Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-21

1561 Az Országgyűlés 21. ülése, 1973. június 15-én, pénteken 1562 szervezetének központi vezetősége többször is foglalkozott a termelés, az anyagellátás és a minőség kérdésével. Az elmúlt esztendőben központi vezetőségünk többször napirendre tűzte a fenti problémákat, mivel úgy látta, nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is, hogy e népgazdasági ágazat problémáját világosan láthassuk és a dolgozókkal együtt megvizsgáljuk azokat az okokat, amelyek a mai helyzethez vezettek. Ezekbe a megbeszélésekbe természetesen bevontuk a vállalatok dolgozóit, bizalmijait, a vállalatvezetőket és a Könnyűipari Minisztériumot. Sajnos, hosszú időn keresztül nem tudtunk közös nevezőre jutni az okokat és az öszszefüggéseket illetően, mert a vezetés különféle — jól és rosszul értelmezett — gazdasági és gazdaságpolitikai kérdések miatt a fő tennivalókat nem oldotta meg. Ennek következményei mutatkoztak meg azután az elmúlt esztendőben. Több cipőgyárunk, különösen a Minőségi Cipőgyár helyzete romlott úgy, hogy a felügyeleti hatóságnak nagyon mélyreható változásokat kellett végrehajtania vezetési és gazdasági vonatkozásokban. Ügy kezdeném, hogy megállapítottuk a munkásokkal folytatott eszmecsere alapján: a cipőgyártás folyamatossága, minősége nemcsak a munkásokon múlik, hanem annak sok összetevője van. Először a termelés folyamatosságát, tempóját, minőségét rontja a technikai berendezések elavultsága. Másodszor a termelés folyamatosságát és minőségét befolyásolja az anyagellátás, a kellékek biztosítása, időben és minőségben megfelelő választéka, hiszen az elvtársak tudják, hogy több mint 40 millió pár cipőt gyártunk évente. Nemcsak népgazdasági, hanem politikai érdek is, hogy lakosságunk és az export jó minőségű cipőt kapjon az ipartól. Az elvtársak elmondták, a hibák forrása között szerepel az, hogy ha kidolgoznak egy bizonyos technológiát, de nem kapják meg a szükséges minőségű anyagot, akkor a kidolgozott technológia már nem érvényesülhet. Ezért és az előbbiek alapján azután az iparban sok volt az állásidő és utána a hajrá, aminek következtében az elmúlt években csak az állami cipőiparban 20—43 százalékos évi munkásvándorlás következett be. Ehhez jött még a személyi jövedelmek stagnálása vagy csökkenése, ami szintén befolyásolta a termelést. Ilyen feltételek mellett a termelés zavartalanságát nem lehetett biztosítani, mert ha kifogástalan szakemberek jelentkeztek volna az elvándorlók helyett, akkor is bizonyos átállásra lett volna szükség, nem beszélve a segédmunkásokról. A munka ez alatt az idő alatt is folyik, tehát nyilvánvaló, hogy ez is befolyásolta a termelés mennyiségét és minőségét. A másik problémakör az, hogy a társszervek is nehezen értették meg, hogy a cipőiparban az előbb elmondottak alapján nem minden esetben lehet mechanikusan alkalmazni az elvonásokat, a bérfejlesztést, a fejlesztési alapokat és így tovább, mert a Minőségi Cipőgyár esete is mutatta, hogy itt igen lényeges rendezésre volt szükség. Ehhez tartozik — tisztelt Országgyűlés —, hogy azoknál a vállalatoknál, amelyek exportra dolgoznak, s ilyen a Minőségi Cipőgyár is, amely évente több millió cipőt gyárt, a szerződéses árakat év közben emelni nem lehet. Ide tartozik a gyermekcipőgyártás is. A jelentkező árváltozásokat itt sem lehet áthárítani a fogyasztókra, és előfordul, hogy egy pár cipőnek az elkészítése után a vállalatnak egy forintja — nem nagy összeg — nem marad, viszont ez a nagymértékű bizonytalansági tényezőkkel együtt a vállalatok termelését, beruházását és fejlesztését is befolyásolta. Ezekre sincs megoldás. Az elvtársakkal folytatott beszélgetések során meggyőződtem arról, hogy a szakma dolgozóinak döntő többsége minden erőfeszítést megtesz, hogy a rábízott feladatokat maradéktalanul megoldja. Szakszervezetünk központi vezetősége több alkalommal és konkrét formában is felhívta a vállalatok vezetőit, hogy a rendelkezésre álló feltételek mellett dolgozzanak ki és tegyenek megfelelő intézkedéseket a munka folyamatossága, a vezetés tervszerűsége és a termelés eredménye, továbbá a munka, és a munkabérhelyzet javítása érdekében. A másik kérdés: a lakosságtól kapott jelzések alapján tárgyaltuk, hogyan lehetne nagyobb választékot és minőséget biztosítani a lakosság számára. Véleményem szerint nagyobb gondot kellene e körben fordítania az iparnak arra, hogy hagyományos fazonú — és itt nem varrott cipőkre gondolok — és minőségű olcsó cipő is álljon a lakosság rendelkezésére. Kiderül, hogy ez nem is olyan egyszerű kérdés. A vállalatok nem szívesen foglalkoznak olcsó és hagyományos cipők gyártásával, mert ebben nincsenek érdekelve. Ezen kicsi a haszon, és ezért lehetőleg nem gyártják. Véleményem szerint ez megengedhetetlen, ez nemcsak anyagi, hanem politikai kérdés is. Ezek után az elmúlt év közepén szakszervezetünk elnöksége leült a Könnyűipari Minisztérium vezetőivel, és egy intézkedési tervet dolgoztunk ki. Az intézkedési tervnek az az értelme, hogy a promt jelentkező problémákat orvosolja, így elsősorban a Minőségi Cipőgyár további munkáját, amelyre hárommillió forintos bérpreferenciát kapott, és több tízmillió forintos egyéb összegben részesítették, hogy tovább bírjon dolgozni. Ugyancsak ez áll a Duna Cipőgyárra. A részére juttatott hasonló összegeken túl, bérfejlesztési járulék befizetése alól mentességet kapott, mert kiderült, hogy év végén nincs osztalék, és még sorolhatnék néhány intézkedést, amelyek az igazság szerint bizonyos eredményeket hoztak. Tovább vizsgáljuk a Könnyűipari Minisztériummal a technikai, anyagi és egyéb befizetések rendszerét is, melyek bizonyos javulást hoztak ebben az esztendőben, így az idei négy hónap termelési eredményeit a múlt év hasonló időszakával összevetve, az állami cipőipar több mint hatszázalékos termelési eredményt ért el, és bizonyos mértékben javult a munka minősége is. Persze az elmúlt esztendő végén nagyobb mennyiségű bőrt vásároltunk fel, és ez bizonyos stabilitást eredményezett. így az 1971. évi nagyon alacsony 21 734 forintról 1972-ben 23 000