Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-24

1701 Az Országgyűlés 24. ülése, 1978. július 7-én, pénteken 1702 A nagyközségi tanácsok, illetve valamennyi tanács egyik problémája, hogy a különféle rendeltetésű állóeszközök megóvása, felújítása a rendelkezésre álló költségvetési előirányzatok, a felhasználás hatékonyságára irányuló erőfeszítések ellenére sem bizonyulnak elegendőnek, emiatt megfontolandó az erre a célra szánt öszszegek volumenének további növelése a következő tervidőszakban. Az állóeszköz-karbantartás fontosságára Ábrahám elvtárs is utalt. Szívesen maradnak, és költöznek az emberek e nagyközségekbe, ha ott fejlődést látnak, ha ott is jó az ellátás, ha van lehetőség például OTP-s vagy szövetkezeti lakás megszerzésére, amelyről köztudomású, hogy bizonyos előnyöket kínál a lakásvásárlónak a családi házat építőkkel szemben. Erre az utóbbira egyébként számos nagyközségünkben tudok példát, de több helyen kényszerűen megtorpant a további munka, mert elfogytak a belterületi telkek, kisajátításokra pedig nincs pénze a községeknek, a falvakat sem kívánják viszont túlságosan széthúzni. Ügy vélem, ha mind a Minisztertanács, mind a megyei tanácsok részéről a jövőben több figyelmet kapna a településfejlesztés, akkor fékezni lehetne a jelenlegi vándorlás ütemét. Hozzászólásomra készülve jártam a megyei statisztikai hivatalnál is. Amikor beszélgetésünk során kirajzolódott, hogy mivel kívánok foglalkozni, azt mondta a tájékoztatási osztály vezetője: lehet, hogy igaza van, képviselő elvtárs, de csak egy kenyér van, azt kell elosztanunk. Valóban egy a kenyér, de munkánkban bízva, azt is tudjuk, hogy ez a kenyér minden évben nagyobb és szebb lesz. Ha az asztal körül ülők közül egyesek úgy érzik, hogy kisebb darabot kaptak a közös kenyérből, ezt meg szabad mondani, s ha a következő ötéves tervben új kenyeret szegünk, talán többet kaphatnak. Arról van szó, hogy az aránytalanságokat csökkentve, mindenki élvezhesse azt, amit társadalmunk a mai fejlettségi fokán nyújtani tud, és az állampolgárok ne kizárólag annak alapján részesedjenek ebből, hogy hol és milyen népes településen laknak. Nem gondolunk pazarló költekezésre, erőnket meghaladó építkezésékre a kis településeken, megfontolt, előrelátó, arányos fejlesztésre azonban feltétlenül szükség van, csakis így valósulhat meg társadalompolitikai célunk, a falusi és a városi életkörülmények közelítése. Ezen felvetéseket a kormány figyelmébe ajánlva, a beszámolót elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A beszámolóhoz több hozzászólás nincs, a vitát bezárom. Lázár György elvtárs, a Minisztertanács elnöke kíván szólni. LÁZÁR GYÖRGY: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Elvtársak! A kormány nevében mindenekelőtt köszönetet mondok a napirend iránt megnyilvánult érdeklődésért, a sokoldalú, életünk minden lényeges kérdését felölelő vitáért. Azt hiszem, egyetértenek a képviselő elvtársak, a legfontosabb, ami a vitában visszatükröződött, a politikával való egyetértés, a szándék és az elhatározottság, hogy közös összefogással tovább haladunk a XI. kongresszus által kijelölt úton, és még nagyobb következetességgel hajtjuk végre azokat a feladatokat, amelyeket a kongresszus a fejlett szocialista társadalom építésében elénk állított. A Központi Bizottság áprilisi határozatának szellemében, úgy, ahogyan ezt az itt elhangzott vita is kívánta, és ahogyan a képviselő elvtársak hozzászólásaiban ez kifejezésre jutott, a kormány is ezt tartja a legfontosabb feladatának. A vitában jól érzékelhető volt: a képviselő elvtársak értik és tudják — és nyilván nemcsak a saját véleményüket, de egyben a választóiknak a véleményét is kifejezi ez —, hogy fejlődésünk jelenlegi szakaszában nehéz feladatokat kell megoldani, ezért a céljaink eléréséhez következetesebb, tudatosabb, szervezettebb munkára van szükség. Nyilván ez a felismerés a magyarázata annak, hogy a felszólalásokban a képviselő elvtársak kevesebb időt fordítottak az eredmények méltatására — bár ez is hangot kapott —, és több figyelmet fordítottak, kritikusan szóltak azokról a gyengeségekről, problémákról, amelyek kijavításra várnak. Hozzátehetem: a hozzászólásokat ebből a szempontból is nagyon előremutatók és hozzáértők voltak. Ezzel a felfogással, a vitának ezzel a szellemével, a kormány nevében mondhatom, teljes mértékben egyetértünk, ezért alapvető vagy lényeges kérdésben vitatkoznivalóm nincs. Ahhoz kérek a tisztelt Országgyűléstől hozzájárulást, hogy eltekintsek a kérdések egyenkénti megválaszolásától. Ha ezzel egyetértenek, akkor csupán néhány megjegyzésre szorítkoznék a továbbiakban. (Helyeslés.) A vitában sokan foglalkoztak a kormány munkájával. Az elismerő szavakat köszönjük, és megígérhetem, hogy a bíráló szavakat megszívleljük. A kormányzati munkáért a felelősség a Minisztertanácsé. Ez a felelősség nem ruházható át, ez alól nincs felmentés, ez világos. Ennek tudatában vagyunk, eszerint igyekszünk végezni a munkánkat. De azért, engedjék meg, hogy ehhez valamit hozzátegyek: a kormányzati munka nem azonosítható — megítélésünk szerint nem egyenlő — a Minisztertanács munkájával. A kormányzati munkában nagyon sokan vesznek részt: a minisztériumok, főhatóságok, tanácsok és sok más intézmény, szervezet tisztségviselője, munkatársa. Ha mi a vállalatok vezetőitől azt várjuk, hogy felelős hozzáértéssel önálló döntéseket hozzanak, a kormányzati munkában résztvevőktől még inkább meg kell követelni ugyanezt. Vagyis azt, hogy a valóság szükségletei szerint, valóságérzékkel, ne hivatalnokszellemben, hanem alkotó módon közelítsék meg az ügyeket. A kormányzati munkában részt vevők számára megbocsáthatatlan, kevésbé engedhető meg, mint bárhol másutt az emberek, az ügyek iránti közömbösség. A kormányzati munkának természetesen nagyon fontos feladata a szabályozás. De a szabályozás nem arra való, hogy megmerevítse a viszonyokat, hanem éppen fordítva, arra való,