Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-18

1405 Az Országgyűlés 18. ülése, 1973. március 22-én, csütörtökörí 1406 Ez nagyon sok munkát jelent, és ha nem szorul rá az ember, akkor a többletmunkát nem szívesen vállalja. Azt hiszem, ez az alapvető baj, nem pedig az, hogy nem volt Magyarországnak soha gyarmata Afrikában, Ázsiában, vagy Dél-Amerikában. Úgyhogy Nagy Miklós elvtárssal egyetértek, és elnézést, nem vitatkozom vele, mert túlzottan egyetértek. (Derültség.) Beszédem — nahát már kimondom — legszebb, vagy legjobban sikerült részének azt érzem, amelyet legmélyebben átéreztem, amit a népszaporulat kérdéséről mondtam, s ezért engedjék meg, hogy az ebben a témában felszólalt képviselő elvtársaknak külön köszönetet mondjak, név szerint is Győri Imrének, Vámosi Erzsébetnek, Horváth Istvánnak és Novákné elvtársnőnek. Meg szeretném ismételni, hogy ebben a kérdésben társadalmunk teljes összefogása szükséges. Ügy érzem — majd a végén rá fogok térni —, hogy valami félreértés is csúszhatott itt be, megint abból eredően, hogy nem fejtettem ki teljesen azt, amit gondolok. A kívánatos születési arány 17—18 ezrelék Magyarországon. Jelenleg — ahogyan hallották — én is mondtam, a felszólalók is mondták — 14,7 ezrelék. Volt 12,9, volt 15 ezrelék, most 14,7. Ahhoz, hogy egészségesen fejlődjék tovább nemzetünk, 17—18 ezrelékes születési arány kell, körülbelül 180—190 ezer gyereknek kell tehát megszületnie a mostani 140—150 ezerrel szemben. A kormány egy sor gazdasági és szociális intézkedést tervez, és tett már a múltban is, de amint említettem, ez kevés. Itt sokkal többről van szó, szemléletváltozásról, mindarról, amiről én beszéltem, és amit a felszólaló elvtársak kiegészítettek nagyon okos, szívhez és észhez egyaránt szóló érvekkel. Önmagukban ezek a gazdasági intézkedések, mint a családi pótlék, a gyermekgondozási segély stb., egy-két százalékkal megint feljebb vihetik esetleg a születési arányszámot, de nem tartósan, ahogyan az 1967, 1968 és 1969-es évek után ez megmutatkozott. Ahogyan mondottam, a bölcsődéknél valószínűleg az ötéves terv végére ugyancsak arról tudunk majd- beszámolni, hogy akárcsak az óvodáknál, jelentősen túlteljesítjük a tervet. De azokat nemcsak létre kell hozni, hanem fenn is kell tartani, rendesen el kell látni emberekkel, neveléshez, oktatáshoz képzett személyzettel, főleg asszonyokkal, lányokkal és megfelelő segédeszközökkel is. Foglalkozni kell a családosok, a terhes anyák fokozottabb megbecsülésével és további kedvezmények biztosításával. Azzal is, hogy a több gyermekes dolgozó anyáknak soronkívül munkaidő csökkentést adjunk. A részfoglalkoztatással külön kell foglalkoznunk, ugyancsak a bedolgozási lehetőségekkel. Ez része a nők valódi egyenjogúságának. Ha ilyen dolgokat nem teszünk meg, akkor szavalhatunk a nők egyenjogúságáról, elvileg mindig igazunk lesz. a gyakorlatban pedig enélkül az ilyen őszintén elhangzó szó írott malaszt marad a valóságban. Beszéltem arról; a nők joga eldönteni azt, hogy akarnak-e és hány gyermeket akarnak. Mindenféle szerek vannak ma már arra — és ezeknek a körét még bővíteni kell, az orvosok tanácsolják is —, ahol nem akarják, hogy gyerek legyen, vagy az egészség követeli meg, hogy ne legyen gyerek, ott gondoskodjanak róla, hogy ne legyen. De azért higgyék el, a kormánynak nemcsak az a feladata, hogy erről gondoskodjék, hogy ne legyen gyerek, hanem valahogy arról is gondoskodnia kell, hogyan legyen gyerek. (Mozgás.) Még ebben az évben új magyar gyógyszereket hozunk forgalomba, amelyek jobbak, mint a legjobb külföldiek, a magyar gyógyszeripar büszkesége lehet. A kormány is büszke lehet rá, ha okos célra, okos módon használják fel. De csak akkor büszkélkedhet a kormány, ha egyben eléri célját, hogy ahol egy gyerek sincs, meg ahol egy gyerek van, vagy kettő, de főbérleti lakás van, és egy főre háromezer forintos fizetés jut — tehát anyagi nehézség sincs —, ott legyen gyerek is és ne csak fogamzásgátló szer legyen a családnál a házipatikában az aszpirin, meg az andaxin mellett. (Nagy taps.) Azt hiszem, azt kell elérnünk, hogy munkánk középpontjában az anyaság megbecsülése, a gyermekáldás és a nevelés öröme, a családi intézmények védelme és erősítése, az anyai érzelmek elmélyítése álljon. Sajnos, sok év óta megtűrünk a közéletben olyan nagy névre szert tett szociológusokat, akik büszkén és bátran hirdetik a mi általunk fenntartott lapokban, akadémiai és más folyóiratokban — a nyugati példák alapján —, hogy a család, mint a társadalom egysége elavult fogalom stb. Magunkra vessünk, ha sokan ezekre hallgatnak a párttal szemben. Ha mi eltűrjük, hogy tovább ilyen igéket hirdessenek, akkor megérdemeljük, ami az ő munkájuk következtében bekövetkezik a párt és a kormány minden erőfeszítése ellenére. Azt hiszem, ezen a téren is kicsit határozottabban kell fellépnünk és az ilyen emberek kezéből a tollat ki kell venni, bármilyen nagy tudósoknak kiáltották ki önmagukat, vagy társuk őket, akik egymást kölcsönösen protezsálgatják. Meg kell értetnünk az egész társadalommal, hogy a gyermek hozzátartozik a teljesebb, tartalmasabb emberi élethez. A szocialista társadalmunk által nyújtott létbiztonság szilárd alapot teremt a családalapításhoz, a gyermekneveléshez. Nem tűrjük, hogy kellő felvilágosítás híján a művi vetélés veszélyeztesse a nők és az új nemzedék egészségét, megfossza a nőket örök szép hivatásuktól, a gyermekáldástól. Ezután szeretném megmondani, hogy Papp Dénesné elvtársnő felszólalása engem meglepett, és mivel őszintén és szabadon beszélt, én is őszintén és szabadon szeretnék neki válaszolni. Csodálkoztam, hogy a végén azt mondta, egyetért a kormányexpozéval, mert amit mondott, abból úgy vettem észre, hogy annak leglényegesebb pontjaival mintha nem értett volna egyet. Először is disszonáns hangnak minősítette azt, amit a nyugdíjasokkal kapcsolatban és azok arányáról a társadalomban mondtam. Nem hittem, hogy ezt valaki is félreértheti. Kifejezésre akartam juttatni expozémban, hogy kevés gyerek születik, most már 16—18 éve, és elöregszik