Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-10

675 Az Országgyűlés 10. ülése, 1976. június 25-én, pétiteken 676 ra felkészítjük és ebben a mai lehetőségünk mellett minden lehető támogatást meg is kap. Kedves Elvtársak! A jó eredménnyel vizsgázó, jó képességű szakmunkás gyerekeknek lehetőségük van bi­zonyos felkészítés után műszaki egyetemre menni, őszintén megmondom, nem irigylem ezeket a gyerekeket, csak felnézni tudok arra a szakmunkás fiatalra, aki az egyetemen meg­állja a helyét és jó eredménnyel vizsgázik. Általános tapasztalat ugyanis, hogy ezek a fiatalok igen keményen meg kell hogy dol­gozzanak azért, hogy legalább egyenrangú, de inkább fél rangú ember kerüljön ki belőlük, mint a többi hasonló iskolatípusból odakerült gyerek. A fiatalok véleménye az, hogy a szak­munkás-bizonyítvány megszerzése után le­érettségizni, és ezután lehessen menni az egye­temre, mert akkor válik belőlük valóban igazi szakember. Én is ezzel értek egyet, ezeket a gyerekeket kell a műszaki egyetemre felvenni és ezekből a szakmunkásokból kinevelni a jö­vő műszaki értelmiségének gerincét. Vélemé­nyem szerint ezekből a szakemberekből lenné­nek azok az igazi vezetők, akik az elméleti tu­dás mellett a gyakorlati életben produkálni és újat alkotni tudnak. És még azt is hozzáten­ném, hogy ezeket a fiatalokat bizonyára nem kell figyelmeztetni arra, hogy a jogaik mellett kötelességeik is vannak, hogy ebben az ország­ban a városon kívül falu is van és a könnyű munka mellett nehéz munka is van, viszont ezt is el kell végezni. Tisztelt Országgyűlés! A miniszter elvtárs által készített írásos anyagban a negyedik öt­éves tervidőszak eredményeit összefoglalva azt olvassuk: „A szakmunkásképző iskola szerve­sen beépült a közoktatás iskolarendszerébe, megteremtődtek az ezt biztosító szervezeti fel­tételek, bár a végzettek részére a felsőbb fokú oktatási intézményekbe ma sem vezet még egyenes út." Ezt az utolsó mondatot szeretném aláhúzni azzal, hogy ezt az egyenes utat fel­tétlenül biztosítani kell az ötödik ötéves, de a további ötéves tervekben is, és ezt egyedül a Munkaügyi Minisztérium nem tudja megtenni, csak országos összefogással lehet és kell a szak­munkás fiatalok előtt a felsőfokú oktatás út­jait megnyitni. A beszámolóval egyetértek. (Taps.) ELNÖK: Gajdos Ferenc képviselőtársunk felszólalása következik. GAJDOS FERENC: Tisztelt Országgyűlés! A munkaügyi miniszter elvtárs beszámolójához kívánók hozzászólni, közelebbről is a szakmun­kásképzés jelenlegi helyzetéhez és várható vál­tozásaihoz. A szakmunkásképzésről szóló 1969. évi VI. törvény kimondja, hogy a képzés célja: a kor­szerű szakmai és általános műveltséggel ren­delkező, szocialista világnézetű és erkölcsű szakmunkások nevelése. A szakmunkásképző intézetek és a szakmai képzést nyújtó szakközépiskolák rendelkezésé­re álló személyi és tárgyi feltételek nagyrészt lehetővé is teszik a törvényben foglalt célok és feladatok teljesítését. Ugyanakkor ezek az intézmények állandó tanulólétszám-hiánnyal küzdenek, és emiatt a rendelkezésükre álló szakoktatási kapacitás nincs kellően kihasznál­va. A jelenlegi munkaerőgondok — mint hal­lottuk és halljuk — komoly feszültségeket tük­röznek, egyensúlytalanságokat a munkaerőfor­rások és a szükségletek között. Feloldásuk meg­követeli többek között a szakmai képzés szín­vonalának további emelését. Nagyobb figyelmet kell fordítani a nép­gazdaság igényeinek megfelelő pályaválasztás­ra és pályairányításra. Baj azonban, hogy a szakmunkásképzés sem formáiban, sem tartal­mában nem eléggé ismert. Az esetek nagy többségében a szülők és a pedagógusok a szak­mák kellő ismerete nélkül határozzák meg a fiatalok továbbtanulási irányát. Szélesebb kö­rű, intenzívebb propagandamunka szükséges ahhoz, hogy a tanuló, a szülő és a pedagógus kellően tájékozott legyen a különböző szakmák lényegéről, fontosságáról, a bennük fellelhető szépségekről és nehézségekről. És ez ne csak a tanulóidő végén, az utolsó tanévben történjék meg. Az elmondottak alapján úgy vélem, a je­lenlegi pályaválasztási tanácsadás korszerű­sítésre, bővítésre szorul. Legsürgetőbb feladat­nak látom a pályaválasztással kapcsolatos té­ves vagy egyoldalú szemlélet megváltoztatá­sát. Arra kell törekedni, hogy a tanulók olyan pályára kerüljenek, amely a leginkább megfe­lel érdeklődési körüknek, adottságaiknak, sze­mélyiségüknek. Mert itt sem látok mindent rendben levőnek. De nemcsak az a fontos, hogy kiből mi legyen, hainem az is, hogy melyik szakmára hányan kerülnek az arra alkalmasak közül. Világossá kell tenni, hogy akkor és csak­is akkor lehet remény sikeres életpályára, ha az emberi tulajdonságok összhangban vannak a népgazdaság érdekeivel is. Amennyiben a szülők ráerőszakolják elkép­zeléseiket gyermekeikre, az idő múlásával rá­döbbenhetnek, hogy rosszul választottak, gyer­mekük nem találja meg a helyét a társadalom­ban. Tapasztalatom szerint közülük kerülnek ki azok, akik nem szívesen vesznek részt a kö­zösségi munkában, akik állandóan elégedetlen­kednek, és mindenben hibát keresnek. Hasznosnak tartanám a gyerekek gyárlá­togatásaihoz hasonlóan a szülői munkaközös­ségek szervezésében a szülők és a pedagógusok közös gyárlátogatásait. Megismernék az ott fo­lyó munkát, az üzemek termékeit, a termékek előállítását végző embereket és gépeket. Meg­győződhetnének arról, hogy a fizikai munka, a szakmunka a maga nemében szép, változatos, nagyon izgalmas, és mindenekelőtt nélkülöz­hetetlen, hasznos tevékenység. Jobban megértenék azt is, hogy a társada­lom további fejlődéséhez, a fejlődés anyagi­műszaki feltételeinek megteremtéséhez egyre több jól képzett és tájékozott szakmunkásra van szükség. Elsősorban a szülőket kell meg­győzni arról, hogy a szakmunkásképzés nem zsákutca. Az ott végzett fiatalok közül, akik­nek kedvük és tehetségük van, a különböző

Next

/
Oldalképek
Tartalom