Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-18

1403 Az Országgyűlés 18. ülése, 1973. március 22-én, csütörtökön 1404 hetségesek. Az áremelést is lényegében — a központi áremelést — végrehajtottuk, és néhány központi árcsökkentő intézkedésünk van még hátra. Értem én, világos, hogy féltenek bennünket, önmagunkat, az országot féltik attól, hogy az ár-bér spirál nálunk is működésbe lép, és infláció következhetik be. A kormányzat természetesen úgy akar tevékenykedni, hogy ez ne következzék be. Az inflációt egyébként egy országban nem lehet úgy önmagában nézni. Ha körülnézünk itt Európában, azt látjuk, hogy az árszínvonal máshol sokkal jobban nő. Nálunk nem lehet inflációról beszélni. Inflációról akkor lehet beszélni, ha másutt nem nő az árszínvonal, nálunk pedig jelentősebb mértékben növekszik. Ennek ellenkezője az igaz, mert amint mondtam, a külföldi áremelkedésnek egy részét engedjük begyűrűzni — ezzel a szép szóval kifejezve magamat — és azt a részt is csak egy-két éves késleltetéssel. Alapvetően az árstabilitás hívei vagyunk, de alapvetően azt is akarjuk, hogy az emberek választékos ellátásban részesüljenek, és a pénzükért azt vehessék meg. amit éppen akarnak, nem azt, hogy „eszi nem eszi, nem kap mást", ahogyan húsz évvel ezelőtt. Ehhez viszont az is kell, hogy új, modern termékek jelenjenek meg, és azoknak magasabb az ára. Az árszínvonalban az is benne van — szélsőséges példát véve —, ha mosóteknő helyett mosógépet vásárol valaki. A kormány nevében szeretném ismételten hangsúlyozni, hogy az áremelkedés, a nagyobb árszínvonalnövekedés ellenére is biztosítani fogjuk, hogy ebben az évben terveinknek megfelelően emelkedjék a dolgozók életszínvonala. Azokra az észrevételekre, hogy nem veszi-e viszsza a kormányzat áremeléssel, amit béremeléssel adott, azt mondhatom, hogy ez nem valami nagy bizalom a kormányzattal, és a párttal szemben. A kormány megmondja világosan, ahogyan a párt világosan megmondta novemberi határozatában, hogy mennyivel emeljük a bért és mennyivel az árat, és mindkettőhöz tartjuk magunkat. Ehhez talán még valamit tennék hozzá, hogy világosabb legyen, amit mondok: a 3,6 százalékos tervezett, vagy figyelembe vett árszínvonalnövekedés úgy alakul ki, hogy a központilag elhatározott és,végrehajtott áremelés 1,9—2,0 százalékkal növeli a tavalyi árszínvonalat, és azzal számolunk, hogy év közben a szabadpiaci árak vagy a szabadárak á különféle említett és nem említett okok következtében 1,6—1,7 százalékkal emelhetik tovább az árszínvonalat, így jönne ki a 3,6 százalék. Mi a biztosítéka annak, hogy ez az 1,6—1,7 százalék nem lesz több? Azt hiszem, azt elhihe. tik, hogy ha a párt 1,9—2 százalékot határozott el és azt hajtottuk végre, akkor központi emelést nem fogunk végrehajtani a párthatározattal szemben. A gyanú ott merülhet fel, hogy az 1,6—1,7 százalék nem lesz-e több. hogy a szabadárak nem fognak-e jobban felfelé menni. Ennek a biztosítéka két dolog. Az egyik a kormány elhatározottsága, hogy a párt határozatának ezt a részét is meg fogja tartani és tartatni. A másik az, hogy — én ugyan számot nem mondtam beszámolómban, most kimondom azt is — van 5—600 millió forint tartalék kifejezetten arra a célra, hogy ha nem kívánatos nehézségek következnének be az árral kapcsolatban, a kormány ezt a tartalékot ennek ellensúlyozására használja fel. Hozzátehetem — egy-két miniszter elvtárs talán megsértődik rajta —, hogy január—februárban ezt az 5—600 millió forintot már szét akarták cincálni, mondván ez a beruházás többe kerül, az a beruházás többe kerül. Nagyon határozottan kellett fellépni, hogy egy vasat sem adunk, hanem más beruházásoktól vonják el, vagy ne indítsák meg a beruházást. A tartalék arra szolgál, hogy a kormány adott szavát meg tudja tartani, az árszínvonal jobban ne növekedjék, és a tervezett életszínvonal megvalósuljon. Néhány, a vita során felmerült problémáról, azon túl, hogy most ismételten megígérhetem, hogy amire nem adok választ, nem térek ki, még azokat is a kormány kollektív eszével megvizsgáljuk, hátha a kormány egészének mint testületnek nagyobb megértése lesz, vagy okosabb véleményt tud kialakítani, mint amit én most hirtelenében mondani tudok. Kezdeném tehát azzal, ami beszédem végén volt, a külpolitikával, amivel mindenki egyetértett, és nagy meglepetésemre Nagy Miklós elvtárs azt mondta — szószerint idézem — egy kérdésben szeretne vitába szállni. Ügy vártam, én szeretek vitázni, hogy hadd szálljon vitába velem, és néztem, miben száll vitába. Hát teljes mértékben egyetértett és megállapította, a fejlődő országokkal kapcsolatban; mivel Magyarországnak sohasem voltak gyarmatai, nem szerzett tapasztalatot, így a fejlődő országokban nem teszünk meg mindent, amit megtehetnénk, ha nagyobb tapasztalatunk lenne. Tényleg ebben egyetértünk, nem volt gyarmatunk, kevés a tapasztalatunk. (Derültség.) Úgyhogy ebben nem vitatkozom vele, ebben teljesen egyetértek. Abban is egyetértek, ami ebből kicsendül, hogy jó lenne és lehetséges is lenne, ha egy kicsit okosabbak, hozzáértőbbek lennénk, hogy nagyobb eredményeket érjünk el a fejlődő országokban. Nem is vele vitatkoznék, hanem inkább saját embereinknek, a külkereskedelmi miniszter elvtársnak és csatolt szerveinek mondanám el elsősorban, hogy nemcsak azért megy ez nehezen, mert nem volt tapasztalatunk, hanem azért, mert nagyon-nagyon sok munkával jár. Higgyék el, hogy itt Európában, nem is kell Nyugatra menni, egy-egy cikkből, mondjuk a könynyűipar területén, annyit el tudunk adni egy utazással, amit harminc fejlődő országban tudunk eladni, ahova hatvanszor kell kiutazni. Persze lehet ott okosabban is eljárni, és mostanában kezdenek okosabban eljárni embereink, úgy hogy az ottlevő nyersanyag feldolgozására közös vállalatot létesítünk, és a nyersanyagot félkész állapotban, fonalként, vagy kikészítetlen textiláruként hozzuk haza. A bőr világpiaci ára több mint száz százalékkal növekedett. Lehet ezt a bőrt megvásárolni a nvugati piacon, de el lehet menni a fejlődő országokba is. ott a bőrt kikészíttetni, közös vállalatban, és úgy hazahozni, sőt még külföldön, Nyugat felé mi értékesíthetnők a világpiaci áron.