Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-11

699 Az Országgyűlés 11. ülése, 1976. október 14-én, csütörtökön 700 (Elnök: APRÖ ANTAL. — 11.00 óra.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által Alkotmá­nyunk 22. §-ának (2) bekezdése alapján összehí­vott Országgyűlés ülésszakát megnyitom. Megállapítom, hogy az Országgyűlés tagjai határozatképes számiban jelen vannak. Tisztelt Országgyűlés! Szomorú kötelessé­gemnek teszek eleget, amikor bejelentem, hogy Radies Győzőné képviselőtársunk, Nógrád me­gye 5-ös számú választókörzetének országgyű­lési képviselője, a szécsényi Mikszáth Kálmán Általános Iskola igazgatója, 1976. augusztus 26­án elhunyt. Alig egy éve, hogy Szécsény választóinak bizalmából tagja lett az Országgyűlésnek, ahol a kulturális bizottságban is tevékenykedett. Köz­életi tevékenysége azonban több mint két évti­zedre nyúlik vissza. Tanítói képesítésének meg­szerzése után, 1950-ben került Nógrád megyé­be, ahol pedagógiai munkásságával egyaránt ki­vívta a gyermekek és a szülők szeretetét. Emel­lett mint a szécsényi pártbizottság és a nagy­községi tanács végrehajtó bizottságának tagja fáradhatatlanul dolgozott szűkebb hazájáért, az ott élők gondjainak megoldásáért. Tevékenysé­gét számos elismerés kísérte. Korai halála aka­dályozta meg őt abban, hogy lelkes közéleti munkáját itt közöttünk, Országgyűlésünk tag­jaként tovább folytassa, terveit valóra váltsa. Radies Győzőné képviselőtársunk emlékét megőrizzük és az Országgyűlés jegyzőkönyvé­ben megörökítjük. Kérem, hogy egy perces néma felállással adózzunk emlékének. (Megtörténik.) Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az Elnöki Tanács az Országgyűlés ez év június 25-én berekesztett ülésszaka óta alkotott tör­vényerejű rendeleteiről szóló jelentését az Al­kotmány rendelkezésének megfelelően az Or­szággyűlésnek bemutatta. A jelentést képviselő­társaim között szétosztattam. Kérdem az Országgyűlést, hogy az Elnöki Tanács jelentését tudomásul veszi-e? (Igen.) Kö­szönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a Népköztársaság Elnöki Tanácsának jelentését tudomásul vette. Bejelentem, hogy a Minisztertanács megbí­zásából Pozsgay Imre kulturális miniszter be­nyújtotta a közművelődésről szóló törvényjavas­latot, dr. Korom Mihály igazságügyminüzter pedig a tanácstagok választásáról szóló törvény­javaslatot. A törvényjavaslatokat előzetes tár­gyalás céljából az illetékes állandó bizottságok­nak kiadtam és az Országgyűlés tagjai között szétosztattam. Tisztelt Országgyűlés! Az ülésszak tárgyso­rozatául javasolom: 1. a közművelődésről szóló törvényjavaslat tárgyalását, 2. a tanácstagok választásáról szóló törvény­javaslat tárgyalását, 3. a nehézipari miniszter beszámolóját a Ne­hézipari Minisztérium által irányított központi fejlesztési programok végrehajtásának jelenlegi helyzetéről és az 1976—1980. évek közötti sza­kasz fejlesztési célkitűzéseiről. Elfogadja-e az Országgyűlés a tárgysorozati javaslatot? (Igen.) Aki igen, kérem, kézfeleme­léssel szavazzon. (Megtörténik.) Köszönöm. Van-e valaki ellene? (Nincs.) Tartózkodott-e valaki a szavazástól? (Nem.) Nem. Határozatilag kimondom: az Országgyűlés a tárgysorozati javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Következik a köz­művelődésről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Pozsgay Imre kulturális miniszter elvtársat il­leti a szó. POZSGAY IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Történelmünk egyben a magyar nép művelődé­sének története is. Sok más tényező mellett a művelődésnek, a kultúrának jelentős szerepe volt abban, hogy be tudtunk illeszkedni és fenn tudtunk maradni itt, Európa közepén, anya­nyelvünkkel, saját kultúrával, önálló népként; és ki tagadhatná a művelődés szinte felbecsülhe­tetlen szerepét nemzetté válásunk folyamatá­ban? Aki történelmünket ismeri, azt is tudja, hogy a társadalmi haladásért és nemzeti füg­getlenségünkért folytatott küzdelmeink mindig egyúttal a „köz" művelődéséért vívott küzdel­mek is voltak. A haladás és a művelődés igé­nyének konkrét összekapcsolódása volt ez min­denkor, és ezért lehetséges az, hogy minden nagy történelmi harcunk, forradalmunk — a sorozatos vereségek ellenére is — kulturális értelemben századokra érvényes nyereséggel járt. Mert ezek a harcok sajátos új értékekkel gazdagították kultúránkat, egyre erősítve leg­alább a felismerést: a kultúrát demokratizálni kell, a nép művelődése nélkül a nemzet nem léphet előre, nem fejlődhet tovább. Történelmünk csendesebb szakaszaiban, a forradalmak készülődésének idején ugyancsak azt látjuk, hogy a politikai mozgalmak a műve­lődési mozgalmakkal összefonódva, azokkal szer­ves egységben alakulnak ki és fejtik ki társa­dalmi hatásukat. A magyar felvilágosodás kora, a reformkor, vagy a felszabadulást megelőző korszak haladó művelődési-politikai mozgalmai (a munkásmozgalom, a haladó népi írók, a Nyu­gat stb.), ismét a haladás és a művelődés fogal­mainak, összekapcsolásával és a kultúra de­mokratizálásának gondolatával, a nép művelé­sének szorgalmazásával váltak a magyar törté­nelem és így a magyar művelődéstörténet nagy korszakaivá. A kultúra demokratizálására irányuló tö­rekvések természetesen nem járhattak a kul­turális élet tényleges demokratizálásával, mert a társadalom szerkezetének, a társadalmi rend­nek gyökeres megváltoztatására akkor nem volt lehetőség. A levert forradalmak, vagy a je­lentősebb művelődési-politikai mozgalmak szel­leme azonban tovább élt a népben, a szellemi élet legjobbjaiban, és így biztosította kultúránk folytonosságát és fejlődőképességét. A nép művelődésének szükséglete azonban ott feszült a társadalmi mozgások mélyén, és évszázadokon át követelte tudomásulvételét. Bi­zonyítja ezt az a tény is — és erre büszkék le­hetünk —, hogy első ízben már a reformország­gyűlések során felmerült annak gondolata; szükség lenne a közművelődést törvény útján is

Next

/
Oldalképek
Tartalom