Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-12

813 Az Országgyűlés 12. ülése, 1976. október 15-én, pénteken 814 lémakört és a lehetőségeknek megfelelő kedve­ző megoldást találni, amely a műanyagfeldolgo­zás helyzetét az adott esetben is előreviszi a nép­gazdaság érdekeivel összhangban. A beszámolóban és a szóbeli kiegészítésben ismertetettekkel egyetértek és magam, valamint a Vas megyei képviselőcsoport nevében elfo­gadom. (Taps.) ELNÖK: Jazbinsek Vilmos képviselőtársunk felszólalása következik. JAZBINSEK VILMOS: Tisztelt Országgyű­lés! Részt vettem a Nehézipari Minisztérium elő­terjesztésének vitájában az ipari bizottságon belül. A Baranya megyei képviselőcsoport az el­múlt napokban foglalkozott a földgázfelhaszná­lás fokozásával című fejezetben előírtakkal, kü­lönösen a Dél-Dunántúl gázellátás problémájá­val. Külön foglalkoztunk két ízben Dél-Dunán­túl regionális gázellátásával, a Bács-Kiskun me­gyei képviselőcsoporttal együtt néhány évvel ezelőtt Baján, majd Harkányban, ahol az illeté­kes minisztériumi szervektől kaptunk tájékoz­tatást a várható lehetőségekről. Türelemmel vettük tudomásul az egyre mó­dosuló, elhúzódó megvalósulási határidőket. Ma se m kérünk ígéreteket, de nagyon szeretnénk, "a az illetékes szervek időben, megalapozott döntéseket hoznának Dél-Dunántúl gázellátá­sának kérdésében. Ezt kérjük elsősorban azért, mert a közvélemény nyomása igen nagy és vé­leményünk szerint jogos. Szabad legyen néhány indokot felhoznom. Ma már három megye illetékes vezetőinek — Bács-Kiskun, Tolna megye, természetesen Ba­ranya megyét beleértve —, egyértelmű vélemé­n ye, hogy az alföldi földgázt hatékonyan fel tudnánk használni. A miniszteri beszámolóhoz mellékelt földgázvezeték-térkép is bizonyítja, V°gy e terület fehér foltként szerepel az V. öt­éves tervben. E térségben a már folyamatban levő ipar­szerkezet megváltoztatása, de a VI. ötéves terv előkészítő terve is energiaforrás szempontjá­ból igényli a földgázt. A VI. ötéves terv jól meg­alapozott előkészítése érdekében indokolt len­ne az V. ötéves terv utolsó éveiben a munká­kat megkezdeni. A Dél-Dunántúli Gázgyártó Vállalat 1980— 1982-ig a szükséges nagyarányú rekonstrukció után is csupán szinttartást képes biztosítani. Pécsett 3 ezer fűtési fogyasztó mellett több, mint 3 ezer igénylőt tartanak nyilván, ehhez plusz­ként jelentkeznek az új lakótelepek igénylői. Egy új gázgyár építése az igények kielégítésé­r e múlhatatlanul szükséges 1982-re, körülbelül 400 millió forintos beruházással, amely költség közel kétharmada a távvezeték megépítésének. A Beremendi Cementgyár olajtüzeléssel működik, átalakítása a földgázra népgazdasági szinten is előnyös lenne. Ha esetleg bővülne a gyár, ez közel 200 millió köbméter'év fogyasz­tási igényt jelentene, amely igen gazdaságos, ésszerű felhasználást biztosíthatna. Ismereteink szerint a szomszédos három me­gye egyetértése, együttműködési készsége, fel­készültsége megvan a földgáz fogadására, a tervszerű felhasználásra. Tisztelettel kérjük az illetékeseket: a Tervhivatalt, a Nehézipari Mi­nisztériumot, ÊVM-et, amennyiben a központi fejlesztési programokból adódó gazdasági haté­konysági előnyök jelentkeznek a népgazdaság­ban, még az V. ötéves tervben szíveskedjenek felülvizsgálni e térség fejlesztési ütemét és ide­jét, s azt a tervezettnél előbbre hozni. Tisztelt Országgyűlés! Ügy érzem, valamennyien büszkék vagyunk a petrolkémiai téren elért kimagasló eredmé­nyekre. örülünk a szemünk előtt végbemenő for­radalmi változásoknak, fejlődésnek. Az ipari bi­zottsággal a helyszínen megnézhettük a gépjár­műgyártás egy részét az IKARUS-ban, láttuk Székesfehérváron az elektronikus számítógép­gyártást. Úgy éreztük valamennyien, hogy jó úton haladunk, helyes irányban fejlesztünk. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Elvtárs! Az 1969. évi, a Nehézipari Miniszté­rium által irányított központi fejlesztési prog­ramokba beletartozott az energia-struktúra 'megváltoztatásának, a szénbányászat racionali­zálásának kérdése is. Én ebben az időben nem értettem egyet a szénbányászat visszafejlesztési ütemével, és a módszerrel, ahogy az egész ma­gyar szénbányászatot temettük ebben az idő­ben. Ismerem miniszter elvtárs álláspontját, és hallottam beszélni a szénbányászattal kapcso­latban. Ismerem a bányászattal kapcsolatos kor­mányhatározatot is. Sokat, talán túl sokat is beszéltünk az utóbbi időben a szénbányászatról, a szilárd energiahordozóról, azért mégis úgy ér­zem, hogy néhány szót szükséges lett volna az írásbeli beszámolóban is a közel, százezer bá­nyász sorsáról mondani. Ha nem többet, leg­alább a tervtörvényt módosító változásokról, például Bükkábrány eltolódásáról, az eocén­program előtérbe helyezéséről. Egy-két szót megérdemelne az acélfejlesz­téshez tartozó kokszprogram állása is. A nép­gazdaság számára a koksz fontos, nélkülözhe­tetlen alapanyag. Sokféle fejlesztési igényről, időről tudunk. Egységes állásfoglalás nincs még. Ezt bizonyítja a Mecseki Szénbányák ötödik ötéves terve is, a dunaújvárosi harmadik koksz­blokk felépítésének helyzete, szénszükséglet megítélése. Én úgy tudom, hogy a koksz jó va­luta, és hazánkban gazdaságosan elő tudjuk ál­lítani. Komló bányavárosnak vagyok képviselő­je, a választópolgárok szinte valamennyien vala­hogyan kötődnek a bányászathoz, a koksz-szén­hez, biztatást vártak. Itt, e helyen is meg kell köszönnöm valamennyi szénbányász nevében az MSZMP Központi Bizottsága vezetőinek, a kor­mány illetékeseinek, mindazoknak, akik sokat tettek a szénbányászat helyes értelmezése te­rén, sokat változott a közvélemény hangulata. Rószt vettem az elmúlt hónapokban a Nehéz­ipari Minisztériumban dr. Kapolyi László minisz­terhelyettes elvtárs által rendezett bányászati értekezleten, ahol felszólalt dr. Gagyi Pálfi And­rás, az Ásvány- és Ércbányászati Vállalat igaz­gatója, és elmondta a vállalat, és az ásványbá­nyászok problémáit. Megemlítette az ásványbá­nyászok alacsony bérét, hátrányos megkülön­böztetéseit, a vállalat fejlesztési lehetőségét. Dr. Fülöp József elvtárs által, az ipari bizottságnak 33»

Next

/
Oldalképek
Tartalom