Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-23

1681 Az Országgyűlés 23. ülése, 1973. december 19-én, szerdán 1682 Sok tehát a tennivaló beruházási tevékenységünk tervszerűségében, szervezettségében, gépesítettségében. Erre figyelmeztet, hogy az egyedi nagyberuházások megvalósítási ideje sokszor egy évvel, másfél évvel is hosszabb a tervezettnél, ami jövedelemkiesést okoz és még a költségeket is növeli. Siettetnünk kell tehát a népgazdasági hatékonyságot növelő korszerű eljárások elterjedését, beruházáspolitikánk azon törekvésének érvényesítésével együtt, hogy gyorsítsuk a kivitelezés ütemét. E változó követelményeket érzékelteti, hogy míg például a nemrég elkészült 24 ezer tonnás polietiléngyárat több mint 8 évig építettük, a 250 ezer tonnás etilénüzemet négy év alatt tervezzük megvalósítani. Az ipar termelési szerkezetének átalakításában kiemelkedő fontosságúak a központi fejlesztési programok. Kiválasztásukkor ezeket az elveket mérlegeltük. Jövőre a költségvetésből 7 milliárd forinttal járulunk hozzá teljesítésükhöz, miközben a hitelek és a vállalati fejlesztési alapok is közreműködnek finanszírozásukban. 1974-ben az előző évinél több, mintegy 15— 16 milliárd forint hitel áll rendelkezésre, és ebből azok a vállalatok élvezhetnek elsőbbséget, amelyeknek a beruházásai jövedelmezőek, kapcsolódnak a fejlesztési programokhoz, és minden külkereskedelmi relációban jól értékesíthető árualapokat termelnek, vagy gépeiket termelékenyebbekre akarják kicserélni. A termelési szerkezet gazdaságossának javításával nemcsak a kormány foglalkozik, hanem a minisztériumok szervezetei és a vállalatok is. A Nehézipari Minisztérium vizsgálta például, hogy melyek azok a gazdálkodó egységei, ahol a gazdasági szerkezet átalakításában nagyobb lépéseket lehet tenni. A vizsgálat a gazdálkodó egységeinek mintegy négyötödére terjedt ki, s azt mutatta, hogy a vállalati intézkedési tervekben foglalt önköltségcsökkentéssel, termelésnöveléssel, licencvásárlással, műszaki fejlesztéssel a nem gazdaságos termékek fele gazdaságossá tehető. Pedig az alumíniumiparban olyannyira indokolt belső szállítás és kooperáció jobbá tételére, vagy a vegyiparban a költséggazdálkodás javítására még nem is születtek mindenütt megfelelő javaslatok. A vállalatoknál meglevő munkaerő-tartalék feltárásának már évek óta nagy lehetőségeit kínálja a munka- és üzemszervezés. Ma már nagyon kedvező példákat is ismerhetünk. A Szerszámgépipari Müvek Soroksári úti gyáregysége például a tömeges, a korszerűbb rendszerben szervezett alkatrészgyártással a termelési költségeket 4—5 százalékkal csökkentette, a forgácsolási kapacitást másfélszeresére bővítette. Az optimális kapacitáskihasználás a munkaerő-gazdálkodással azonos jelentőségű. A termelés bővítésének sok esetben leggazdaságosabb módja a meglevő berendezések jobb kihasználása. Erre például a diósgyőri gépgyárban időben rájöttek és intézkedéseikkel elérték, hogy a forgácsológépek átlagos műszakszáma 1,3-ról 1,5-re emelkedett. A nálunk közismerten alacsony műszakszám emelése révén számos vállalat tudná bővíteni termelését. Ehhez többnyire nem beruházás kell, hanem jobb munkaszervezés, és az sem megvetendő előny, ha a nagy befektetést igénylő állóeszközök helyett a megoldáshoz kisebb összegű forgóalap-ráfordítás is elegendő. A kormány által jóváhagyott hitelpolitikai irányelvek is előnyös hitellel támogatják jövőre a vállalatok ilyen irányú elképzeléseit, és a megvalósítást kedvezményes béremelési lehetőségekkel is segítjük. Az ipar helyzetét, fejlődését és a tennivalókat jól összefoglalja az az elemzés, amelyet a kijelölt 50 ipari nagyvállalat 1968—72 közötti gazdálkodásáról végeztünk. Kitűnt ebből például, hogy a derékhadba sorolt 21 gépipari vállalat közül 1 I-nél emelkedett a költségszint, vagyis gyorsabban nőtt a ráfordítás, mint az árbevétel. Ez még akkor is figyelemre méltó, ha nem az egész gépiparról van szó, hanem csak néhány vállalat sajátosságait mutatja. Biztató viszont, hogy az idén az 50 vállalat termelése egészében bővült, költséggazdálkodásuk javult, ami eredményeikben oly módon jut kifejezésre, hogy nyereségük növekedési üteme az ipari átlagnál és saját előző évi fejlődésüknél is gyorsabb. A gazdaságos termékszerkezet, az olcsó és korszerű beruházás, az ésszerű munkaerő-gazdálkodás és kapacitáskihasználás nemcsak az iparban követelmény. A mezőgazdasági támogatásoknak, beleértve a fejlesztéseket is, fontos szerepük van a fogyasztói és feldolgozóipari szükségletekhez igazodó mezőgazdasági termelési szerkezet kialakításában. Különösen a cukorrépa-, a zöldség- és a burgonyatermelés, valamint a szarvasmarha- és sertéstenyésztés az, ahol a kormány a támogatásokon és hiteleken túl felvásárlási áremeléssel is fokozta a termelők érdekeltségét. Arra is gondoltunk a hitelkedvezmények megállapításánál, hogy jövőre az olyannyira gazdaságos üzemen belüli feldolgozás is lendületesen bővüljön. A szakosított szarvasmarha- és sertéstelepek létrehozásával egy időben sok helyütt nem számoltak az állatállomány-bővítés anyagi-pénzügyi szükségleteivel. Nagy megtakarítást, hatékonyságnövekedést hoz majd, ha például a szarvasmarha-állomány olyan mértékben szaporodik, hogy a ma még 20—25 százalékban üres férőhelyeket teljes egészében kihasználjuk. Hadd említsem meg a rakamazi Győzelem Termelőszövetkezetet, amely a 600 férőhelyes szakosított tehenészeti telepét saját kivitelezésben megépítette, az állatállományról gondoskodott, sőt növénytermelési szerkezetét a szakosított telep takarmányellátása érdekében átalakította. Sajnos azonban nem minden szövetkezeti beruházás ilyen. A nagyecsedi Rákóczi Termelőszövetkezet például a szakosított sertéstenyésztő és hizlaló telep meg nem épített takarmány szárítójára is 4,5 millió forint állami támogatást vett igénybe úgy, hogy a pénzügyi ellenőrzésnek kellett rendet teremtenie. Szerencsére a követendő példák messze túlsúlyban vannak, mert ez a természetes és ez a méltó szocialista nagyüzemeinkhez. A növénytermesztés korszerűsítésében szép eredmények születtek, de a munka dandárja még hátra van. A gazdaságoknak a gabona- és a kukoricatermesztéshez hasonlóan, más terményeknél is ki kell választaniuk azokat a fajtákat, termelési módszereket, amelyek révén e termények átlaghozamával is felzárkózhatunk a közepes,