Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-19

1435 Az Országgyűlés 19. ülése, 1973. március 23-án, pénteken 1436 nyeik között olyan légkör teremtése, amely a jogsértést, a bűncselekmények elkövetését egyértelműen elítéli és aktív magatartással megakadályozza, vagy nehezíti. A bűnözés visszaszorításának, a megelőzésnek nem kevésbé fontos területe az utógondozás, amelynek lényegi célja az, hogy a bűncselekmény miatt elítéltet oly módon vezesse viszsza a társadalomba a büntetés letöltése után, hogy az elítéltnek a törvénnyel, a társadalommal való szembehelyezkedése ne ismétlődjék meg. Az ismételten bűncselekményt elkövetők, a visszaeső bűntettesek számának megfelelő utógondozási intézkedésekkel való csökkentése a megelőzésnek is fontos szektora. Az utógondozás kellő színvonalra fejlesztésében még igen sok a teendő, és a megvalósításához feltétlenül szükséges, hogy a társadalom a bűnüldöző szervek segítségére siessen. A büntető eljárás lefolytatásához és a büntetések végrehajtásához kellően képzett és felkészített, hivatásos rendőri, ügyészi, bírói, majd büntetésvégrehajtási apparátus áll rendelkezésre. A büntetés végrehajtása utáni, utógondozási feladatok ellátására azonban megfelelően képzett szakszemélyzet ez idő szerint nincs. A feladatokhoz a gazdasági, társadalmi szervek és állampolgárok széles körű segítsége nélkülözhetetlen. Nem kétséges, hogy az 1960-ban és 1965-ben minisztertanácsi rendeletekkel szabályozott utógondozás körében a bűnüldözés szerveinek más szervekkel és a társadalom tagjaival összehangolt erőfeszítései már vezettek bizonyos eredményekre. A korábbi években e kérdéssel kapcsolatban tapasztalt közömbösség már kezd eltűnni. Egyre több helyen alakul ki közvetlen kapcsolat a bűnüldöző szervek és egyes vállalatok között a szabadultak elhelyezése, munkába állítása érdekében. E körben igen figyelemre méltó a Székesfehérvári Könnyűipari Fémművek követendő példaként állítható utógondozási tevékenysége. A vállalat szervezetszerűen készült fel büntetésvégrehajtási intézetből szabadult elítéltek fogadására, számukra munkaalkalmat és külön bentlakásos utógondozási szállást biztosított. Az eddig mutatkozó eredmény, hogy 16 szabadult elítélt — köztük néhány hat, sőt nyolc esetben büntetett visszaeső is — dolgozik az üzemben és lakik kifogástalan körülmények között az említett szálláson ; és az eddigi néhány hónapos tapasztalat alapján munkájukat jól végzik, magatartásuk nem esik kifogás alá, és alapos okkal feltételezhetjük, hogy ezek az emberek többszöri visszaesés és elítélés után végre megtalálják helyüket a tisztességes dolgozók társadalmában. Nagyon hasznos volna, ha a Székesfehérvári Könnyűipari Fémművek példáját számos olyan nagyvállalatunk követné, amelynek erre lehetősége van. Meggyőződésem, hogy a törvényjavaslat — elfogadása után — a maga rendelkezéseivel a bűnüldözés hatósági feladatait jól fogja szolgálni, és alkalmazásának hosszabb gyakorlata fogja megmutatni, hogy később esetleg egyes részletrendelkezések milyen további korszerűsítésre, finomításra szorulnak. Azonban a mind tartalmában, mind formájában a maximális igényeket is legjobban kielégítő törvény alkalmazása is csak akkor lehet valóban hatékony eszköze a bűnözés visszaszorításának, ha a bűnüldözés szervei továbbra is és még fokozottabban, az egész társadalom aktív közreműködésére számíthatnak. Tisztelt Országgyűlés! Támogatom azt az indítványt, hogy a büntető eljárásról szóló törvénytervezetet elfogadni szíveskedjenek. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Gáspár Istvánné képviselőtársunk. GÁSPÁR ISTVÁNNÉ: Tisztelt Országgyűlés! A szocialista jogrendszer kiépítése tervszerűen folyik, és különösen pártunk X. kongreszszusa óta e folyamat felgyorsult. Az utóbbi időben ugyanis az Országgyűlésben több fontos törvény megalkotására került sor, amelyek államéletünk fejlesztését szolgálják. Jogalkotásunk mozgékonyságát kedvezően ítélhetjük meg, mert tükrözi a szocializmus építésének eredményeit. Az egyes törvények elavultságának valóságos oka az, hogy megalkotásuk óta jelentős gazdasági, társadalmi, szociális és kulturális előrehaladás történt, s nem az, hogy nem ismertük volna meg helyesen a valóságot és emiatt a jogi szabályozásokba is tévedések csúsztak. Fontos állami, társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a jogot hozzáigazítsuk a változásokhoz, az élethez, mert különben szolgálati szerepét nem tudja megfelelően ellátni. Ebből az okból nem közömbös számunkra, hogy milyen fegyverrel vesszük fel a bűnözés elleni harcot. Miért? Azért, mert a negatív társadalmi jelenségek romboló, káros hatásai sokfélék. Végső soron fékezik a szocializmus építését, az állampolgárok békés életét, nyugalmát zavarják. Ezért válik nálunk a bűnözés elleni harc társadalmi kérdéssé, megszervezése pedig társadalmi feladattá. A büntetőeljárási törvényjavaslat korszerű fegyvert ad az igazságügyi szervek, de az egész társadalom kezébe. Megérett társadalmi érdek, hogy jobb fegyverzetre cseréljük fel a régit, amelyik a több mint egy évtized alatt elavult. Tisztelt Országgyűlés! Szándékosan hivatkoztam fegyverzetre fegyver helyett. Ebben látom ugyanis a korszerűsítés egyik fontos elvi felismerését. Nem kell verébre ágyúval lőni. Teljesen indokolatlan és értelmetlen minden ügyben azonos eljárási kötöttséget és törvényességi garanciát előírni. Jelenleg ugyanis elvileg teljesen azonosak az előírások úgy a kisebb jelentőségű ügyekben, mint azokban, ahol halálbüntetést is ki lehet szabni. Nagyon is egyet lehet érteni a törvénytervezetnek azzal a megállapításával, hogy az eljárási garanciákat a nagyobb ügyekre súlyozzuk, míg a kockázat nagyobb lehet a kisebb ügyekben. Nem okozhat ugyanis helyrehozhatatlan vagy nagy sérelmeket. Szólni kell arról is, hogy nem tapasztalatnélküliek ezek a felismerések. A bíróság elé állítás jogi intézménye 1966-ban bevezetésre került, és az azóta kialakult gyakorlat azt igazolta, hogy az ilyen módon letárgyalt ügyekben kéve-