Országgyűlési napló, 1975. I. kötet • 1975. július 4. - 1977. december 16.

Ülésnapok - 1975-10

673 Az Országgyűlés 10. ülése, ség, hanem a mennyiség is sokkal erőteljesebben fog mutatkozni, mint jelenleg. Bár a szakmunkásképzés nem a Munkaügyi Minisztérium feladata közvetlen, nem is szabad, hogy az legyen, de hogy 10—15 év múlva ott fog lecsapódni ez a téma, az holt biztos. És akkor a Munkaügyi Minisztérium egyedül ennek felelősségét nem is tudja elviselni — nem is viselheti el —, csak közösen, a többi minisztériummal együtt. De úgy érzem, valamennyi, az országban fellelhető dolgozó, vezető kell hogy ezért tevékenykedjen és dolgozzon. Miért aggódom? Azért, hogy ez az 50 százalék, ami véleményem szerint még magasabb kellene hogy legyen, a szakmunkás-utánpótláshoz elég lesz-e. Azért, mert az általános iskolát végzettek 50 százaléka körülbelül lány. És a lányok lehetősége lényegesen korlátozottabb, mint a fiúké, és a lányok további alkalmazásánál és további előremenetelénél mindenki számol azzal, és számít is arra, hogy a munka mellett a jövendő generációt is fel kell nevelnie, és bizony az előremenetelnél, kivéve azokat a könnyűipari vállalatokat, ahol tényleg nők dolgoznak és nők mennek vezető beosztásba, bizony más szakágakban igen-igen mellőzik. Tehát nem várható, hogy a lányok nagyon fognak kapkodni továbbra is a különböző .szakmákért. Mi a másik aggodalmam? Az, hogy a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően vagy a jelenlegi gyakorlat azt mutatja, hogy a szakmunkásképző iskolákba sajnos az általános iskolát végző gyengébb tanulók mennek el. Miért nem mennek el azok a tanulók, akiknek oda kellene elmenni? Aki ma elmegy gimnáziumba vagy elmegy szakközépiskolába, egy félig képzett, vagy félig elkészült ember, vagy elégedetlen ember lesz belőle. Milyen jó lenne, ha ezekből az emberekből az ő tudásukkal a szakmunkásképző iskolába mennének el és szakmunkássá, az országunk alapkövévé válnának. Miért? Nem a gyerekeken múlik. Nem is csak a családon. Múlik a vállalatokon, múlik a közvetlen környezeten, és múlik a pedagógusokon. Nagyon-nagyon összetett feladat, szerintem nagyon-nagyon oda kell figyelni és most még időben figyelünk, ha odafigyelünk. A szakközépiskolákban 1978-tól — mint ahogy már ipari bizottsági ülésen hallottunk róla —, de most már Karakas miniszter elvtárs is beszámolt róla —, szakmunkásképzés fog folyni. Várható, hogy itt létszámilag valamennyit majd emelkedik a végzett szakmunkások száma. De én fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a szakmunkásképző iskola a szakközépiskolában akkor válik valóban azzá, ha a három-háromnapos variánst fogjuk alkalmazni. Tehát ne csak az elméletet és gyakorlatot n

em ismerő szakmunkásokat, hanem valóban a gyakorlatot ismerő, magasabb elméleti tudással kijövő szakmunkásokat neveljünk belőlük. Tisztelt Országgyűlés! Sok fiatalt meghallgatva, ifjúsági és diákfórumokon olyan információt kaptam, hogy a szakmunkás végzettségre épülő szakközépisko2976. június 25-én, pénteken 674 la egy nagyon jó elméleti továbbképzést, további alapot ad, de az ő szakmájukhoz, ahol egy további fejlődést szeretnének kapni, azt nem nyújtja. Bár már erről is hallottunk, úgy érzem, hogy ezt a témát csak erősíteni és felvetni kell, hogy gondoskodjunk arról, hogy amelyik szakmunkás továbbtanul szakközépiskolában, tehát továbbfejleszti tudását, az ne csak elméleti, hanem gyakorlati is legyen. És ez egyenes arányban legyen azzal az áldozattal, amit a munka mellett a tanulás jelent. Mert aki munka mellett tanul, áldozatot hoz. Maradva az ifjúsági diákfórumokon elhangzottak mellett, a szakmunkás fiatalok részéről egy nagyon fájó rendeletről szeretnék szólni. Nem új téma, ez egy régi téma, bár még nem került erre megoldás. Ez pedig a 16/1966os kormányrendelet, amely a családi pótlékok jogosságáról szól, és többek között ebben a rendeletben van az is, hogy nem kaphat családi pótlékot a szakmunkástanuló-otthonban elhelyezett, és a harmadéves szakmunkás tanuló. Kötelességemnek érzem ezt a kérdést ismételten felvetni. A szakmunkástanulók zöme fizikai munkás gyereke. Ezekből a szakmunkásokból lesznek a jövő fizikai munkásai, vagy legalábbis a zöme ebből lesz. Legtöbbjük több gyermekes családból kerül ki, pontosan náluk lenne szükség nevelés szempontjából, hogy szakmunkástanuló-otthonban kapjanak helyet, elhelyezést, de pontosan ezeknél a családoknál az egy főre jutó jövedelem kisebb, mint az országos átlag. Tehát ezeket a családokat segíteni kellene, nem elvenni azt

r-amit már egyszer adtunk. A szakmunkástanulókból lesz és kell hogy legyen az a munkásosztály, amely öntudatosan, célratörően fogja vinni társadalmi fejlődésünket, gazdagodásunkat. Vajon nem jogos az a felvetés, hogy a munkásosztály utánpótlásának biztosításánál ilyen megkülönböztetett intézkedéseket hozunk? Vajon ilyen módon nem hátráltatjuk a szakmunkásiskolák vonzerejét? Véleményem szerint nemcsak a családi pótlékot, hanem az egyéb kedvezményeket is elsősorban a szakmunkásképzésnél kell alkalmazni. És ha azt is hozzáteszem, hogy a szakmunkásképző intézetek a rendelet megjelenésekor bizony még az otthon fogalmát nehezen merítették ki, akkor nem tudom, hogy azt a rendeletet annak idején miért kellett hozni, mert még ha most hoznánk, még érthető lenne, mert ma már tényleg korszerű, szép otthonok épülnek a szakmunkások részére. Tavaly ősszel tárgyaltuk az V. ötéves tervet, és az 1976-os költségvetést. Tudom, mindennek meg kell teremteni az anyagi fedezetét, ez máról holnapra nem megy. De kérem Karakas munkaügyi miniszter és Lázár György miniszterelnök elvtársat, hogy vizsgálják meg ezt a kérdést úgy, hogy az mielőbb rendezést nyerjen. Tudom, nem megy egyik hónapról a másikra, de legalább ebben az ötéves tervben ez a kérdés végleges elrendezést nyerjen. Érezze a szakmunkástanuló fiatal, hogy nemcsak a jövőt ígérgetjük neki, hanem a jövő munkája-