Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-30

2227 Az Országgyűlés 30. ülése, 1974. október 4-én, pénteken 2228 jainkban, a családi vagy társasháztól függően, 11—14 intézőt kell megkeresni különböző iratokkal. Az építők j ereszének ez terhes feladat, nincs is hozzá energiája, megbíznak tehát rendszerint egy olyan embert, aki kiigazodik ezekben a dolgokban és el is intézi, de nem kevés pénzért. Nos, ezt a munkát vállalja el, s végzi nálunk egészen csekély fizetségért a Megyei Beruházási Vállalat keretében dolgozó lakásépítési szolgálat. Azután arról néhány szót, hogy az államigazgatási munkában is beláthatatlan jelentőségű az egyszerűsítés, az erők racionális szervezése és a gépesítés. Ez utóbbi kettőről nagyon röviden: A jelenlegi, központilag is támogatott konstrukcióban nagyon sok szellemi energia vész el amiatt, mert orvosok, mérnökök, közgazdászok vagy adminisztrálnak vagy határozatok megfogalmazásán dolgoznak, holott ugyanezt a munkát egy erre képzett ügyintéző, jogász, tanácsakadémiát végzett dolgozó az általuk felhasznált, illetve elpocsékolt drága idő csekély része alatt ugyanakkor szakszerűbben elvégezhetné. Ez sürgeti, természetesen a létszámon belül igazgatási csoport létrehozását esetenként ott is, ahol nincs, meg azt, hogy az ilyen feladatokat célszerű koncentrálni. Az államigazgatás gépesítéséről pedig anynyit, hogy csak komplex módon végzett gépesítés biztosíthat gyors ügyintézést és zavartalan információáramlást. Egy komputer a központi szervezetben önmagában csak agyaglábú óriás. Optimális megközelítő módon csak úgy használhatjuk ki, és ez nagyon szükséges a gyors, jól megalapozott döntések érdekében, ha községeinkben, városainkban, a megyékben szintekhez igazodva, szinteken belül azonos típusokkal, kerülve a pazarlást, a gigantománia minden formáját, úgy gépesítünk, hogy gyorsan, megbízhatóan, gépre vihető információval tápláljuk a központi gépparkot. Tisztelt Képviselő Elvtársak ! Tanácsaink eredményei meggyőznek arról, hogy a közélet felpezsdült, hogy tanácsaink munkájukat a lakossággal együtt, a lakosság érdekében végzik, hogy a mindennapos lakossági kapcsolat hatalmas erejű társadalmi összefogás kiapadhatatlan forrása. Az önként vállalt társadalmi munkáról szeretnék röviden beszélni, amelynek eredményeit, még ha nem is gondolunk rá, szinte percenként érezzük. Érezzük, amikor kiépített járda simul a talpunk alá, amikor egészséges vizet iszunk, amikor a komfortos óvoda boldog gyermekseregében gyönyörködünk, amikor örülünk a tisztaságnak, a rendnek, a park csendjének, vagy amikor a játszóterek nyüzsgését élvezzük. Amiből ez a nagyszerű tevékenység kisarjadt és amit szolgál, az a szocialista építőmunka. Ami segíti, az egészséges lokálpatriotizmus, amely gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ember nemcsak szép szavakkal, de tettekkel is szereti lakóhelyét, ismeri munkáját, vállalja jelenét, formálja jövőjét. Ez a lokálpatriotizmus az önként vállalt munka verejtékén keresztül megbecsüli és tiszteli más települések fejlődését, rangosodását is. Nem véletlen, hogy a társadalmi munka országos méretekben 1957-ben bontakozott ki, amikor szót értettünk az emberekkel, és nem véletlenül lendült fel most, a törvényben biztosított új tanácsi lehetőségek nyomán. A mi megyénkben az egy lakosra számított társadalmi munka 1971-ben 186, 1972-ben 249, 1973-ban 338 forint volt. Ügy tudom, hogy tendenciájában az országos kép is hasonló. Ez azért is érdekes, mert a társadalmi munka felett már sokszor és sokan megkongatták a vészharangot azzal, hogy divatjamúlt, hogy megfojtja a technikai fejlődés, hogy száműzi a fejlett infrastruktúra. Nos, a tények azt bizonyítják, hogy a szocialista alkotómunka olyan ösztönző közeg, amelyben ezer és ezer új kezdeményezés születik, s a klasszikus társadalmi munka egyre inkább társadalmi tevékenységgé szélesül. Az természetes persze, hogy a községben és városban is más módon, és más lehetőségek között helyes szervezni, dolgozni, mert az adottságok is sajátosak. A községekben szinte minden ház családi ház. A ház előtti utcarész úgy csatlakozik a portához, akár gyep, kert, vagy virágoskert, hogy az házbeliek szinte sajátjukként gondozhatják, és nálunk többnyire gondozzák is, ott a járdát is a kocsiút közepéig seprik, a vízvezetéknek csákánnyal, ásóval ki-ki maga csinál árkot a háza előtt. A városban a fejlett és bonyolult infrastruktúra miatt általában csak hozzáértő műszaki felügyelet mellett lehet dolgozni, a társadalmi munkaszervezés korszerű formája itt a szocialista nagyüzem, az összekovácsolt kollektívák erejével, gépi eszközeivel, koncentrált szellemi bázisával. Az új lakótelepeken pedig, ahol sok a fiatal és sok a gyermek, óvodaépítésre, játszóterek kialakítására, parkosításra, fásításra okos szervezéssel úgyszólván mindenki mozgósítható. Ami nem eltérő, de azonos feltétele a társadalmi munka végzésének és szervezésének, minden városban és községben egyaránt, az a következő : Mindenekelőtt a cél ! A cél legyen közérdekű és döntően azzal mozgósítson, hogy a társadalmi munkában résztvevők érdekeit közvetlenül is szolgálja. Elképzelhetetlen a társadalmi munkaszervezés állandó, élő lakossági kapcsolat nélkül, és hozzáteszem, hogy ez a termékeny napi kontaktus politikailag fontos, és legalább olyan jelentőségű, mint a társadalmi munkavégzés pénzben kifejezhető értéke. A társadalmi munka vállalásában, végzésében egyformán eszköz a lapát és a tervezőasztal. Ezzel azt szeretném mondani, hogy a településfejlesztés érdekében hatékonyabban kell bevonni, hasznosítani a szellemi kapacitást. Mert például egy város nemcsak attól város, hogy sokan lakják, sok benne az emeletes ház és az ipari üzem, de attól is, hogy múltja van, atmoszférája, kulturális karaktere, hogy szellemi erőt kisugárzó centrum, meg attól, hogy a környék felelős bázisa a foglalkoztatásban, szolgáltatásban, ellátásban. Ma egy új városközpont megtervezése tehát olyan feladat, hogy 200—300 évre előre kell látni, és ehhez nem elég a politikus, meg a tervező, de a kivitelező és a közgazdász tudása, a művész szeme, fantáziája, szépérzéke is kell még sok más mellett.