Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-23

1677 Az Országgyűlés 23. ülése, 1973. december 19-én, szerdán 1678 Az eszközlekötési járulék fizetése alól az összes eszközállomány 30 százaléka mentes. A bérjárulékok is csak lassabban emelkednek, hiszen több területen továbbra is jelentős kedvezményekben részesülnek a vállalatok: az emiatt elmaradó bevétel 1,6 milliárd forint. A vám- és importforgalmi adó előirányzatának összege alacsonyabb az előző évinél, mert az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményhez történő csatlakozásunk miatt az átlagos vámszint mérséklődik. A költségvetési kiadások 12,6 százalékos emelkedése, és összesen 263,7 milliárd forintja csak a józan aránytartással megállapított gazdasági és szociális feladatok megoldására nyújt fedezetet. A kiadási oldal híven kifejezi a tervben foglalt követelményeket és ezeknek a népgazdasági folyamatokra gyakorolt hatását. Egyrészt a beruházások mozgalmasabbá válását mutatja az, hogy csak a költségvetésből — a mezőgazdasági szövetkezetek beruházási támogatásával együtt — az előző évinél 11 százalékkal több, 53 milliárd forint áll rendelkezésre felhalmozási célokra. Másrészt a termelés és az áruforgalom zökkenőmentességét biztosítják azok a pénzügyi műveletek, amelyek a támogatások 18 százalékos növekedését és 78,8 milliárd forintos nagyságrendjét magyarázzák. A harmadik folyamat a reáljövedelem gyorsulása, ami összefügg a közületi kiadások, a társadalmi közös fogyasztás tíz százalékos emelkedésével, és 1974-ben kereken 106 milliárd forintos összegével. A tisztelt Országgyűlés előtt külön kiemelem, hogy az előterjesztett költségvetés pénzforgalmának növekedési üteme a tavalyit is meghaladja, és majdnem kétszerese a nemzeti jövedelem bővülésének. Ezt úgy értékelhetjük, hogy az államháztartás kötelezettségei nőnek, elosztó, újraelosztó szerepe erősödik. Mindez ráirányítja a figyelmünket az ár-, érték- és jövedelemelosztási viszonyok alakulására, valamint a gazdasági fejlődés azon minőségi mutatóira is, mint a termelékenység, a jövedelmezőség, a nemzetközi cserearányok, amelyek elsősorban meghatározzák a költségvetés fő bevételi forrásait és kiadási tételeit. Tisztelt képviselő elvtársak! Áruforgalmunk kétharmadát a szocialista országokkal bonyolítjuk. Ezért a népgazdaság kevésbé van kitéve a tőkés piaci helyzet szélsőségeinek. A valutaválság káros hatásai megfelelő külkereskedelmi és devizapolitikával részben ellensúlyozhatok. A tőkés világban végbemenő pénzértékváltozási folyamat mellett a forint nemzetközi reálértékének viszonylagos növekedéséről számolhatunk be, s bár a forint, mint nemzetközi fizetési eszköz, még nem tartozik a szabadon átváltható konvertibilis valuták közé, mégis gondoskodnunk kell arról, hogy a gazdasági kalkulációk összhangban legyenek a valutaárfolyamok értékváltozásának irányával és nagyságrendjével, tehát indokolatlan előnyt ne adjunk külkereskedelmi partnereinknek. A tőkésországok belső inflációjának gyorsulása és kiterjedése a nemzetközi kereskedelemre, általános árszintemelkedést okoz a világpiacon. Olyan jelenségekről van itt szó, amilyeneket még néhány év előtt nem tapasztaltunk. Egyik évről a másikra egyes vegyipari termékek ára 40—50 százalékkal, a könnyűipari alapanyagoké 25—30 százalékkal, a kohászati termékeké 30 százalékkal emelkedik. Ezektől a hatásoktól népgazdaságunkat nem lehet elszigetelni. Annál kevésbé, mert könnyű belátni, hogy nemcsak magas áron vásárolunk, de magunk is drágábban kell, hogy eladjuk, külföldön termékeinket. A követelmény magától értetődik. Az eladás és a vásárlás idézőjelben mondva „árversenyéből" eladásunk kerüljön ki győztesként, az exportár jobban emelkedjék az importárnál! Az árváltozások jelenlegi iránya azonban óva int a derűlátástól. Már az elmúlt három évben is anyag-, gép- és alkatrészkivitelünk árindexei a tőkésországban némileg kedvezőtlenebbül alakultak, mint ugyanezen árucsoportba tartozó importtermékek árai, de ezt az élelmiszergazdasági cserearányok javításával népgazdasági szinten még ellensúlyozni lehetett. Ha tehát jövőre el akarjuk kerülni ezen a piacon a cserearányok romlását, akkor vállalatainknak fokozott körültekintéssel kell exportcikkeiket értékesíteniük. A termelők javuló minőséggel, versenyképes szállítási határidőkkel, az importálók pedig az áralakulás kedvező időpontjában kötött üzletekkel segíthetik a külkereskedelmi piaci ármanőverezést. Ha az importárváltozásoktól népgazdaságunk nem is képes elzárkózni, hatásaitól a lakosságot, a felhasználókat jórészt megkíméli a költségvetés. Erre a célra az állam 1973-ban 5,3 milliárd forintot fordított, jövőre pedig ennek kétszeresét irányozzuk elő. Ezek nélkül az állami támogatások nélkül a fogyasztói árak emelkedése 6—7 százalékos lenne. E támogatásoknak azonban nagy társadalompolitikai előnyei, szükségszerűségei mellett vannak hátrányai is. Noha a világpiaci áremelkedés a magyar gazdaságban is költségnövelő tényező, ezt elsősorban a költségvetés érzi. A vállalatok belső költség- és árkalkulációja nem eléggé követi a valóságot, ennyiben bizonyos termékeknél téves információkat adhat a vásárlási, értékesítési helyzetről. A termelő, aki leginkább illetékes az alapanyagok, az alikatrészek helyettesíthetőségének megítélésére, kevésbé érzékeli az importárnövekedést, azt is olcsónak vélheti, ami valójában drága a népgazdaságnak, tulajdonképpen mindannyiunknak. A külföldre eladó pedig figyelmen kívül hagyhatja, hogy termékeinek versenyképessége, vagy annak javulása az importanyagok, alkatrészek állami támogatásának is köszönhető. Jó lenne, ha a vállalatok ezekre a körülményekre a jövő esztendőben nagyon ügyelnének, a konjunkturális jövedelmekkel óvatosan gazdálkodnának, az esetleges nehézségek áthidalására tartalékolnának, mert ezek nem állandó források, az előnyös helyzet később hátrányosra fordulhat. Az ilyen konjunkturális jövedelmek egy részére természetesen az államháztartás is igényt tart. A nem átmeneti, nem spekulációs okokra visszavezethető, hanem tartós világpiaci áremelkedést, ha néha az állami szabályozás közbejöttével is, de a hazai termelői áraknak nyomon kell