Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-30

2243 Az Országgyűlés 30. ülése, 1974. október 4-én, pénteken 2244 módon közéleti tapasztalataik, a tanácsi munkához szükséges általános előismereteik birtokában például a tanácsakadémiai képzés szempontjából számításba vehetők. Tehát anélkül, hogy eltekintenénk a szükséges felkészültségi követelményektől, azok változatlan érvényesítésével kell keresnünk a megoldás útját, a feltételek jobb megteremtését. Ennek jegyében nagyon nagy hangsúllyal szeretném támogatni Gajdócsi képviselőtársamnak azt a javaslatát, amely úgy hangzott, hogy a Fővárosi Tanács továbbképzési központja kapjon főiskolai rangot, ahol — úgy gondolom — az ilyen irányú munkásképzést elkezdhetnénk budapesti szinten, intézményesen, főiskolai szinten. Végezetül engedjék meg, tisztelt Képviselőtársaim, hogy a kádermunka vetületében még egy fontos politikai kérdéshez szóljak. Tudvalevően magas a tanácsi apparátusban dolgozó nők aránya, és különösen a helyi tanácsoknál ez a szám még inkább növekvő. A dolgozó nők jelentős hányada megfelelő szakmai tapasztalattal, felelősségérzettel, képzettségét rendszeresen fejlesztve látja el feladatát. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nőpolitikái határozatának végrehajtásában szinte minden kérdésben sikerült előrelépni a tanácsok területén is, ami az apparátusban a dolgozó nők helyzetét javította. Kivételt képez a nők vezetői tisztségbe, funkcióba állítása. Itt a kívánatosnál lassúbb az előrelépés üteme. Különösen szembetűnő az elégtelen arány a megyei tanácsok tisztségviselői, vezetői állományának áttekintésekor. Erre számos magyarázat adható, ezek elfogadása azonban — véleményem szerint — megkérdőjelezhető. Űgy ítélem meg, hogy megfelelőbb és helyes szemléletmóddal, tervszerűbb és előrelátóbb személyzetpolitikai gyakorlattal több eredményt lehetett volna már eddig is elérni. Hogy ez lehetséges, tanúsítja a Fővárosi Tanács ilyen irányú példája. A jövőt tekintve az előrelépés igénye feltétlenül indokoltnak látszik, különösen a megyei tanácsok szintjén. Tisztelt Országgyűlés! Ezekre a gondolatokra is ráirányítva a tisztelt Országgyűlés figyelmét, a beszámolót tudomásul veszem azzal a meggyőződéssel, hogy az Országgyűlés, amikor napirendjére tűzte a tanácstörvény végrehajtásának eddigi tapasztalatait, nem csupán ellenőrző funkciót gyakorolt — bár ez önmagában is jelentős —, hanem ezen túlmenően sokoldalú segítséget is nyújt a törvény további sikeres végrehajtásához. Köszönöm a tisztelt Országgyűlés figyelmét. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló dr. Radnóti István képviselőtársunk. DR. RADNÓTI ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Az utóbbi évek jogalkotási folyamatának aligha van még olyan jelentőségű törvénye, amely hatásában annyira közvetlenül kapcsolódna az egész államélethez, egy-egy település lakosságához, az ott élők szociális, kommunális, egészségügyi és kulturális ellátásához, mint éppen a tanácstörvény. Voltaképpen igaz az a megállapítás, hogy a születéstől a halálig szinte mindennapos az állampolgárok kapcsolata a tanácsokkal, az érintkezési felület pedig igen sokoldalú. Érthető tehát a közvélemény érdeklődése a tanácsok munkája iránt, hiszen feladataik számottevően növekedtek, önállóságuk fokozódott, és egyben munkájuk feltételei is kedvezőbbé váltak. Számomra egy személyes motívuma is van az eltelt három év értékelésének. Az akkor induló tanácsciklusnak, lényegében a tanácstörvény érvényesülésének kezdetén választottak be a veszprémi tanácsba. A törvény végrehajtása kapcsán a három év tapasztalatai közül a legfontosabbnak azt tartom, hogy e törvény hatására összetettebbé és szorosabbá vált a tanácsok és a lakosság kapcsolata. A lakosság azt kéri számon a tanácstól, hogyan biztosítja a terület ellátását, körültekintően intézik-e egyéni ügyeit, bevonják-e a célkitűzések meghatározásába, a döntések előkészítésébe. így a tanácsok előtt is egyre érthetőbb, hogy úgy érhetnek el megelégedést, ha van tömegbázisuk, ha képesek megteremteni a helyi szervek és a lakosság közötti összhangot. Tanácsüléseken, bizottsági beszámolókon, falugyűléseken találkozunk bizonyos türelmetlenséggel, ha egy-egy fejlesztési elképzelés nem rövid időn belül, hanem csak később teljesíthető, hiszen a tanácsok gazdaságilag önállóak ugyan, de a pénzügyi lehetőségeik végesek. Elkerülhetetlen tehát a fontossági sorrend kialakítása. Ahol pedig a helyi szervek vezetői és kollektívái megértik, hogy az anyagi erőt összpontosítani kell, ott nem válik magárautalttá a tanács, hanem a fejlesztések költségeiből részt vállalnak az állampolgárok és a gazdasági egységek is. Ennek felismeréséig a helyi politizálás nyílt légkörének megteremtése szükséges. Ide tartozik — a demokratizmus részeként — a lakosság tájékoztatása, a döntések előtt véleményének megismerése és hasznosítása. A lakosság szereti azt a települést, ahol él, elfogadja a város, a megye indokolható törekvéseit. Ez a kapcsolódás munkavállalások formájában is kifejezésre jut. A fejlesztésekkel, a költségvetéssel való gazdálkodás másik oldala, ami viszont elsődlegesen a tanácsok dolga: az ésszerű takarékosság. Feltétlenül szükséges a gazdálkodás okszerűbbé tétele, a rendszeresebb, alaposabb ellenőrzés. A gazdálkodási fegyelem terén az önállóság ellenére sem tűrhető el lazaság, a közpénzek hanyag kezelése. A tanácsi önállóság keretében a beszámolási időszakban a tanácsoknak alapvető fontosságú kérdésekben kellett dönteniük. A megyei településhálózat-fejlesztési terv évtizedekre határozza meg egy-egy falu, város fejlődésének irányát. A középtávú fejlesztési tervekben alapkoncepciónk az volt, hogy elsődleges a város, kiváltképpen a megyeszékhely fejlesztése. Ezzel a felfogással együtt is azonban valamennyi település fejlesztése és alapellátásának biztosítása törekvéseink középpontjában szerepel. Alapvető feladatunk a munkáslakosságról való gondoskodás. A területi elv is ezt kí96 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ