Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-11

701 Az Országgyűlés 11. ülése, 1976. október 14-én, csütörtökön 702 szabályozni és támogatni. A XIX. és XX. században több alkalommal került napirendre egy közművelődési törvény megalkotásának javaslata. Ezek a javaslatok azonban szükségszerűen maradtak mindvégig csupán javaslatok. Hiszen addig, amíg a nép a „nemzet alatti" vegetációra kényszerült gazdasági, politikai, szociális viszonyaiban, nem emelkedhetett fel kulturálisan sem. Az a társadalom, amelyben a kisebbség uralkodott, és a népet kirekesztette a politikai hatalomból, nem cselekedhetett másként a művelődés ügyében sem. Ezért a közművelődésről nem születhetett törvény a felszabadulás előtt. A szocializmus útján elinduló hazánk a felszabadulás előtti Magyarországtól éppoly súlyos terheket örökölt a kultúrában, mint a politikai és a gazdasági életben: nagyarányú analfabétizmust, illetőleg alacsony iskolázottsági fokot, elavult és antidemokratikusan felépülő iskolarendszert, belső arányaiban eltorzult felsőoktatást, a művelődési intézmények anarchikus és igen szűk hálózatát, a magyar falu kulturális elhagyatottságát, a városok szélén éppen kialakuló, a kulturális ellátásból kirekesztett proletariátust, többnyire silány ízlésen és elavult normákon, eszményeken nevelődött városi kispolgárságot, örökölt természetesen a régi rendszer ellenére és ellenében létrejött magasrendű kultúrát, szellemi életet is, amelyre építeni lehetett, de amelyet a legnagyobb társadalmi rétegek addig sohasem érhettek el. örökölte Ady, Móricz, József Attila, Bartók és Kodály, Derkovits, Dési-Huber, Radnóti és Bálint György szellemét, életművét, az agrárszocialista mozgalmak közösségi tudatát: a polgári radikálisok társadalomkritikai érzékenységét; az elbukott forradalmaknak véres tanulságuk ellenére szívet melengető emlékét; a népi írók többségének országfelfedező, nemzet jobbító szándékát; a munkásmozgalom szervezeteinek megbízható szolidaritását és iránymutató társadalmi tudását. De nem örökölt a kultúra értékeivel, a művészettel élni tudó, az értékes művészettel kapcsolatot tartó tömegeket, örökölt évszázadokon át fejlődő, gazdag népművészetet, de örökölt már a saját kultúrájához való viszonyában is megzavart, s művelődésében akadályoztatott, kulturálisan alászorított társadalmi osztályokat és rétegeket. A felszabadulás után a háborútól sújtott ország újjáépítése, a gazdasági élet megszervezése, a politikai stabilizáció előkészítése mellett is volt erő a művelődés megszervezésére. A nép ekkor valóban bizonyította éhségét a művelődésre, a tudásra, a tájékozottságra. Soha nem látott lendülettel indult hazánkban a közművelődés, amelyet a szellemi élet legjobbjai, kommunisták, szövetségesek és szimpatizánsok, a háború előtti haladó szellemi mozgalmak irányítói és résztvevői, a legjobb értelmiségiek szerveztek. Hazánkban az 50-es években megindult extenzív gazdasági fejlesztési politika jellemezte e korszak művelődési politikáját is. Ma már ez is örökség, amellyel számolnunk kell, s amelyet megfelelően kell értékelnünk. Ezekben az években épült ki a művelődési otthonok, a közművelődési könyvtárak és a mozik hálózata, s ezek segítségével az iskolán kívüli művelődés és közösségi élet elemi feltételeit lehetett biztosítani az ország elmaradottabb területein is. A gazdasági nehézségek és a politikai torzulások azonban olyan súlyos elvi, szemléleti torzulásokhoz vezettek a kulturális politikában is, s következtében a kulturális élet egészében, aminek többek között egyik következménye, hogy a kialakult intézményhálózat ma már nemcsak alap számunkra, hanem számtalan gondot is okoz. A torzulások következménye azonban súlyosabban jelentkezett a művelődés, a kultúra tartalmi kérdéseiben. A szektás dogmatizmus nyomán kialakult sematizmus, a művelődéspolitikai türelmetlenség, a vulgarizálásra való hajlam jelen volt az iskolákban a művelődési otthonokban, a könyvtárakban éppúgy, mint a sajtóban, vagy a művészeti intézmények munkájában. Természetes hát, hogy intézményeinkben is, ízlésünkben, tudatunkban, mai műveltségi állapotunkban, bár inkább közvetett módon, de még ma is jelen van ennek az örökségnek a káros hatása. Különösen nyilvánvaló ez, ha arra gondolunk, hogy azokban az években, a tömegesség hangoztatása mellett, az extenzív törekvések mellett, s azokkal együtt, éppen a meghirdetett cél: a kultúra demokratizálása szenvedett csorbát az eszmei-tartalmi torzulások miatt. Ennek is a következménye, hogy 1956 nemcsak az ideológiában és a politikában, de a közművelődésben és különösen a művészeti életben nagy zavarokat okozott, ötvenhat után tehát a politikai konszolidáció és a gazdasági gondok leküzdése mellett, a politika figyelme, az ideológiai és művészeti életre — ezen belül főképp az irodalomra — összpontosult. Érthető, hogy a közművelődés egészét, annak teljességét nem volt idő és nem volt erő a párt- és a kormányzati politika szintjén elemezni, értelmezni. Elsősorban azokon a kritikus pontokon kellett eredményt elérni, amelyek közvetlenül hatottak az általános politikai konszolidáció alakulására. A korszakos jelentőségű 1958-as művelődéspolitikai határozat még ezt a helyzetet tükrözi, de máig ható érvénnyel, már előremutat egy, a művelődést más szemmel néző, a közművelődés oldaláról közelítő koncepció felé. A konszolidációs szakasz lezárulásával és társadalmunk fejlődésének gyorsulásával egyidőben fordult a figyelem egyre erősebben a közoktatásra, a közművelődésre, a teljes közösség művelődésének tartalmi és intézményi kérdéseire. Ennek a folyamatnak az eredménye előbb a tudománypolitikai állásfoglalás, majd az állami oktatásról és a közművelődés fejlesztéséről hozott párthatározat. E határozatok már az intenzív társadalomfejlesztés jegyében születtek, és ennek megfelelően a kultúra fejlesztésének intenzitását szorgalmazták, s a művelődési tevékenység minőségi fejlesztését segítették elő. Erre az időszakra, az utóbbi évtizedre esik a ..népművelés" fogalmának felcserélése a közművelődés fogalmával, s ez is jól tükrözi a társadalmi folyamatok változását, s azok hatását a művelődési tevékenységre. Ezzel a váltással nemcsak a szóhasználat változott, hanem a szemlélet és a művelődésről vallott felfogásunk, mindennapi gyakorlatunk is. A népművelés fogalmát, amely művelőkre és művelendőkre, alko29*