Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-27

2017 Az Országgyűlés 27. ülése, 1974. június 27-én, csütörtökön 20Í8 hatják bármikor, bárhol, ott a leírt kotta alapján mindig ugyanazt hallják. Persze, az előadóművész technikájától függ, hogyan tud zongorázni tíz ujjal, jobban-e vagy kevésbé, s ez befolyásolja azt, hogy mit hall az illető, de végeredményben mindig ugyanazt kell játszani. A gazdaságban ez nem így van. Ott nincs előre leírva, hogy itt most szünetjel kell, vagy itt vissza kell fordulni, vissza kell lépni. Szóval nagyon összetett és bonyolult folyamat ez, s amikor ezekről a dolgokról hallok, felvetődik bennem, hogy nálunk egy kicsit túl sok energiát fordítunk bizonyos dolgokra, amelyekre nem kellene energiát fordítani. Azért a hézagok pótlásánál sincs minden rendben. Jó lenne tehát tanulni a zeneszerzőktől, és bizonyos helyeken szünetjelet, vagy ismétlési jelet tenni. Kereken, világosan kimondom, itt a centralizáció és a decentralizáció viszonyára gondolok. Van egy optimális határ ennél a két fogalomnál. Legalábbis én nem túlságosan magas szintű politikai gazdaságtant tanultam, de megtanultam, hogy van optimuma a centralizáció és decentralizáció viszonyának. A túlságos központosítás sem jó, de nem jó a túlságos decentralizáció sem. Az arányokat tehát itt is meg kell találni, legalább úgy, mintha a külkereskedelmi cserearányokat akarnánk javítani. Magyarán szólva azt akarom elmondani, hogy az sem jó, ha mindent felülről várunk, hogy adjanak utasításokat, de az sem jó, ha azt mondjuk, hogy most már pedig megkaptátok az Önállóságot és utána csináljatok vele, amit akartok. Itt van a beruházás. Én most egy konkrét kérdést ragadok ki. Vajon ki áll legközelebb a beruházás népgazdasági érdekéhez? Nem a vállalat, nem a terület, hanem az az ágazati minisztérium, amelynek hatáskörében, feladatkörében ezt a munkát végzik, és a népgazdasági érdekek érvényesítése a vállalati érdekeken keresztül véleményem szerint igenis, ma is a minisztériumok feladata és hatásköre. Ezt tőlük nem vette át még senki. Még valamit a széljárással kapcsolatban. Hogy milyen ereje van a föníciai betegség-kikezelésnek és gyógyításnak, csak egy olyan dolgot mondok el, ami nálunk megtörtént. Egy kemencét építettünk át, illetve magasítást hajtottak végre a kéményen, és most is további magasítást kell végrehajtani, mert meg kell javítani a huzatviszonyokat. A kohászok ehhez jobban értenek és tudják, miről van szó. Meg kell tehát emelni a kéményt, de úgy, hogy ne essen ki termelési idő, tehát elő kell készülni és már a leállás pillanatában meg kell kezdeni a munkát. Igen ám, de ott fenn is meleg van, mozog a kémény, a másik kéményről a füstöt oda hozza a szél, tehát nem jó a széljárás. De tízezer forintért a szelet megfordították! Mást nem tudok mondani. Mert tízezer forintért lehetett dolgozni, tetszik érteni?! (Derültség.) A környezetvédelmi törvény tárgyalásánál vegyék figyelembe, hogy ilyenek is vannak, hogy vannak emberek, akik tízezerért megfordítanák a szelet. Hangzottak el hozzászólások a szociálpolititikai kérdésekkel kapcsolatban, és utalt erre a témakörre a szóbeli kiegészítés is. Erről én egy kicsit bővebben szeretnék szólni. Bizottságunk ugyanis tárgyalta a kormány által hozott szociálpolitikai intézkedések hatását, és nagyon őszintén meg kell mondanom — ezt nem véletlenül mondom, tudniillik ezt is tudni kell, ez is információ —, hogy a IV. ötéves tervben előirányzott hárommilliárddal szemben közel tízmilliárdos kihatása lesz a szociálpolitikai intézkedéseknek, amelyek a népesedéspolitikával és egyéb más, az inflációból következő intézkedéseknek a hatására következnek be. És ezt azért mondom, mert itt megint azt mondják, hogy a pénz az beszél. Bár beszélne. Nem beszél a pénz, de bár beszélne a pénz, hogy amikor odamegy valaki valamit fölvenni, akkor a pénz mondaná neki, hogy most te megérdemled vagy nem érdemled. Vagy ha tovább tudnánk gépesíteni, akkor talán még ütne is a pénz, amikor a kezére ütne, hogy ne nyúlj hozzá. (Derültség.) Az, hogy 100 forintból 16 forint szociálpolitikára fordítódik ebben az országban, de 16 forintért nem kell megdolgozni 100 forinton belül, ezt úgy tudomásul vesszük. De egyesek már azt is csinálják, hogy 84-ért sem akarnak megdolgozni. Egyelőre nem megy ez. Tehát ami a problémát illeti, én meg vagyok róla győződve, hogy a szociálpolitikai intézkedésekből nem enged a kormány, mert azt végre fogja hajtani, tehát más út nincs. Ezen lehet meditálni, hogy akarjuk vagy nem akarjuk. Az az érzésem, hogy ők a kérdést úgy fogják feltenni, hogy tudjátok, vagy nem tudjátok? Tudjuk vagy nem tudjuk csinálni, amit csinálni kell a gazdaságpolitikában, mert a szociálpolitikai intézkedések vonatkozásában nem lesz visszalépés. Tehát az, hogy én magam is egyetértek vele, hogy az alapvető dolog az, hogy nekünk szociálpolitikával két társadalmi réteget kell alaposan támogatni. Ez a gyermeknevelésnek a költsége, és a nyugdíjasoknak, az öregeknek a költsége. Tehát a jövő nemzedéket és a már kiöregedett nemzedéket. Azt hiszem, a fiatal, munkaképes korú lakosságot nekünk nem szociálpolitizálni kell. Nekünk nominálbérezni kell, meg darabbérezni kell, meg nem tudom én miket kell csinálni, mert az embernek a szíve meghasad, amikor hallja, hogy 23 éves foglalkozás nélküli fiatalembert ítéltek el. Meg lehet engedni ebben az országban, hogy ilyesmi is előforduljon. Hogy miért kell? Hát azért, elnézést kérek, én most két okból vetettem fel ezt a dolgot, és mondok erre konkrét példát. Azért mondom el, mert hozzám jönnek olyan emberek már, akik nyugdíj előtt állnak, hogy vajon lesz-e, aki megkeresi a nyugdíjat. Mondtam, nyugodjon meg, lesz, mert amióta az emberi társadalom fennáll, és amíg emberi társadalom létezik, mindig a munkaképes lakosság fogja eltartani az idős és felnevelni a fiatal nemzedéket. De ezzel kapcsolatban egy konkrét példát azért mondok el, mert ez tényleg így van. Majd benő a fejük lágya. Például egyik vezetőm panaszkodik, és elmondja nekem, képzeld, mit