja majd. Nálunk, a kalocsai járásban néhány éve áttértünk a lassú, következetes fejlesztésre, az alapvető tárgyi feltételek biztosításával tehát gondjaink nincsenek is. Másodjára — és nagyon röviden ismét — a látszólag összebékíthetetlen ellentmondásra kívánok kitérni: a humán- és műszaki képzés kérdésére. Hivatásomat tekintve a humáncentrikus oktatást kéne pártfogolnom, mert a tárgyak tartalmánál és természeténél fogva — mint oly sokan állítják —, ezek biztosíthatják az etikai nevelést is. A műszaki értelmiségiek viszont a jól képzett szakembergárdáért döngetik a kapukat. Mint író, jártam gimnáziumokban és szakközépiskolákban is. A gimnáziumokkal kapcsolatban megjegyzi a miniszteri beszámoló, hogy ezek feladata a felsőfokú továbbképzésre való felkészítés, „valamint a tanulók segítése, hogy a gyakorlati életben is jobban helytállhassanak. Ez utóbbi követelményt a gimnázium eddig nem tudta teljesíteni." Hogy mennyire nem tudta teljesíteni, gondolom, valamennyi képviselőtársam pontosan tudja, amikor nyaranta jól vagy kitűnően érettségizett tanulókkal és szüleikkel kénytelen találkozni. És hol vannak a többiek, akik végképpen nem tudják, hogy most aztán mi légyen velük. A szakközépiskolák humán tárgyak tekintetében gimnáziumi anyagának körülbelül 80 százalékát tanítják, a diákok nem koravének a keserűségtől vagy önmagukban való csalódástól már 15—16 évesen, a művészetek iránt is érdeklődnek és nagyon pontosan számolnak az élet realitásaival, nevezetesen, ha a diák a szaktárgyaiban kiemelkedő eredményt ér el, igenis bejut felsőoktatási intézménybe, ha nem, a megélhetése biztosított. Meg kell jegyeznem, hogy inkább arra kellene figyelni, miért képes egyik szakközépiskola kiváló szakembereket képezni, továbbtanulásra alkalmasakat, a másik miért nem. Meg kell mondani, a pécsi szakközépiskolák mindegyike csodálatosan jól képzett szakmunkásokat bocsát ki, a veszprémi Vegyipari Egyetem várva-várj a őket, például vegyipari szakközépről. Ez holtbiztos. A szakmunkásképzéssel kapcsolatban néhányszor tettem már észrevételt, önmagamat ismételni teljesen haszontalan, ám én az egész életemet arra tettem fel, hogy mégis valami támpontja kell legyen az embernek. József Attila két sorát idézem: „Légy ami lennél, férfi, a fű kinő utánad." Tehát mégis visszatérek a szakmunkásképzésre. Schopenhauer mondta : „Ki, mivel érkezik erre a világra, azzal távozik el." Ebben messze nem értünk egyet, ez egyszerűen nem igaz, de hogy a szakmunkásképzők egységesen az érettségiig juttassák el a tanulókat, hogy ha 5—10 éven belül is, ez viszont abszurdum. Jóvátehetetlen hibát követünk el, ha minden tanulót azonos minőségű, azonos méretű fehér lapnak tekintünk, amely fehér lap tetszésünk szerinti mennyiségű és minőségű tananyaggal írható tele. Minden ember nevelhető