Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-30

2249 Az Országgyűlés 30. ülése, 1974. október 4-én, pénteken 2250 ilyen nincs, a törvény erre lehetőséget sem ad, csupán arról van szó, hogy a három terület fej­lesztési, működési eszközei most elaprózódnak. Eme eszközöknek a koncentrált felhasználása — véleményem szerint — jobban szolgálná az ága­zat egészének komplex és arányos fejlődését. Talán helyes lenne az is, ha az ágazat gazdál­kodásában, különösen a bérmegtakarítások fel­használásának jelenleg még meglevő kötöttsé­gein lazítanánk, hogy az így felszabaduló eszkö­zök — feltétlenül az ágazaton belül maradva — jobban szolgálják annak fejlődését. Nagyközségeinknél, de ezek között is külö­nösen a központi szerepkörre kijelölt vagy azt betöltő nagyközségek esetében, gondot okoz a hatáskörök átadásának ütemével párhuzamosan lépést nem tartó apparátusfejlesztés is. A nagyközségeknek átadott hatáskörök kö­zött jó néhány olyan terület, ágazat van, amely­nek irányítását és folyamatos felügyeletét a ta­nács, főleg szakközépiskolát végzett előadóival nem lehet elvégeztetni. Az egészségügyi ágaza­tok, az alsófokú oktatás, a népművelés széles te­rületeinek összefogását, az orvosokkal, pedagó­gusokkal való tárgyalások kellő színvonalát, az ágazatok rövid- és középtávú fejlesztéseinek ter­vezését nem tudják biztosítani a tanácsi közép­szintű képzettségű alkalmazottak. De nem tudja ezt a szerepet maradéktalanul ellátni a járási hivatal szakmai felügyelete sem, mert tőlük ugyan nagyon sok segítséget kapunk szakmai vonalon: kétségtelenül ismerik a fej­lesztés egyes igényeit, de nem ismerik a nagy­községek anyagi lehetőségeinek alakulását. Meg kell mondanom, hogy e területek fel­adatainak ellátása kizárólag a nagyközségek ta­nácsainak függetlenített vezetőire hárul. Ez a tény viszont számos hátrányos következményt von maga után. Abból indulok ki, hogy a középfokú szerep­kört betöltő, vagy rövid időn belül ide fejlődő nagyközségekben az említett ágazatok nagyon sok, és városi szintű problémát vetnek fel. Egy 15 000 lakosú nagyközség egészségügyi alapellá­tása, több mint 2500 gyermek alsófokú oktatási intézményekben való elhelyezése, az intézmé­nyek működtetése, a népművelés problémái nap mint nap olyan problémákat vetnek fel, amelyek a szakmában nem járatos tisztségviselők számá­ra a döntések meghozatalánál igen nagy nehéz­ségeket okoznak. Rengeteg idő vész kárba azzal, hogy a felmerült problémával kapcsolatban tá­jékozódjanak, vélemények kikérése és egyezteté­se céljából értekezleteket, összejöveteleket hoz­zanak össze. Ezzel rengeteg időt veszítünk el, s veszünk el már néha az egész települést érintő feladatoktól, s így tevékenységünk lelassul, a fel­adatok végrehajtása a kelleténél jobban elhú­zódik. Hátrányos következmény az is, hogy bár­mennyire is igyekszünk a szakemberek vélemé­nyére alapozni, döntéseinket bármennyire is se­gíti a járási hivatal illetékes szakosztálya, ép­pen megfelelő szakmai képzettségünk hiánya na­gyon megnehezíti a helyes, az intézmények sa­ját érdekének eltúlzásától mentes, reális döntés meghozatalát. Arról van itt szó, hogy nekünk, orvosoknak is, pedagógusoknak is, népműve­lőknek is, gazdasági vezetőknek is, egy szó mint száz, polihisztoroknak kellene lennünk. Pedig attól tartok, hogy ilyen polihisztorok még a ta­nácsok tisztségviselői között is csak ritka kivé­telként adódhatnak. A testület függetlenített vezetőinek ilyen nagyfokú leterhelése feltétlenül a testületi mun­ka, a bizottságok tevékenysége színvonalának, a tanács meghatározó, koordináló szerepe haté­konyságának csökkenéséhez vezet. Félreértés azonban ne essék: a legteljesebb mértékben egyetértünk a hatásköröknek a helyi tanácsokhoz való átadásával. Ez a folyamat a legteljesebb mértékben szol­gálja az állampolgárok ügyét. De talán figyelem­be kellene venni, hogy a hatáskörök átadása nem egyformán terheli a kis- és nagyközségek al­kalmazottait. A központi szerepkörű nagyköz­ségek szinte kivétel nélkül városokká válnak hosszabb-rövidebb időn belül. Ha elérték a vá­josi rangot, a szakigazgatási szerv szervezeti fel­építése azonnal megváltozik, s egy viszonylag nem hosszú időszak alatt a városi tanácsok szer­vezeti felépítését veszi fel. De a település taná­csának szervezete csak a városi rang elérése után változik. A városi szinthez közel álló központi szerepkörre kijelölt, s vagy ezt már betöltő nagy­községek már városi feladatokat, volumenében és minőségében városi feladatokat kell hogy el­lássanak községi szervezeti felépítéssel. A nagyközségek városiasodása egy hosszú folyamat, mely a község anyagi gyarapodásával kezdődik. Megjelenik a városközpont, új lakó­negyedek, közművesítés, kulturális és oktatási intézmények, és egyebek. Ezzel párhuzamosan nő a község lélekszáma, kulturális és szellemi ka­pacitása. Ennek egyenes folytatásaként megje­lennek a városi igények, melyek az államigazga­tás és a tanács testületi tevékenységének terüle­teit sem hagyják érintetlenül. S ez egyébként nagy szorgalommal, s teljesítményének, teljesítő­képességének felső határán dolgozó tanácsi szak­igazgatási szervek ezen igényeket már csak na­gyon nehezen képesek kielégíteni. Helyesnek és megoldásnak tartanám a köz­ponti szerepkörre kijelölt nagyközségek anyagi fejlődését bizonyos késést követően, a tanácsi apparátus szervezeti fejlesztésére is sor kerül­hetne. Nem arra gondolok, hogy a nagyközségek városi mintájú szakigazgatási szervet építsenek ki, mert az még korai. Ez a szervezeti forma meg­felel, és jónak mondható. De lehetőséget kellene adni arra, hogy minden ágazat megfelelő képes­ségű szakembert kapjon. Tisztelettel kérem dr. Papp Lajos államtit­kár elvtársat, a Minisztertanács Tanácsi Hivata­lának vezetőjét, hogy a központi szerepkörű nagyközségek fentebb vázolt gondjain segítendő, vizsgáltassa felül a nagyközségi szakigazgatási szerv megfelelő fejlesztésének lehetőségét. A beszámolót elfogadom, azt elfogadásra tisztelt képviselőtársaimnak is ajánlom. Köszö­nöm türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Most Szviridov Ivánné képviselő­társunk felszólalása következik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom