Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-24

1609 Az Országgyűlés 24. ülése, 1978. július 7-én, pénteken 1700 ELNÖK: Szólásra következik Orlovácz György képviselőtársunk. ORLOVÁCZ GYÖRGY: Tisztelt Országgyűlés! Gondolom, nem irigyelnek képviselőtársaim azért, hogy immár másodízben vagyok kénytelen hozzászólásomat utolsóként megtenni, de témám nem is kapcsolódák közvetlen gazdaságpolitikai kérdésékhez, amelyet az előttem szólalok szinte valamennyien eléggé kimerítően mondtak el. A településhálózat fejlesztésével kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot felvetni, talán az előttem szólóval nem is minden esetben szinkronban. Társadalmunk gazdaságpolitikájának fontos része a területfejlesztés. Az ezzel kapcsolatos, 1971-ben született kormányhatározat kettős feladat egyidejű végrehajtását tűzi ki célul. Biztosítani a népgazdaság és az egyes területek erőforrásainak hatékony hasznosítását, a településhálózat korszerűbbé és racionálisabbá tételét. Újabb kormányszintű határozat hagyta jóvá az országos településhálózat-fejlesztési koncepciót, a településhálózat fejlesztésének irányelveit, hogy az minél hatékonyabban szolgálhassa a területfejlesztésnek a kormány által meghatározott kettős célját. A keretterv az ország településeit a területi munkamegosztásban betöltött társadalmi, gazdasági, szervező és irányító, továbbá szolgáltató, ellátó szerepkörük, vonzásterületük és lakosságuk száma, valamint technikai-műszaki követelményrendszerük alapján településkategóriákba sorolta. Ennek alapján készülték a megyei tervek, amelyek egészen kétezerig körvonalazzák a fejlődést. Az országos és megyei fejlesztési elképzelések alapján és a mérhető tendenciák figyelembevételével próbálnak előrejelzést adni. Mi sem vagyunk kivételek a világszerte tapasztalható városiasodás alól. A munkalehetőséget, megélhetést, színvonalasabb ellátást adó nagyobb települések szívóhatást gyakorolnak a falvak, különösen az aprófalvak lakosságára. Jelenleg hazánkban 5 millió 200 000 ember falun él, ebből 1 millió 700 ezer úgynevezett szerepkör nélküli kisközségekben. Tolna megye jellegzetesen közép- és aprófalvas terület, melyben a városlakók aránya jóval az országos átlag alatti. A koncentrálódó ipar, az épülő állami nagyberuházások munkaerőigénye azonban városaink lélekszámát dinamikusan növeli, valamint új városokat hoz létre. Munkaerőhelyzet szempontjából ez örvendetes dolog, viszont a foglalkoztatott dolgozóknak otthont teremteni már sokkal nagyobb gond. Lakásra, közműre, üzletre, szolgáltató tevékenységre lenne szükség, ha a falvak népességét rövid időn belül el akarnánk osztani a nagy települések között. A falvak lakossága egyébként úgy érzi, neki kevesebb jut a közös pénztárcából, érthető tehát, hogy elkívánkoznak a városokba, vagy vonzáskörzetükbe. Ez a jellegzetes aprófalvas megyékben, Baranyában, Zalában még inkább szembetűnő — mint erre Horváth Lajos képviselőtársam is utalt hozzászólásában. Választókörzetem szinte valamennyi falugyűlésén részt vettem az év elején. Köztudomású, hogy a lakosság a tanácsok munkáját részben a kommunális fejlesztések megvalósulásán keresztül méri, nem éppen derűs a hangulat, ha a tanács vezetői panaszkodnak, és beszámolóik csak szegényes fejlődésről adhatnak számot. Tapasztaltam, hogy milyen jólesik az ott lakó embereknek, ha a községbe vezető utat rendbe hozzák, ha korszerűsítik a boltot, javítják az ellátást, a közlekedési lehetőségeket. Ezt az odafigyelést, gondoskodást sok millió forintot érő társadalmi munkával támogatják. Tolnában például 19764>an a városiak 7 millió, a falvak lakói pedig 52 millió forint társadalmi munkát végeztek. Ez még az ismert népességarányai mellett is a falvak lakóinak nagyobb szorgalmát dicséri. A túlnépesedett városok fejlesztése legalább akkora gond, mint a kis falvak ellátásának megoldása. Vannak egyéb tényezők is, amelyek a falvak lakosságának maradása ellen hatnak- A községi embereknek anyagi hozzájárulást kell fizetni járdáért, útért, villanyhálózatért és vezetékes vízért. Drágább a villanyáram, gyerekeik naponta utaznak a körzeti iskolába, és így tovább. Tudom, hogy szándékunk és folyamatos törekvésünk a falusi és a városi életmód közötti különbségek csökkentése. Azt is tudom, hogy a városi településforma gazdaságossági szempontból helyzeti előnyöket élvez az apró településekhez képest, de de az is várható, hogy az urbanizációs folyamat egyszer meg fog állni. Miért ne lehetne az ésszerűség határain belül ennék némileg elébemenni? Tehermentesítené városainkat, ha a kiemelt szerepkörű nagyobb falvak, vonzáskörzettel bíró nagyközségek, melyek jó közlekedési adottságokkal bírnák, nagyobb arányú fejlesztési lehetőséget élvezhetnének. Itt lehetne megoldani a visszafejlődő kisközségek lakóinak részbeni letelepítését. Innen többen vállalnák az átszállás nélküli, naponta 20—30 kilométerre történő ingázást is, de a munkaerő ilyen fokú koncentrációja a mezőgazdaság számára is kedvező. Központi intézkedésekkel támogatott, és még hosszú ideig szükséges háztáji és kisegítő gazdaságok működését sem lehet falvak nélkül elképzelni. Bár ezek úgynevezett töredék munkaerővel termelnek, szinten tartásuk csak úgy képzelhető el, ha a falu a jelenlegi ütemnél lassabban öregszik, és több fiatal vállalja a falusi életet, ök a vidék kínálta ingyenes juttatásokkal, a tisztább levegővel és a csenddel aligha érik be. A mezőgazdaságban lezajló nemzedékváltás okozta problémákat a munkaerő vonatkozásában egyébként tegnap Szabó István képviselőtársam is jelezte hozzászólásában. Az is felvetődhet, hogy a több pénz sem biztos, hogy meg tudja oldani ezen községek fejlesztését, infrastrukturális beruházási problémáját. Hiszen a közismerten szűk kapacitású építőiparunk nem aprózhatja el tevékenységét. Ezeket a gondokat csak a körzeti jelleggel működő költségvetési üzemek tudják megoldani, melyek viszont külső támogatás nélkül legtöbbször nem tudnak megfelelni az elvárásoknak, itt elsősorban eszközfejlesztésre gondolok.