Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-13

869 Az Országgyűlés 13. ülése, 1976. december 16-án, csütörtökön 870 Gyárunkban a közelmúltban lezajlott ifjú­sági parlamenten a munkafegyelemről nagyon okos, jól érvelő vita kerekedett. Szóltak a mun­kateljesítményekről, a követelményekről, a nö­vekvő követelmények teljesítésének lehetősé­geiről. Meg kell jegyeznem, hogy üzemünkben az ifjúsági parlamenten szinte mindenki érde­kelve volt, hiszen nálunk az átlagéletkor 27 év, és a dolgozók 90 százaléka nő. Kifejezésre jut­tatták, hogy egyetértenek a telj esi tmény-hére­zés szélesítésével, és a minőségi követelmények­kel. Az a tapasztalatunk, hogy e teljesítmény­követelmények reális felállításánál nagy segít­séget jelent a szocialista munkaverseny, az újí­tó- és a DH-mozgalom is. A kisegítő-kiszolgáló munkahelyeknél alkalmazott munkamódszerek és munkafeltételek javításával további munka­erő-tartalékok tárhatók fel. E területen az új munkamódszereket és eljárásokat, újításokat még jobban kell támogatni, erkölcsileg és anya­gilag ösztönözni. A munkaidő jobb felhasználá­sa érdekében szervezettebbé és megbízhatóbbá kell tenni az anyagmozgatást. Magasabb szintre kell emelni a munkaelőkészítéssel és szerszám­ellátással kapcsolatos tevékenységet; csökken­teni kell a gép és berendezés meghibásodásából eredő veszteségeket. Sokkal szélesebb körben kell és rendszeresen szükséges vizsgálni a vesz­teséges tényezőket, számonkérni a teljesítmé­nyeket, felhasználva az anyagi és erkölcsi ösz­tönzés és fegyelmezés eszközeit. Munkahelye­men ez évben az anyagmozgatók, belső szállí­tók, tehát a kisegítők létszámát több mint 60 százalékkal sikerült csökkenteni. A veszteség­idő-mérést folyamatossá tettük, ösztönzési rend­szerünk alapja az egyéni teljesítmény. 1977-ben ezeket a módszereket tovább kí­vánjuk fejleszteni. A munkások tudják, hogy még jobban, eredményesebben, fegyelmezetteb­ben kell dolgozniuk; várják a vezetéstől a ter­melés feltételeinek folyamatos biztosítását, a munkafolyamatok jobb megszervezését. Mivel a munkaerőforrás növelésének igen szerény lehetőségei vannak, nagyon fontosnak tartom a meglevők okosabb, ésszerűbb felhasz­nálását, munkakörülményeik javítását. Gyárunk nagyon fiatal, erős anyagi bázis­sal még nem rendelkezik, de a törvényben elő­irt szociális juttatásokat biztosítja. Dolgozóink lakásgondjainak enyhítésére kamatmentes köl­csönt nyújtunk. Az üzemi étkezést, munkásszál­lítást megoldottuk. Társadalmi összefogással a művelődési, sportolási lehetőségeket bővítjük. Ha mindezeket minden munkahelyen tovább szélesítjük és tökéletesítjük, mint ahogyan az élő, eleven munka hatásfokát növelni kívánjuk, úgy gondolom, az 1977. évi tervekben és a költ­ségvetésben kitűzött feladatokat teljesíteni tud­juk. Tisztelt Országgyűlés! Az 1977. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat előirány­zatai teljes összhangban vannak a népgazda­sági tervvel, amely a termelés és a jövedelmek növekedését irányozza elő. Tudjuk, hogy en­nek fő forrása csak a munka termelékenysége lehet. Ehhez a különös jelentőséggel bíró 1977. évi munkánkat kell jól megszervezni. A válla­lati tervek végrehajtására irányuló program­jainkat a központi elképzelésekkel jól kell ösz­szehangolni. A Magyar Népköztársaság 1977. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot el­fogadom, és azt képviselőtársaimnak is elfoga­dásra javasolom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Tóth Já­nos képviselőtársunk. DR. TÓTH JÁNOS: Igen tisztelt Országgyű­lés! Választókerületemben sok országos és fő­városi egészségügyi intézmény működik. Né­melyik funkciója országunkban egyedülálló, éppen ezért a költségvetés vitájában a szociális és egészségügyi ellátás színvonalának emelése érdekében kívánok szólni. Az 1977. évi költségvetésről szóló jelentést szűkebb környezetemben és az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságában szerzett tapasztalataim figyelembevételével tanulmá­nyoztam. Az egészségügyi hálózatban a gazdál­kodással és a költségvetéssel kapcsolatban az utóbbi időben különösen három kérdés körül folyik a vita. Mennyiben és hogyan járul hozzá az egészségügyi ágazat népgazdasági céljaink megvalósulásához, az egészségügy népgazdasági súlyának megfelelően részesül-e a nemzeti jöve­delemből, a rendelkezésre álló erőforrásokat — anyagi, tárgyi, személyi — az egészségügy elég­gé célszerűen, koordináltan, hatékonyan hasz­nálja-e fel? Véleményemet, javaslataimat én is e három kérdés köré csoportosítva kívánom megfogal­mazni. Tapasztalataim szerint az egészségügyi ágazat nemcsak részesül a költségvetésből, ha­nem a gyógyító-megelőző munkájával egyre jobban hozzá is járul társadalmi, népgazdasági céljaink megvalósításához. Az egészségügyi dol­gozók tevékenységében különösen az utóbbi években erőteljesen előtérbe került az egész­ségügy szocialista vonásainak erősítése, az in­gyenes egészségügyi ellátás feltételeinek meg­teremtése, a magasabb szintű etikus ellátás biz­tosítása. Ez még akkor is igaz, ha az egészség­ügyi dolgozók kisebb hányadának magatartását közvéleményünk jogosan bírálja. Az egészségügyi hálózatban is egyre inkább tapasztalható az a társadalmi felismerés, hogy csupán azt lehet elosztani, amit megtermelünk. Az egészségügy területén is, akárcsak or­szágosan, a vezetés minden szintjén érzékelhető az a törekvés, hogy a mérsékeltebb mennyiségi fejlesztés mellett erőteljesen keresik, kutatják a tartalmi, minőségi fejlesztéshez szükséges for­rásokat. És én bátran elmondhatom azt is, mi­vel nem vagyok orvos, hogy az egészségügyi dolgozók nagy többsége áldozatkészséggel, he­lyenként rossz feltételek mellett, hivatástudat­tal végzi munkáját. Nagyon sokan, kezdeményezőén, új kutatási eredmények hasznosításával, új diagnosztikai és therápiás módszerekkel, hatékonyabb szerveze­ti formákkal kísérleteznek. Sokan vannak olya­nok is, akik társadalmi és népgazdasági céljaink figyelembevételével munkahelyükön túl az

Next

/
Oldalképek
Tartalom