Országgyűlési napló, 1971. II. kötet • 1973. március 21. - 1975. április 11.

Ülésnapok - 1971-20

1503 Az Országgyűlés 20. ülése, 1973. június 14-én, csütörtökön 1504 az ilyen természetű tudatlanság csak a közelmúltban is. A lexikális ismeretek halmaza a mindennapi élet dolgaiban sajnos, semminemű útmutatást nem nyújt. Itt ki kell térnem az általános iskolák számára biztosított hatalmas pénzösszegre, amelyet szemléltetőeszközök vásárlására fordíthatnak. Elsősorban mint 17 éven át gyakorló pedagógus, igazat kell adjak Faluvégi elvtársnak, aki az egyik elmúlt ülésszakon megjegyezte, hogy nem a felszerelési tárgyakra adott összeg nagysága, sokkal inkább a pedagógus személyisége dönti el az oktatás és a nevelés minőségét. Nagyrészt igaza van. Éppen ezért javasolom, hogy a szakfelügyelet elsődleges feladatai közé tartozzék a felszerelési tárgyak kihasználtságának megállapítása. Másodsorban meg kell említenem, hogy a TANÉRT a vidéki iskolák megrendeléseit nem veszi figyelembe, s még csak válaszra sem méltatja őket. Ha egy 200—400 tanülós iskolánk például egy, esetleg két évre elegendő és a kémia tanításához valóban elengedhetetlenül szükséges vegyszercsomagot rendel, amelynek értéke tízezres érték, mást már alig rendelhet, a vegyszercsomag pedig nem jön. Válasz sem jön. Volt iskolám négy éven át nem tudott beszerezni egy Európa-térképet. A régin a Skandináv államokat már elmosta a tenger (derültség), a Balkán pedig anélkül, hogy a világ belerendült volna, Európából szép csendesen leszakadozott. (Derültség.) A pedagógus képes betűtáblát, számtáblát, egyéb szemléltetőeszközöket készíteni, térképet azonban nem. Hiteles térképet különösképpen nem. Kérem a művelődésügy illetékeseit, szíveskedjenek a kereskedelem illetékeseivel tárgyalni, hogy az iskolák megrendeléseire záros határidőn belül vállaljon a kereskedelem legalább válaszadási kötelezettséget, hogy a rendelkezésre álló pénzösszegeket az iskola hiánycikkek esetén további szükségleteire fordíthassa. Elnézést kérek, de ha egy miniszternek a hozzá intézett kérdésre záros határidőn belül válaszolnia kell, ugyanez a dolog talán a kereskedelemre nézve sem lehet megalázó. Ezen felül ugyancsak a művelődésügy illetékeseit kérném arra, hogy a népművelési holtszezonban, nyáron a járási művelődési autók, mikrobuszok elsődleges feladata a csak a fővárosban kapható tanszerek és szemléltetőeszközök járásukba történő leszállítása legyen. Ez igen könnyen megoldható, csak egyetlen leirat kell hozzá, mivel a művelődésügyi autókra áll leginkább a régi mondás: az én házam, az én váram, másnak nincs köze hozzá. Külön tészta a népművelés, külön tészta az oktatásügy. Külön kérdés és igen súlyos kérdés a szakmunkásképzés helyzete. Az ipari munkásság utánpótlásáról gondoskodni nem csekélység, de az ipari tanulók emelt szinten történő oktatása megvalósíthatatlan. Megyénk közepes nagyságrendű szakmunkásképző intézetéből, a kalocsaiból gyűjtöttem adatokat, de megbízható értesüléseim' alapján a következő, a még nem is legrosszabb kép. Íme az adatok: az 1971/72. tanévben beiratkozott 669 tanuló, kimaradt 79 tanuló, megbukott 120. A csökkenés megközelíti a 30 százalékot. 1972—73-ban beiratkozott — jóval kevesebb már — csak 623, kimaradt 50, megbukott 105, a csökkenés több mint 25 százalék. Ez évben, ebben a tanévben volt olyan, s csaknem mindig első osztály, ahol a bukások százaléka 30—40, sőt 60 százalékra emelkedett az első félévben. Hogy mi ennek az oka? A tanulók három napot járnak iskolába, hármat dolgoznak hetente. Az első osztályos forgácsolók a három tanítási napon például 11 darab tankönyv 1940 oldalával birkóznak meg egy tanévben és ehhez járul még a tanműhelyben vezetett munkanapló és az iskolai füzetek. 1940 oldal tartalmazza a szakmai és a közismereti anyagot. A közismereti anyag megegyezik a gimnáziumok első osztályának tananyagával, tehát általában a gyengébb szellemi képességű tanulóknak kellene háromnapos tanítási hét alatt elsajátítaniuk ugyanazt a nehézségi fokú és terjedelmű anyagot, amelyre a középiskolákban heti hat nap jut. A harmadik évfolyamban már 13 tankönyve van a forgácsoló tanulónak, 1970 oldal összes terjedelemmel, valamint a munkanapló stb. Hozzáteszem, hogy az ipari tanulók többsége autóbusszal jön be a városba, helyenként vonattal, hajnalban kel és késő éjszaka ér haza. Megyénkben Kiskunhalason a legrosszabb a helyzet, 30—40 kilométernyi távolságról jönnek a tanulók a városba, a tanítás váltott műszakban folyik, az ipari tanulók sem reggelihez, sem tízóraihoz nem jutnak. A tanítás pedig reggel hétkor kezdődik és általában fél háromkor ér véget az egyműszakos iskolákban! Vagy büférendszerű vagy legalább üveges tej szolgálatot kellene biztosítani számukra. De a legfontosabb: mégis hiába látja el a megyében a vezetőség valamennyi szakmunkásképző intézetet tanműhellyel, a kötelező tananyag mennyiségét csökkenteni nem áll jogában. A szakmai tudnivalók megrövidítéséről már kaptak tájékoztatást az iskolák, de a sokkal nehezebb és nagyobb erőfeszítést kívánó közismereti tárgyakra vonatkozóan mind a mai napig nem. Kérjük az illetékeseket, szíveskedjenek a szükséges tájékoztatást lehetőleg augusztusig eljuttatni az ipari iskolákhoz is. Az itt tanító nevelők igen bölcs intézkedésnek ítélik meg, hogy a különböző tárcák a megyei tanácsok hatáskörébe utalták át ezeket az iskolákat, mert a minisztériumok az irányítást is, a szakfelügyeletet is képtelenek ellátni. Kérjük azonban, hogy a korábban betervezett fejlesztéseknek ez ne legyen akadálya, s ahol a tanulók messziről járnak be, szakmunkásképző kollégiumok létrehozása elől se térjenek ki egyszer s mindenkorra. Az eddig tárgyalt iskolatípusok összességének közös gondja a technikai dolgozók bérezésének kérdése. Fizetésük a pedagógusok bérrendezése kapcsán nem emelkedett. A velük szemben támasztott követelményeket lassan a művelődési osztályok sem veszik már komolyan. Amennyiben bérrendezésre pénzeszközök hiányában a közeljövőben nincs kilátás, mert előfordulhat, hogy nincs kilátás, kérem az illetékeseket, hogy legalább a kályhapénz és egyéb külön juttatások nyugdíjalapjukba beszámíttathassanak. Ezt kérem a kihelyezett tagozatókban