Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-22

1607 Az Országgyűlés 22. ülése, 1973. október 4-én, csütörtökön 1608 mezendő kettős feladatról van szó. A miniszter kormányzati, ágazati vagy funkcionális jogkö­rének gyakorlása során szerzett szakismereté­nek és tapasztalatának felhasználásával segíti elő a kormány döntéseinek kialakítását. A kor­mány tagja jogosult, de egyben köteles is min­den olyan észrevételt megtenni, amely elősegít­heti a legjobb döntések meghozatalát, a határo­zatok eredményes végrehajtását. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat a Minisztertanács tagjain kívül szabályozza az ál­lamtitkároknak az államszervezetben elfoglalt helyükhöz igazodó jogállását és felelősségét is. Mint ismeretes, az államtitkári intézmény régi államjogi, kormányzati intézményeink közé tar­tozik. Más országokban is sok helyütt van. 1949 és 1968- között nálunk államtitkárok nem mű­ködtek. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1968­ban alkotott törvényerejű rendeletet az állam­titkári tisztségről. így került sor az országos ha­táskörű állami szerveket vezető elnökök állam­titkári kinevezésére. A törvényerejű rendelet lehetővé tette minisztériumi államtitkárok kine­vezését is, ezzel azonban az utóbbi időkig nem éltünk. Jelenleg — mint tudjuk — az Országos Tervhivatalban, a Külügyminisztériumban, a Művelődésügyi Minisztériumiban és az Igazság­ügyi Minisztériumban működnek államtitkárok, akik egyben a miniszterek első helyettesei. Fo­kozatosan a többi minisztériumokban is java­soljuk majd államtitkárok kinevezését. Hogy az első kinevezések az említett mi­nisztériumokban történtek, az nemzetközi kap­csolataink bővülésével, a törvényhozással való szorosabb kapcsolatokkal és a kormányzati munka iránt megnövekedett igényekkel indo­kolható. Alkotmányunk — módosítása óta — az ál­lami szervezet részeként szabályozza az állam­titkári intézményt. A most előterjesztett tör­vényjavaslat az országos hatáskörű szervek ve­zetésével megbízott és a minisztériumi állam­titkárok jogállását lényegében azonos elvek sze­rint szabályozza. Ez kifejezésre jut a kinevezé­sükben, tisztségük megszüntetésében, jogaik­ban és kötelezettségeikben egyaránt. Különb­ség csak ott van, ahol feltétlenül indokolt. Ezt leginkább az a rendelkezés fejezi ki, hogy a mi­nisztériumi államtitkárok felelősséggel tartoz­nak a saját miniszterüknek is, sőt ez az elsődle­ges. Felelősségük a Minisztertanács, a Népköz­társaság Elnöki Tanácsa és az Országgyűléselőtt akkor kerül előtérbe, amikor a minisztert he­lyettesítő jogkörükben tevékenykednek az emlí­tett állami vezető testületek munkájában. A minisztériumi államtitkárok kinevezése közvetlenül kapcsolódik a kormányzati munka fejlesztéséhez, erősítéséhez. Ettől az intézkedés­től joggal várjuk, hogy a miniszterek az eddi­ginél többet és hatékonyabban foglalkoznak majd a kormányzati munkával, mivel a minisz­tériumok irányításában eddig rájuk háruló fel­adatokból többet adhatnak át az államtitkárok­nak. Ugyanakkor megoldódik a miniszterek megfelelő jogkörű helyettesítése, például az Or­szággyűlésen is. Alkotmányunk értelmében a helyettesítésre ott a miniszterek első helyette­sei nem jogosultak, míg államtitkári kinevezé­sük esetén ez az akadály elhárul. így nem lesz szükség arra, hogy ha a miniszter hivatalának ellátásában valamilyen okból akadályoztatva van, vagy ha a miniszteri tisztség betöltetlen, akkor a kormány elnökének, elnökhelyettesé­nek vagy egy másik kormánytagnak kelljen ott — „helyettesítenie". A minisztériumi államtitkár kinevezésével tehát egyrészt olyan helyettest kap a miniszter, aki az eddiginél nagyobb felelősséggel segíti munkáját, másrészt pedig folyamatosabbá válik a Minisztertanács tevékenysége, a felsőbb és az alárendelt szervek tekintetében egyaránt. Ki­nevezésük ezért az elmondottakból is követke­zően nem egyszerűen cím vagy rang kérdése, hanem kifejezésre jut benne az államtitkárok fokozott politikai és jogi felelőssége a rájuk bí­zott munkában. Tisztelt képviselő elvtársak! Alkotmányunk az Országgyűlés hatáskörébe utalja -a kormány­zás szervezetének meghatározását. Ezzel függ össze az az alkotmányos rendelkezés, amely sze­rint a minisztériumok felsorolását külön tör­vényben kell rögzíteni. A minisztériumok felso­rolását 1949 és 1957 között az alkotmány tartal­mazta. Ez azzal járt, hogy minden átszervezés egyben az alkotmány módosítását kívánta meg. Ennek elkerülése indokolta, hogy a kérdést az alkotmány külön törvényre utalta. Most teszünk eleget az alkotmány erre vonatkozó rendelkezé­sének. Mint a javaslatból kitűnik, a kormány a jelenlegi helyzet rögzítését kéri az Országgyű­léstől. Tisztelt Országgyűlés! A kormány abban a meggyőződésben terjeszti elő a Miniszterta­nács tagjainak és az államtitkároknak jogállá­sáról és felelősségéről, valamint a minisztériu­mok felsorolásáról szóló törvényjavaslatokat, hogy elfogadásukkal újabb lépést teszünk előre az alkotmányos államélet, a szocialista demok­rácia fejlesztésének útján. A Minisztertanács nevében kérem, hogy az írásban előterjesztett és szóbeli kiegészítéssel indokolt törvényjavaslatokat fogadja el és emel­je törvényerőre. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést 20 percre felfüggesztem. (Szünet: 11.58—12.25. — Elnök: VARGA GÁBORNÉ.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést új­ból megnyitom. Dr. Antalffy György képviselő­társunkat, a két törvényjavaslat bizottsági elő­adóját illeti a szó. DR. ANTALFFY GYÖRGY: Tisztelt Or­szággyűlés! A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság tárgyalta azokat a törvényjavaslato­kat, amelyek a Magyar Népköztársaság Minisz­tertanácsa tagjai és az államtitkárok jogállásá­ról és felelősségéről, valamint a Magyar Nép­köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szólnak. A bizottság megállapította : a vonatkozó törvényjavaslatok nemcsak hogy mindenben

Next

/
Oldalképek
Tartalom