Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-21

1557 Az Országgyűlés 21. ülése, 1973. június 15-én, pénteken 1558 hogy egy sor probléma a legkülönbözőbb tényezők összhatásából vezethető vissza. Tisztelt Országgyűlés! Biztosra vehető, hogy a veszteségek, alaphiányok\egy részében szerepe van az erőforrások téves felmérésének, egy-egy beruházás fogyatékos előkészítésének is. Az is igaz, hogy jelenleg még több szakosított sertéstelep különböző okok miatt nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és néhány gazdaságot nehéz gazdasági helyzetbe, sőt veszteségbe vitt. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az építőáraknak a vártnál gyorsabb emelkedése, az állami akarat és a beruházások feltételrendszerében bekövetkező módosítások is hozzájárultak egyes üzemek veszteségeihez. Az ezekhez a nagy összegű beruházásokhoz nyújtott két-három éves hitel szintén mélyítette a gazdaságok gondjait. Magam részéről emellett azt is vizsgálandónak tartom, hogy a jövedelemszabályozás az ide vonatkozó politikai döntéseknek megfelelően lehetővé tette-e már elég széles körben az elkerülhetetlen termésingadozásoknak megfelelő tartalékok képzését, illetve, ahol ez már lehetséges, ott arra elég erővel szorít-e. Van egy sor kedvezőtlen adottságú szövetkezet, ahol nem hoztuk létre és mondjuk meg őszintén, nem is hozhattuk létre a nagyüzemi és vállalati gazdálkodás feltételeit. így reálisan nem is várhatjuk, hogy niindazt teljesítsék, amit a szabályozó rendszer az átlagot elérő adottságok között dolgozó üzemeknél képes kiváltani. A hatékonyságra való törekvéseink a különböző adottságú gazdaságok eltérő ütemű fejlesztését kívánták meg és nyilván ez is növelte a különbségeket, szűkítette az erőteljes fejlődésre, a zavartalan gazdálkodásra képes üzemek körét. Ezenkívül sorra kerültek olyan szanálások is, amelyeknél már eleve látható volt, hogy nem teremtik meg az adott gazdaságban a kibontakozás feltételeit. Ennyire összetett körülmények között csak nagyon körültekintő vizsgálódás tisztázhatja, hogy országos méretekben mekkora összességű veszteség tekinthető elfogadhatónak, miben hibás az üzemi vezetés és hol kezdődik az a mérték, amiben már politikai kérdést kell látni. Azt pedig egész határozottan merném javasolni, hogy azokban a termelőszövetkezetekben, amelyek a korszerű telepeket forgóeszköz hiányában nem tudják üzemeltetni, segíteni kell, még az eddiginél is jobban és talán gyorsabban. Meg vagyok ugyanis győződve arról, hogy a sertéstermelést távlatilag csak ezek a telepek tudják eredményesen megoldani. Tisztelt Országgyűlés! Ugyanakkor arra is ügyelnünk kell az eddiginél még jobban, hogy ott is folyhat alacsony színvonalú munka, lehet számos kiaknázatlan lehetőség, ahol nem veszteséges a gazdálkodás, sőt biztos vagyok benne, hogy ezek összességében sokkal nagyobb eredménykiesést jelentenek, mint a leggyengébbek veszteségei. Gondolok itt elsősorban a jó földön gazdálkodó nagyüzemek egy részére, meg az olyan felvásárló, feldolgozó vállalatokra, amelyekben sohasem szokott mérleghiány lenni. Helyesen utal a beszámoló egy másik aktuális kérdésre is; az úgynevezett termelési rendszerek fogadására való felkészülés, beillesztésük a termelőszövetkezetek üzemi és társadalmi kereteibe, részben már a jelennek is gondja, de a közelebbi és a távolabbi jövőben egészen bizonyosan fontos feladat lesz. Ma már egy-két termelési ágban, különösen a kukoricatermesztésben műszakilag, a termelési eljárást tekintve, továbbá termelésszervezési szempontból kiérlelt gépsorok alkalmazása kezdődött meg a nagyüzemek egy-egy csoportjában. Csak helyeselni lehet, hogy e gépek megszerzését a technikai lehetőség jó kiaknázása érdekében komoly felkészültséghez, munkaszervezési követelményekhez kötik. Az ilyen géprendszereknek az üzemi eredményre gyakorolt hatásának vizsgálatában, a rendszerek alkalmazásához szükséges üzemközi együttműködés elvének és módszerének kimunkálásában viszont még vannak hátra teendőink. Ügy vélem, hogy a legújabb és legjobb termelési módszerekkel olyan ütemben mehetünk előre, ahogyan befogadásukat szellemileg és anyagilag győzzük. Ebből az összefüggésből, de más megközelítésből is — például a bevételellenőrzés, a törvényességi felügyeleti vizsgálatok, a belső ellenőrzési tapasztalatok kapcsán is — fölmerül, hogy a termelőszövetkezetek szakvezetése elsősorban agrármérnökökkel erősödött meg, és ez önmagában örvendetes is. A megfelelő összetételű szakembergárda nem áll rendelkezésre, és a követelményekhez viszonyítva talán még romlott is a helyzet ebben a tekintetben. A gépészmérnökök száma például az 51 ezer erőgép, 12 ezer teherautó és sok más gép mellett nem éri el a 300 főt. Hiány van főkönyvelőkben, közgazdasági, számviteli szakemberekben és bizony még sokszor viszonylag magas munkadíjért sem sikerült megnyerni olyan jól képzett jogászszakembereket, akik a törvényesség követelményének megtartását eredményesebben segítik, de hasonló a helyzet az állatorvosokkal is. Nehéz helyzetet teremt tehát, hogy a tszeknek az egyéb értelmiségi pályákon dolgozókra gyakorolt vonzása nem kielégítő. Engem nem lepett meg, hogy a bevételellenőrzési vizsgálatok sok hibát állapítottak meg. Ebben természetesen nem nyugodhatunk meg. Ez a helyzet összességében a tsz-ekben folyó önkormányzat személyzeti munkájának, az ágazati oktatási és kádermunkának, az érdekképviseleti szerveknek egyaránt komoly feladatot szab meg. Bátrabb kádermunkára van szükség, anyagi, szociális, erkölcsi ösztönzéssel új lendületet kell adnunk a diplomás képzett fiatal szakemberek kibontakoztatásának. Ma már a termelőszövetkezetben sem lehet általában munkaerőbőségről beszélni. A korszerű technika működtetéséhez szükséges szakmunkás-állományban például jelentős a hiány, nagy a fluktuáció. Egy év alatt e réteg létszámának 60—70 százalékát is eléri, és ezt a munkadíjak emelésével sem sikerült megállítani. A termelési rendszerek kapcsán arra is gondolnunk kell, hogy az új és a korszerű szeretete nem homályosíthatja el a már hagyományosnak számító nagyüzemi termelés és háztáji kisüzemi termelés iránti kötelezettségeinket. Van erre