Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-23

1739 Az Országgyűlés 23. ülése, 1973. december 19-én, szerdán 1740 tényleges teljesítés azonban ettől lényegesen elmarad. Az okokat kutatva azt állapíthattuk meg, hogy a tervkészítés során még reálisan számításba vett költségek egyrészt az általános építőipari árnövekedés hatására, másrészt a kedvezőtlen víznyerő lehetőségek miatt jelentősen megnövekedtek. Mivel azonban a vízművek állami, tanácsi, • pénzügyi forrásai meghatározottak, az egy családira jutó hozzájárulás összege a kezdetben számított 2000 forintról 6—8000 forintra nő. Sőt! A legújabb kalkulációk szerint 25—30 ezer forintra emelkedne. Kérdés, hogy lehet-e ilyen összeggel terhelni a lakosságot? Célszerűnek tartanám, ha az V. ötéves terv előkészítése során az illetékes szervek megvizsgálnák ezt a helyzetet és javaslatot tennének e feszültség enyhítésére, a probléma megoldására. Ezt indokolja az is, hogy a településhálózat fejlesztési igény szerint is biztosítandó az ivóvízellátás. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetéssel szemben támasztott igények a lehetőségeket mindig meghaladják. Ez természetesen így volt, és várhatóan így lesz a továbbiakban is. Az általam elmondottak egy-egy részterületén tapasztalható feszültségekre hívtam fel a figyelmet, összességében azonban a költségvetési keretek növekedésén keresztül érezhető népi államunk gondoskodása. Ezt a gondoskodást falvaink népe is érzi. Nagyot változott a falusi ember szemlélete, magatartása, öntudata. Az egyszerű emberek is egyre inkább érdeklődnek a közügyek iránt. A lakosság jelentős része részt vesz társadalmi munkaakciókban. Bár az egyes rétegeknél, különösen a nagyszámú ingázóknál nem mondható el egyértelműen. A falun élő mezőgazdasági dolgozók életkörülményeit illetően szükségesnek tartom még megemlíteni, hogy meg kellene keresni az egész népgazdaságban az egységes nyugdíjkorhatár bevezetésének lehetőségeit. összefoglalva mondanivalómat, azzal fejezném be, hogy a költségvetési feladatok végrehajtásában nemcsak a pénzügyi lehetőségek a meghatározók, igen nagy szerep hárul a helyi kezdeményezésre, a szervezőkészségre és a gazdálkodási színvonal további javítására. Az 1974. évre beterjesztett költségvetési javaslatot reálisnak tartom, jól szolgálja gazdaságunk fejlődését, a lakosság életszínvonalának javítását, azért azt a magam részéről elfogadom. (Nagy ixips.) ELNÖK: Riss Jenő képviselőtársunknak adom meg a szót. RISS JENŐ: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztett költségvetés nemcsak az 1974. év feladatait határozza meg, hanem alapoz a múltra és figyelembe veszi a IV. ötéves terv tárgyalása- • nál meghatározott célkitűzéseket is. Visszatekintve arra, hogy nemrég fogadtuk el a tervtörvényt, amely a távlatokkal való foglalkozást kötelezővé tette, felszólalásomban két olyan témát szeretnék figyelmükbe ajánlani, amelyeknél az intézkedéseket — megítélésem szerint — ma kell megtennünk, nehogy a későbbiekben a probléma megoldása körmünkre égjen, s ne kellő körültekintéssel járjunk el. Kedves Elvtársak! Elsőként a nyugdíjkorhatárt elérő gazdasági vezetők személyi utánpótlásának témájával kívánok foglalkozni. Felszólalásomra az indított, hogy alkalmam volt betekinteni két minisztérium: a Kohó- és Gépipari Minisztérium és a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium személyi anyagaiba, és megismerhettem azokat. Nem kívánok a személyzeti munka szövevényes összefüggésével foglalkozni, noha ezt a magam részéről rendkívül tisztelem, de engedjék meg, hogy a két minisztérium hatáskörébe tartozó vállalatoknál, illetve intézményeknél dolgozók életkorával kapcsolatban néhány számadatot ismertessek, és az ebből levonható következtetésekre utaljak. A Kohó- és Gépipari Minisztériumnál, a minisztérium kinevezési hatáskörébe tartozó első vezetők száma 118 fő. Életkor szerinti megoszlásuk a következő: 35—40 éves korú 1 fő; 41—45 éves korú 20 fő; 46—50 éves korú 32 fő; 51—55 éves korú 44 fő; 55 év felett 26 fő vezet vállalatot. A KPM-nél a hasonló beosztású vezetők száma 112 fő. Életkor szerinti megoszlásuk a következő: 35—40 év között négy fő; 41—45 év között 25 fő; 46—50 év között 31 fő; 51—55 év között 30 fő; 55 év felett 22 fő a vezető 'beosztású. A számadatokból megállapítható, hogy ha a rátermettséget és egyéb szempontokat nem is veszem figyelembe, a KGM-ben öt éven belül a vállalatok 19 százalékánál, 10 éven belül a vállalatok 47 százalékánál kell csak nyugdíjazás miatt új első vezetőt kinevezni. A KPM-ben ugyanezek a számok az alábbiak szerint alakulnak: öt éven belül a vezetők 20 százalékánál, 10 éven belül a vezetők 47 százalékánál kell nyugdíjazás miatt újat kinevezni. Hozzátenném, hogy a helyzetet a minisztériumokban és a vállalatoknál is pontosan ismerik. A tisztánlátás érdekében e vállalati utánpótlás oldaláról is informálódtam. Az egyik kerületi pártbizottság elvtársai — egy más kérdés kapcsán — beszélgetést folytattak egy vállalat első és második sorba tartozó vezetőivel, és többek között a következő kérdésekre is választ kértek : Van-e az elvtársaknak kinevezett helyettesük? A válasz mindenkinél igenlő volt. A második kérdés: ha az önök egészsége akár időlegesen is megrendülne, vagy máshová helyeznék át önöket, a kinevezett helyettesüket alkalmasnak tartják-e a vezetői munkakör ellátására? Erre a kérdésre a válaszok már közel sem voltak egyértelműek. Azt magyarázták, hogy a jelenlegi helyettes azért mégsem egészen jó helyettes, időszaki helyettesítésre alkalmas ugyan, de vezetői posztra valamilyen okból nem. A harmadik kérdés : megfelelő helyettes esetén hajlandók-e a kijelölt utódnak tapasztalataikat átadni, az adott gazdasági egység speciális vezetési problémáival megismertetni? A válasz megint teljesen egyértelműen igen volt,