Országgyűlési napló, 1975. II kötet • 1978. március 23. - 1980. március 6.

Ülésnapok - 1975-24

1679 Az Országgyűlés 24. ülése, 1978. július 7-én, pénteken 1680 és fontosságát és a külkereskedelem óriási szerepét, mert ezeknek a sokféleségeknek egy részét külföldről kell behoznunk. A harmadik kérdés, amit időszerűnek tartunk, az az ágazati irányítási munka színvonalának az emelése. Nagyon nagy számú építőipari egység jött létre az utóbbi időben. Talán ez indokolható is. Ismert jelenség, hogy nem tud eleget tenni az igényeknek a meglevő központi szervezet, azért rákényszerülnek az érdekeltek, hogy önmaguk hozzanak létre építési szervezetet, mert számukra annak a megépítése, amire szükségük van: életkérdés. Legutóbb Hortobágyon voltam, vittem a vendégemet és megkérdeztem a Hortobágyi Állami Gazdaság vezetőjétől, hogy csak nem nektek is van építőiparotok? Azt mondja, de van. Mekkora szervezet? Azt mondja, 300 fő. Na mondom, nekem pont ennyi kellene, hogy a Hajdú megyei Építőipari Vállalat azt a nagy feladattöbbletet, amit kapott megtudná ezzel oldani. Azt hiszem, hogy tudomásul kell vennünk, elsősorban nekünk, hogy az irányítási munkában koncentrálni kell az erőinket, be kell indítani, nem szervezeti alapon, mert nem a szervezetek a lényegesek. Sok szervezet fog a jövőben is részt venni egy-egy munkában. A specializált feladatok maradnak, csak a résztvevőknek az együttműködési színvonalát kell javítani, társulásokat kell kezdeményezni, a meglevő gépeinknek kihasználási lehetőségét elősegíteni, közös gépparkot, szakembercserét és kisegítést, tehát egy természetesebb együttműködési folyamatot kell szolgálnunk. A negyedik kérdés, amire nagy súlyt kell helyeznünk, az tulajdonképpen az előzőekkel összefüggésben az építésügyön belül a szellemi bázis jobb kihasználásának a problémája. Szeretném hangsúlyozni, hogy az építésügy jellege a tudományágak szinte minden részét igénylik. Közgazdaságtól kezdve, a speciális tudományoknak, még az alaptudományoknak a részvételét is. Nagyon fontos feladatunk, hogy a tudományt segítségül hívjuk nagyobb mértékben, s vigyázzunk, hogy ne az aprólékos, határidős, most látható kérdésekre irányítsuk a figyelmünket. A kutatóinktól konkrét, fontos, s jelentős feladatok megoldását várjuk. Több hozzászóló szóvá tette legnagyobb kérdésünket, az energiakérdést. Az energia ügyében az építésügy 40 százalékos nagyságrendben érintett közvetve, vagy közvetlenül. Ebből 20 százalék az épületek fűtésével áll öszszefüggésben. Érthető, hogy óriási szellemi munkával, egyébként külföldön látható, hogy még a meglevő épületek újra szigetesével is itt nagyon nagyot tehetünk a népgazdaság érdekében. Fontos, hogy a tervezők, mintegy 30 ezer fős szellemi bázisának az energiáját is nagyobb mértékben a mi munkánk szolgálatába kell állítani. Lázár elvtárs is megjelölte a szabályozás javításának a feladatát — van is ilyen munkánk —, hogy az előírások tömkelegét, a szabályozásokat keretformába kell foglalni és lehetővé kell tenni, hogy a helyi értelem, a helyi tudás, a körülmények ismerete érvényesüljön és a fejlődés előmozdítás szolgálatába álljon. Azt is hozzá szeretném itt tenni, hogy az építésügynek olyan kérdéseket, mint a munkaerőkiváltást, a mennyiségi növekedést, vagy az előbb említett energiatakarékossági kérdést, csak megfelelő pénzösszegek árán lehet produkálni, tehát a technikára és a feltételrendszerre szükség van. De úgy hiszem, hogy nem mondok újat azzal, ha eddig azt hangsúlyoztuk, hogy a technikai forradalom korszakában élünk. Most úgy néz ki, hogy a technikai forradalom minőségi szakaszába és forradalmába lépünk át és itt egy rétegről, a mi szellemi bázisunk egy rétegéről külön szeretnék szólni, az építészekről. Az építészektől nagyon sokat várunk. A bevezetőben hangsúlyozott összefüggés miatt. Mert minden épület, minden környezet — Németh elvtárs is szólt erről — a tisztaságtól kezdve, hatással van az emberre, az ember kulturáltabbá válására, értékesebb növekedését elősegíti. Most az építészet a mai korban egy kettőségi problémával küzd. Egyrészt egy mennyiségi feladatot kell elfogadható módon kielégítenie, de nem szabad elfelejtenie, hogy 10—20—30—40—50 év múlva — mert ezek a létesítmények hosszú ideig fennmaradnak — a megnövekedett életszínvonal és életfeltétel függvényében az emberek igénye magasabbrendű lesz. Ezt a magasabbrendű emberi igényt ki kell elégíteni és ezt esztétikailag is ki kell elégíteni. Én azt hiszem, hogy a kultúra területén büszkék lehetünk a zenekultúrára, az irodalomra. A vizuális kultúrának a létjogosultságát és ebben való szerepét a mi építészeinknek döntően kézbe kell venni. Én ezzel az öt gondolattal jelezni kívántam — mert nagyon sokat el lehetne mondani —, hogy az építésügy sokrétűsége összefüggésben van sok emberrel. Az az ember kérése, hogy mindenki a maga területén, amikor dolgozik, gondoljon egy pillanatra arra, hogy később, mint igénybe vevő, vagy használó vajon kellően elősegítette-e ennek a folyamatrendszernek a működését. Olvastam tegnap az újságban — mostanában sokat, pozitívumként, jogosan szerepel az új PVC-üzem —, hogy időn belül és pontosan kész lett. Amikor én megnéztem, gyönyörű, szép esztétikusan és belső színeiben is szép üzemet, megkérdeztem az ottani vezetőt, hogy ez honnan való. Megmondta, hogy ez Japánból, kint voltak az emberek. Ez mindenre választ adott, és mondtam neki, hogy ez egy nagyszerű dolog, hogy itt tulajdonképpen minden feltétel időben biztosítva is volt. Azt válaszolta nekem, hogyha ez nem így lett volna, akkor ez az üzem felrobban. Az építésügy nem robban föl, ez biztos, hogyha a folyamat rendszerében hiányok vannak. De azt az igényt, hogy egy nagyon jó hatékony munkát produkáljon, azt tudomásul kell venni, hogy a hatékonyság szempontjából csak úgy lehet venni, ha folyamatosan a munkások felé és az érdekeltek felé a feltételeket megteremtjük. Tisztelt Országgyűlés! Én azzal szeretném befejezés előtt a kérdést lezárni, hogy az építőmunkásokról szólok. Itt is tulajdonképpen egy élményem segítségével. Bélapátfalván munkásgyűlést tartottunk, s kértük az építésen részt