Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-22

1605 Az Országgyűlés 22. ülése, 1973. október 4-én, csütörtökön 1606 A törvényjavaslat megfogalmazza a Minisz­tertanács tagjainak és az államtitkároknak a jo­gait és felelősségük szabályait, valamint a fele­lősség érvényesítésének biztosítékait. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy az állam végrehaj­tó és rendelkező szervei vezető tisztségviselői­nek politikai és jogi felelőssége közvetett és közvetlen módon eddig is érvényesült. Alkot­mányunk rendelkezése értelmében a kormányt az Országgyűlés választotta és mentette fel, számoltatta be, döntött előterjesztéseiről, meg­határozta a kormányzás szervezetét, irányát, feltételeit. A Minisztertanács tagjainak felelős­sége, munkájuk elbírálása a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Hazafias Népfront kezdemé­nyezései alapján az Országgyűlés, illetőleg a Népköztársaság Elnöki Tanácsa által történt meg. A most benyújtott törvényjavaslat arra irányul, hogy az Országgyűlés az alaptörvé­nyünk rendelkezései és az alkotmányos elvek alapján eddig kialakult és a gyakorlatban jól bevált szabályokat egységes törvényben foglal­ja össze. Tisztelt Országgyűlés! Mit értünk minisz­teri felelősségen? Melyek e felelősség tartalmi elemei és milyen módon érvényesülnek azok? A Minisztertanács elnöke, elnökhelyettesei és a miniszterek a kormánynak való felelősségük mellett testületileg és egyénileg is felelnek az Országgyűlésnek, illetőleg az azt helyettesítő Elnöki Tanácsnak. E felelősségük a megválasz­tásuktól megbízatásuk végéig tart. Az a tény, hogy a Minisztertanács valamely tagját tisztsé­gére az Elnöki Tanács választja meg, az Or­szággyűlés előtti felelősségen nem változtat. Az Elnöki Tanácsot ugyanis az Országgyűlést he­lyettesítő hatáskörében illeti meg az a jog, hogy a Minisztertanács tagját megválassza. A törvényjavaslat a kormány tagjainak tes­tületi és egyéni felelősségét egymással össz­hangban és szoros kapcsolatban fogalmazza meg. A Minisztertanács testületi munkájában annak minden tagja egyenlő, a feladatkörükbe tartozó államigazgatási ágak és az alárendelt szervek irányításában pedig a törvényekben szabályozott módon az egyszemélyi felelős veze­tés elve érvényesül. Ennek megfelelően a Mi­nisztertanács tagjai együttesen felelősek az Or­szággyűlés, illetőleg a Népköztársaság Elnöki Tanácsa előtt a kormány alkotmányos, törvé­nyes, rendeltetésszerű munkájáért. De egyénileg is felelnek a törvények és más jogszabályok végrehajtásáért, és mindazokért a döntésekért, amelyeket a kormányban kollektíven meghoz­tak, valamint a vezetésükre bízott szervek és szervezetek vezetéséért, irányításáért, illetve el­lenőrzéséért. A miniszteri felelősség tartalma több irá­nyú. Elsősorban is politikai természetű az, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt előtt érvényesül. Ez következik abból, hogy a mun­kásosztály pártja társadalmunk vezető ereje. De a politikai felelősséget abban az értelemben is hangsúlyozzuk, hogy a kormány tagjainak tevékenysége következményeiben politikai ki­hatású. Ugyanakkor a felelősséget az államszer­vezet tevékenységének alkotmányos rendjéből eredően törvényben is meg kell fogalmazni. A törvényjavaslat az állam jogi felelősséget tartal­mazza. A kormány tagjai azonban a minden ál­lampolgárra egyformán vonatkozó egyéb törvé­nyeknek is alá vannak vetve. Ez utóbbi magá­tól értetődően súlyosabb, mint az állampolgárok esetében. Valamely jogszabály megsértése az állampolgárok részéről esetleg egyszerű szabály­sértés, de ha a miniszter hivatali tevékenysége során sérti meg a jogszabályokat, vagy azokkal ellentétes intézkedéseket tesz, az általánosan ér­vényesülő szankciók mellett előtérbe lép a sok­kal szigorúbb politikai és állam jogi felelősség is. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a miniszter elmulasztja azokat az intézkedéseket, amelyeket hatáskörénél fogva köteles megtenni. A politikai és állam jogi felelősség tehát a minisztertanácsi tagsággal járó többletfelelős­ség. Érvényesítésének legfontosabb biztosítéka pedig a visszahívás joga, amely korlátlanul megilleti azokat a testületeket, amelyek a meg­választásról döntöttek. A Minisztertanács tagjai és az államtitká­rok is a köz szolgálói. Megtisztelő megbízatá­sukkal magas tisztségükben a dolgozó nép ha­talmát képviselik. Közéletünk állandó reflektor­fényében élnek és dolgoznak. Tevékenységük, emberi magatartásuk jelentősen befolyásolja az állampolgároknak a szocialista államhatalomról alkotott álláspontját. A minisztereket ezért nemcsak a hivatali fegyelem köti, hanem a fo­kozott társadalmi, politikai és erkölcsi felelős­ség is. Mindennapos munkájukat úgy kell vé­gezniük, hogy soha ne feledjék, magas beosztá­sukba a dolgozó nép bizalmából kerültek, és csak addig maradhatnak ott, ameddig bírják e bizalmat. Társadalmunk ezt nemcsak elvárja, de meg is követeli. Ezt juttatja kifejezésre a törvényja­vaslat is, amikor kimondja, hogy minden olyan tevékenység vagy magatartás, amely ellentétes a társadalom érdekeivel, összeférhetetlen a mi­nisztertanácsi tagsággal, illetőleg az államtitkári tisztséggel. Ez a közéleti, hivatali tevékenység­re, valamint az egyéni magatartásra egyaránt vonatkozik. A Minisztertanács tagjai és az államtitká­rok jogállását szabályozó törvényjavaslat egy­aránt tartalmazza a jogokat és kötelezettsége­ket. A jogok más oldalról kötelességeket jelöl­nek. Ezzel összefüggésben csak arra a rendelke­zésre hivatkozom, hogy a miniszterek a veze­tésük alatt álló területet, valamint az egész kor­mányzati tevékenységet érintő kérdésekben ja­vaslatokat terjesztenek a kormány elé és részt vesznek a döntések meghozatalában, a hozott határozatok végrehajtásában. A kormányzati munka rendszeres fejlesz­tésében jelenleg nálunk e kettős feladat össze­hangolt érvényesítésére kell a fő figyelmet for­dítanunk. A miniszter nem egyszerűen minisz­tériumának a kormányban tevékenykedő kép­viselője, hanem a kormánynak a társadalmi ér­dekeket kifejező tevékenységét is elősegíti és képviseli a minisztériumban és az alárendelt szervekben. Ezzel a miniszter nem válik „ket­tős lelkűvé", hiszen a társadalmi és a tárcaérdek harmonikus képviseletéről és egységesen értei-

Next

/
Oldalképek
Tartalom