Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-22

1597 Az Országgyűlés 22. ülése, 1973. október 4-én, csütörtökön 1598 szerepe volt a katolikus papság békemozgalmá­nak kezdeményezésében, irányításában. Kiemel­kedő érdeméket szerzett az állam és a katolikus egyház közötti jó viszony megteremtésében és fejlesztésében. Papi hivatásának betöltése mel­lett példamutató módon vált részesévé annak az alkotómunkának, amely a béke megvédését, hazánk felvirágzását, népünk jólétét szolgálta. Az Országgyűlésnek 1953 óta volt tagja, és 1961-től töltötte be az alelnöki tisztséget. E meg­bízatásában is fáradhatatlanul, a választói irán­ti nagy felelősség- és kötelességérzettel dolgo­zott. Eredményes közéleti munkásságáért álla­munk számos magas kitüntetésben részesítette. Szeptember 18-án hunyt el Vályi Péter elv­társ, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá­gának tagja. Alkotóereje teljében, korán bekövetkezett haláláig elvi szilárdsággal, nagy szakmai hozzá­értéssel, példaadóan szolgálta hazánkat. Az Országos Tervhivatal elnökhelyettesi, majd pénzügyminiszteri, majd miniszterelnök­helyettesi tisztségében fáradhatatlanul munkál­kodott népgazdaságunk fejlesztésén, nemzetközi gazdasági kapcsolataink, a szocialista országok gazdasági együttműködése erősítésén. A kormány tagjaként eredményesen vett részt Országgyűlésünk munkájában is. Itt az ülésteremben és a bizottsági üléseken elhangzott felszólalásai, a képviselőknek adott közvetlen és őszinte válaszai mindannyiunk számára emléke­zetesek maradnák. Személyében kiváló államférfi, gazdaságpo­litikus, az emberéket szüntelenül tanító és tőlük tanuló, nagyszerű tulaj donság okkal rendelkező vezető távozott az élők sorából. Tisztelt Országgyűlés! Ilku Pál, Z. Papp Sándor, Beresztóczy Miklós és Vályi Péter em­lékét megőrizzük, az Országgyűlés jegyzőköny­vében megörökítjük. Kérem, hogy egyperces néma felállással adózzunk emléküknek. (A jelen­levők egyperces néma felállással adóznak az el­hunytak emlékének.) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az Elnöki Tanács az Országgyűlés ez év június 15­én berekesztett ülésszaka óta alkotott törvény­erejű rendeleteiről a jelentést — az alkotmány r ndelkezésének megfelelően — az Országgyű­lésnek bemutatta, a jelentést képviselőtársaim között szétosztattam. Bejelentem, hogy a Minisztertanács megbí­zásából dr. Korom Mihály igazságügy-minisz­ter a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa tagjainak és az államtitkárok jogállásáról és fe­lelősségéről, valamint a Magyar Népköztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvény­javaslatokat, Bálint József államtitkár, a Köz­ponti Statisztikai Hivatal elnöke pedig a statisz­tikáról szóló törvényjavaslatot nyújtotta be az Országgyűlésnek. A három törvényjavaslatot előzetes tárgyalás céljából az illetékes állandó bizottságoknak kiadtam és az Országgyűlés tag­jai között szétosztattam. Bejelentem továbbá, hogy dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter a legutóbbi ülésszakunkról való hivatalos távolléte miatt — ügyrendünknek megfelelően — írásban közölte válaszát Kovács Sándor Győr megyei képviselőtársunk interpellációjára. Az interpel­lációt és az arra adott miniszteri választ ki­nyomtatva az Országgyűlés tagjai közöt szét­osztattam. Mostani ülésszakunkra négy képviselőtár­sunk nyújtott be interpellációt. Kérem jegyző képviselőtársamat, szíveskedjék az interpellá­ciók tárgyát ismertetni. DR. PESTA LÁSZLÓ jegyző: Interpellálni kíván Záborszky Ferenc képviselőtársunk a tűz­rendészeti előírások következetes betartása, il­letőleg a tűzrendészetről szóló 1/1963. belügy­miniszteri rendelet módosítása tárgyában az épí­tésügyi és városfejlesztési miniszterhez és a bel­ügyminiszterhez ; Hartai Irén képviselőtársunk az úttörőcsa­patok közlekedési kedvezményének kiterjesztése tárgyában a közlekedés- és postaügyi miniszter­hez; Szurgyi Istvánné képviselőtársunk a tisza­sülyi közút korszerűsítése tárgyában a közleke­dés- és postaügyi miniszterhez; dr. Várkonyi Imre képviselőtársunk az ezer forinton aluli nyugdíjak rendezése tárgyában a munkaügyi miniszterhez. ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülésszak tárgysorozatául javaslom: 1. a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának beszámolóját; 2. a Magyar Népköztársaság Minisztertaná­csa tagjainak és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvényjavaslatot; 3. A Magyar Népköztársaság minisztériu­mainak felsorolásáról szóló törvényjavaslatot;. 4. a statisztikáról szóló törvényjavaslatot; 5. az interpellációkat. Aki elfogadja a tárgysorozati javaslatot, szíveskedjék kézfelemeléssel szavazni. (Megtör­ténik.) Köszönöm. Van-e valaki ellene? Nincs. Tartózkodott-e valaki a szavazástól? Nem. Határozatilag kimondom, hogy az Ország­gyűlés az ülésszák tárgysorozatára tett javasla­tot elfogadta. Következik az Elnöki Tanács beszámolója. Cseterki Lajos elvtársat, az Elnöki Tanács tit­kárát illeti a szó. CSETERKI LAJOS: Tisztelt Országgyűlés! Alkotmányunk arra kötelezi a Népköztársaság Elnöki Tanácsát, hogy az Országgyűlésnek be­számoljon tevékenységéről. E kötelesség szá­munkra nem az alkotmányos előírás formális teljesítése, hanem szocialista államéletünk lé­nyegének kifejezője. Az Elnöki Tanács újjává­lasztása óta több mint két esztendő telt el. Az azóta végzett munkáról elmondhatjuk, hogy az Elnöki Tanács tevékenységét az Országgyűlés által ráruházott felelősség tudatában végzi, és igyekszik maradéktalanul ellátni azt a jogal­kotó tevékenységet, amelyet az alkotmány rá­bízott. A hatáskörébe tartozó feladatok elvég­zésével, egész munkájával nagy társadalmi cél­jainkat, a szocializmus építésében előttünk álló feladatokat igyekezett és igyekszik szolgálni. A közel két és fél esztendő alatt, amelyet az Él­es*

Next

/
Oldalképek
Tartalom