Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-16

1109 Az Országgyűlés 16. ülése, ta közvetlen kapcsolatba kerül a lakossággal. A boltokban és a vendéglátóhelyeken naponta 5— 6 millió vásárlást bonyolítanak le, és tapaszta­lataink szerint egy háziasszony átlagosan heti 6—8 órát tölt el vásárlással. Alapvetően az üz­letek és a vendéglátóegységek dolgozóin múlik, hogy a lakosság az objektíve fejlődő árukínála­tot miként érzékeli. Az udvarias és szakszerű kiszolgálás köve­telményei egyre sürgetőbben jelentkezik. Na­gyon fontos, hogy a kereskedelmi dolgozók az árut a vevőnek szakszerűen bemutassák, az üz­letekben pillanatnyilag nem található áru he­lyett mást ajánljanak, az áruk kezeléséről, hasz­nálatáról szakszerű felvilágosítást adjanak. Terveink kielégítő mértékben biztosítják a kereskedelmi dolgozók szakmai képzését és to­vábbképzését. Képzési rendszerünknek különle- ! ges súlyt kell helyeznie a munka- és üzemszer- I vezés, az áruismeret, valamint az eladó—vevő j kapcsolatok oktatására. Céljaink megvalósításában nagy segítsé­günkre van az a 150 ezer kereskedő, alkik szo­cialista brigádokban dolgoznak, hivatásnak ér­zik munkájukat, tudatában vannak, hogy mi­lyen fontos láncszemei a tömegkapcsolat erősí­tésének. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából kibontakozó mun­kaverseny szintén fontos segítője céljaink meg­valósításának. Tisztelt Országgyűlés! önök is tudják, hogy a kereskedelemben dolgozók sem kívánják el­kendőzni a valóságot, sok még a gondunk. Sok­szor kifogásolható az áru minősége, áru- és al­katrészhiány is előfordul. A kereskedelemben dolgozók nagy többsége is elítéli a közömbös, nemtörődöm, udvariatlan eladókat, a vevőket megkárosító kereskedelmi dolgozókat. Nem szé­píteni akartaim felszólalásomban a kereskede­lem és a vendéglátóipar helyzetét, csupán azt szerettem volna bemutatni, hogy gondjaink kö­zepette is jelentős fejlődést értünk el az áruel­látásban, a dolgozók igényeinek kielégítésében, hogy nemcsak a kirakataink szépek, hanem az üzleteken belül is nagy az árukínálat. Azt sze­rettem volna érzékeltetni, hogy a kereskede­lemben, a vendéglátóiparban dolgozók nagy többsége fontos szolgálatnak tartja a lakosság ellátását és ezért annak, amit a Központi Bi­zottság, az Országgyűlés és a kormány vár tő­lünk, felelősséggel és hivatástudattal eleget akarunk tenni. Az általam elmondott számok, tények ezt igyekeztek bizonyítani. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Weiszböck Rezsőné képviselőtársunk. WEISZBÖCK REZSŐNÉ: Tisztelt Ország­gyűlés! Több éves gyakorlat természetessé tet­te, hogy a kormány beszámoljon az előző év költségvetésének teljesítéséről. Ma már köve­telmény, hogy a beterjesztés feletti vita előre­mutató legyen. Ezért, akkor tartom munkánkat teljesnek, ha a vállalatoknál jelentkező problémákról e fórumon is szót váltunk, hiszen a szabályozók 1977. június 29-én, szerdán 1110 hatása a maga sokszínűségével és ellentmondá­saival a gyakorlati megvalósítás során jelentke­zik. Ez a cél vezérelt akkor, amikor szót kér­tem. Hozzászólásomban két témával kívánok foglalkozni, tőlem telhetően, lényegre törően. Tisztelt Országgyűlés! Néhány évvel ezelőtt e ház falai között is elhangzott, s a ma rendel­kezésünkre bocsátott írásos anyagból is levon­ható az a következtetés, ami a gazdasági egysé­geknél ma már több mint gond, tudniillik, hogy bérpolitikánk mindannyiunk által ismert ket­tős feladata közül az elsőt, vagyis azt, hogy a fogyasztási árualap és a fizetőképes kereslet, ki­áramló bér közötti összhangot biztosítja, telje­síti. Nem ilyen egyértelmű a minősítés a máso­dik funkcióját illetően, amelynek feladata : ma­ximális ösztönzés a vállalati tartalékok feltárá­sára, a termelékenység növelésére, a helyes lét­számgazdálkodásra. El kell ismernünk, hogy az eltelt évek során készültek átgondolt, a munkaerő-gazdálkodási tevékenységet nemcsak általában befolyásoló, de több konkrét, rövid idő alatt végrehajtandó fel­adat is. Gondolok itt a Minisztertanács 1975 de­cemberi határozata utáni intézkedésekre. Ugyan­akkor a fejlődés természetes velejárójaként lé­tesültek új üzemek, bővültek, korszerűsödtek a régebbi vállalatok, és egyik legfőbb gondunkká vált a munkaerő biztosítása és a munkaidő op­timális kihasználása még akkor is, ha egyre szélesebb körben látjuk be, hogy nemcsak a többi vállalatnál, hanem nálunk is szükség van a létszámigény mérséklésére, s ahol arra szer­vezéssel mód van, a munkaerő szervezett át­csoportosítására, hatékonyabb foglalkoztatására. Arra nem tudok vállalkozni, hogy a „mit kell tennünk" kérdésre átfogó javaslatot te­gyek. Abban azonban igazat adok a Földes Ist­ván június 23-án írt cikkében foglaltaknak, mi­szerint ez a megoldás nem valamifajta csoda­tevő intézkedésektől várható. Az említett el­lentmondás feloldása megköveteli, hogy minden gazdasági cselekvésünk, a tervezéstől a beruhá­zásig, a vállalati jövedelemelvonástól a szemé­lyi jövedelempolitikáig, a bérrendszerig — és sorolhatnám tovább — súlyának megfelelően számoljon a megváltozott munkaerőhelyzettel. Nem véletlen jelenség, hanem tudatos te­vékenysége a Győr-Sopron megyei pártbizott­ságnak, amely világosan látva azt, hogy a nem kívánt irányú munkaerőmozgás megakadályo­zására, annak szabályozására adminisztratív le­hetőség nincs, illetve nem célszerű, ezért azt elemzi, hagy a párt gazdaságpolitikája és a nép­gazdasági terv meghatározta irányelvek miként érvényesülnek a gazdasági vezetők gyakorla­tában. Ha a meglevő problémák megoldásának út­ját csak abban látnánk, hogy fel kell szabadíta­ni a 6 százalék átlagos bérfék határát, akkor magam felé is fel tenném a kérdést: szabad-e ezt javasolni, amikor a rendelkezésre álló ada­tok alapján népgazdasági szinten mintegy négy­milliárd, bérfejlesztésre fordítható forintot tar­talékoltak a gazdasági egységek. Ennek egyik oka minden bizonnyal a 6 százalék feletti progresszív adó meredeksége. Emellé a tárgyilagosság kedvéért hozzá kell

Next

/
Oldalképek
Tartalom