Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-12

797 Az Országgyűlés 12. ülése, 1976. október 15-én, pénteken 798 lamint a politikai, társadalmi szerveink, különö­sen a párt, és a Hazafias Népfront által nyújtott segítség további fontos záloga annak, hogy a ta­nácsok tagjai jól eleget tehessenek alkotmányos megbízatásuknak. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztett tör­vényjavaslat elfogadása esetén tehát 1977-ben nem lesznek általános tanácsválasztások, hanem arra majd 1980-ban, az országgyűlési képviselő­választásokkal egy időben kerül sor. A javaslatot megtárgyalta az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága is, és azzal egyetértett. Felhatalmazást kaptam a bizottságtól, hogy a ne­vükben is kérjem a törvényjavaslat elfogadását. Az a meggyőződésünk, hogy az előterjesztés el­fogadása jó összhangot teremt a politikai és gaz­dasági feladataink sikeres megoldásában. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavasla­tot szíveskedjék elfogadni. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A törvény­javaslathoz hozzászólásra nem jelentkezett sen­ki. Következik a határozathozatal. Kérdem az Országgyűlést, hogy a tanácstagok választásáról szóló törvényjavaslatot általánosságban és rész­leteiben elfogadja-e? Aki igen, kérem kézfeleme­léssel szavazzon. (Megtörténik.) Köszönöm. Van-e valaki ellene? (Nincs.) Tartózkodott-e valaki a szavazástól? (Nem.) Határozatilag kimondom: az Országgyűlés a tanácstagok választásáról szóló törvényjavasla­tot általánosságban és részleteiben egyhangúlag elfogadta. Az ülést 20 percre felfüggesztem. (Szünet: 11.15—11.37) (Elnök: PÉTER JÁNOS) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tanácskozá­sunkat folytatjuk és áttérünk következő napi­rendi pontunk tárgyalására. Az Alkotmány 39. §-ának (2) bekezdése ki­mondja, hogy a Minisztertanács tagjai kötelesek tevékenységükről az Országgyűlésnek rendszere­sen beszámolni. E kötelezettségnek eleget téve dr. Simon Pál nehézipari miniszter elvtárs be­számol a Nehézipari Minisztérium által irányí­tott központi fejlesztési programok végrehajtá­sának jelenlegi helyzetéről és az 1976—1980. evek közötti időszak fejlesztési célkitűzéseiről. Dr. Simon Pál nehézipari miniszter elvtár­sat illeti a szó. DR. SIMON PÁL: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Elvtársak! Iparpolitikánkkal összhangban a Nehézipari Minisztérium tevé­kenységének egyik fő célja a hazai nyersanyag­kincs mind teljesebb mértékű, gazdaságos ki­használása. E célhoz kapcsolódva törekszünk a hazai energiatermelés és- fogyasztás optimális szerkezetének kialakítására. Fejlesztő munkánk­ban e téren is — igazodva a párt és a kormány gazdaságpolitikájához — a szelektív iparfejlesz­tés elvei vezérelnek bennünket. Az a három központi fejlesztési program, amelyről a tisztelt Országgyűlésnek beszámolok, ezeknek az elveknek és céloknak a gyakorlati megvalósítása. A programok végrehajtásának eddigi tapasztalatai lehetőséget adnak néhány általános következtetésre. Mondanivalómat ezek kiemelésével szeretném bevezetni. A IV. ötéves tervvel lezárult első szakasz bizonyítja, hogy a programok megvalósítása a népgazdasági tervek teljesítésének, illetve túl­teljesítésének meghatározó feltétele. Jelentős szerepet játszottak abban, hogy a nehézipar túl­teljesítette IV. ötéves tervét. Iparpolitikánk számára nagyon jelentős kö­rülmény, hogy ezek a programok megalapozzák a további fejlődést. Ezért egyértelműen állítha­tó, hogy e fejlesztések a népgazdaság tervszerű, arányos, gyors fejlődését eredményezik már ma, és ez várható a jövőben is. Általánosítható következtetés, hogy a prog­ramok teljesítése elmélyíti a nemzetközi szocia­lista integrációt. A hatékony nemzetközi együtt­működés céljaink megvalósításának alapvető feltétele is: A KGST-országokkal, elsősorban a Szovjetunióval folytatott együttműködés. Fej­lett szakosítás és termelési kooperáció szükséges a korszerű termelőberendezések létesítéséhez, a szelektív iparfejlesztéshez. A programok megva­lósítása .tette lehetővé néhány hasznos, hosszú lejáratú egyezmény megkötését a baráti orszá­gokkal, mint például a szovjet—magyar olefin­egyezmény, a szovjet—magyar alumíniumegyez­mény, a lengyel—magyar vegyiszál-egyezmény, az orenburgi földgázvezeték építésére kötött sok­oldalú egyezmény, hogy csak a legfontosabba­kat említsem. A nemzetközi egyezmények ipa­runkat bekapcsolják a szocialista nemzetközi munkamegosztásba. Ezek az egyezmények szoro­san csatlakoznak a KGST-országok komplex programjához. A magyar—szovjet" olefinegyez­mény alapján megépült etil én vezeték, amely mint ismeretes. Leninvárost a szovjet-ukrajnai Kalussal köti össze, a komplex program úttörő létesítménye. A központi fejlesztési programok teljesítése során sok nehézséget leküzdöttünk, sok problé­mát megoldottunk. Gvakran nehéz volt a mű­szaki célok egyeztetése, gazdasági lehetőségek­kel, a népgazdasági hatékonyság és a vállalati érdek összhangjának megteremtése. A jövő érdekében esetenként áldozatokat is hoztunk. A IV. ötéves terv folyamán sikerült az érdekek egyeztetését megoldani. A progra­mokban részt vevő trösztök és vállalatok gaz­dasági tevékenvségét beillesztettük az általános szabályozó-rendszerbe. Ma már megállapítható, hogv a központi fejlesztési programok teljes vertikumban vizsgálva elérik, egves esetekben meghaladiák az iparvállalatok átlagos jövedel­mezőségét. A programok népgazdasági jelentőségének alátámasztására megemlítem: a petrolkémiai program elmaradása esetén 1980-ban a néogaz­daság műanyagszükségletének döntő részét tő­kés importból kellene fedezni. Sem saiát ter­meléshez, sem a szocialista országokkal terve­zett termékcseréhez szükséges árualapokkal nem rendelkeznénk. Ez az import ma több mint 100 millió dollárral terhelné külkereske­delmi mérlegünket. Fontos következtetés, hogy a központi fej­lesztési programok számottevően hozzájárultak

Next

/
Oldalképek
Tartalom