Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-29

2127 Az Országgyűlés 29. ülése, 1974. október 3-án, csütörtökön 2128 megkezdeném, engedjék meg, hogy kiemeljem a törvény néhány figyelemre méltó, általános értelemben vett pozitív jellemvonását. Először: Űjszerű, modern felfogásban értelmezi a törvényjavaslat a kereskedelmi tevékenységet. Nem korlátozza mondanivalóját csupán a konvencionális árucserére, hanem a gazdasági integráció egyre kiterjedő távlataival is számolva széles skálán értelmezi a külkereskedelmi munkát, így beleértendő szolgáltatás, szerviz, a szerelés, a tervezés, licencek, termelési együttműködés, szakosodási és külföldi vállalkozások és a külföldiek magyarországi tevékenysége is. Másodszor: Legfontosabb alapelvvé avatja gazdaságszervező rendeltetéssel az állami monopóliumot. És itt örömmel vettük tudomásul, hogy a törvénytervezet egyértelmű helyzetet teremt az előviták során sokszor kiélezett álláspontok között, hogy ez a monopólium kizárólagosan az állam monopóliuma. A Külkereskedelmi Minisztérium a jognak csak letéteményese, és nem forrása. Harmadszor: Egységes irányítást kodifikál a törvény a tulajdonosi formától függetlenül. Ez rendkívül fontos alapelv, hiszen a gazdaságirányítás új rendszerében számszerűen is növekedtek a különböző alapító szervekhez tartozó külkereskedelmi vállalatok mind a termelő, mind a szolgáltató szférában. Bár a külkereskedelmi miniszter felügyelete alatt álló 30 különféle szakosított külkereskedelmi vállalat bonyolítja a forgalom 80 százalékát, figyelemre méltó tény, hogy már további 81 vállalat rendelkezik külkereskedelmi joggal, más felügyeleti szervekhez csatoltan. A decentralizált gazdasági rendszer egységes irányítása tehát alapvető szükségszerűség. Negyedszer: Az államközi kötelezettségek teljesítésénél a törvény megerősíti a központi akarat érvényesülését. Biró elvtárs expozéja jelentős terjedelemben foglalkozott a külkereskedelmi politika nemzetközi vonásaival. Kihangsúlyozta, és ezt a két bizottság nevében is szeretném aláhúzni, hogy szocialista viszonylatú, de főleg a Szovjetunióval folytatott kereskedelmünk szilárd gazdasági fejlődésünk legfőbb alaoja. Csak helyeselni lehet a törvénynek az állami fegyelem megszilárdítására kötelező rendelkezéseit. A KGST államokkal, a népgazdasági tervek összehangolásával, államközi szerződések keretei közé határolt külkereskedelmi tevékenység adott esetben igényli az utasításos formát is. Ezt foglalja magában a törvény 21. §-ának második bekezdése. Az állam utasítási joga mellett ugyanakkor a vállalatok zavartalan működésének biztosítása érdekében a törvény előírja, hogy amennyiben az a gazdálkodó szervezet gazdaságos működése szempontjából anyagi hátrányt teremt, annak kiküszöböléséről a Minisztertanács által megállapított módon gondoskodni kell. ötödször: Bár jogrendszerünk felépítése nem tenné szoros értelemben vett kötelezettséggé, hogy egy államigazgatási törvény keretén belül a vállalatok alapvetően polgári jogi jellegű kapcsolatait szabályozzuk, mégis hasznosnak bizonyuló előrelátás volt a törvényjavaslat 14. és 15. §-ainak beiktatása. A termelő, szolgáltató és a külkereskedelmi vállalatok egymással szembeni jogállása, a jelenleginél igazságosabb módon közös érdekük összehangolása, az egyenjogúság mindenkori szem előtt tartásával alapvető közérdeklődésre tart számot a törvény jelenlegi vitájánál. A vállalati kapcsolatok szabályozásának továbbfejlesztése, e kapcsolatok mikéntjének részletes meghatározása azonban nem a törvénynek, hanem alacsonyabb szintű polgári jogi rendelkezések feladata lesz. Itt dől el tulajdonképpen a harc — ahogy mondani szoktuk — „az élet sűrűjében", a vállalatok között. Itt csapódnak le az egyes ágazatok sajátos érdekösszeütközései. Itt a legnehezebb megtalálni, de mégis meg kell keresni a népgazdasági érdek biztosítását a sokrétű és néha bizony szöges ellentétben álló nézetek között. Itt kell pontosan körülhatárolni majd a felelősség kérdését is. Több új vonást és előremutató törekvést takarnak ezek a kerettörvényhez illő elaszticitással megfogalmazott paragrafusok. Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy e kérdésnél hosszabban időzve, egy-két dologra már itt rámutassak. Ez megkönnyíti ugyanis a részletes viták ismertetését és a bizottsági állásfoglalás megokolását. Mindenekelőtt rá kell mutatnom arra, hogy a törvény a külkereskedelmi dinamizmus további biztosítására általánosan és mindenkihez hozzáférhetően kívánja közvetíteni a kapcsolatot a világgazdasággal. Ezért írja elő, hogy a külkereskedelmi joggal nem rendelkező vállalatok részére a külkereskedelmi joggal bíró vállalatok e célból szerződni kötelesek. Az irányítási elv tehát adott és lerögzített a törvényjavaslatban. A problémák zöme azonban a szerződéses kapcsolatok alakulásában van, hiszen e módozatok a gazdasági irányítás korszerűsítésével, a gazdálkodó szervek igényeinek növekedésével állandó módosítást és modernizálást kívánnak. örömmel jelenthetem a tisztelt Országgyűlésnek — s ezzel az e téren felmerülő aggályok eloszlatásában is segíthetek —, hogy a szerződéskötési rendszer továbbfejlesztésével a külkereskedelmi és egyes más ágazati tárcák közös megbízása alapján az illetékes tudományos és gyakorlati testületek egyaránt foglalkoznak. A jelenlegi gyakorlat szerint a külkereskedelmi szakvállalatok saját számlás, tehát külkereskedelmi nyereségorientációjú ügyletei a bonyolítások tíz százaléka alatt vannak. A bizományosi, tehát a kifejezetten termelőszféra nyereségcentrikus üzletek pedig az összes bonyolításnak mintegy 60—70 százalékát teszik ki. A kettős érdekeltségű, tehát mind termelő, gazdálkodó, mind pedig külkereskedelmi együttes nyereség biztosítására törekvő, úgynevezett társasági szerződések maximum 15 százalék körül vannak. Látható, hogy ezen a téren éppen a szakosodás, a komplexebb létesítmények, illetve vállalkozások együttes létrehozására nézve is kedvezőbb szerződésformák még nem a legelterjedtebbek. Ösztönzésük mindenképpen kívánatos. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársnők! Elvtársak! Ezekután rátérek a két bizottság vi-