Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-16

1227 Az Országgyűlés 16. ülése, 1972. december 14-én, csütörtökön 1228 Magyarországon több ilyen terület is akad —, a fentebb említett távlat, akár elért valóságnak is mondható, vagyis a kiaknázatlan termelési tartalékot mozgósítani lehet, sok esetben minden különösebb költségráfordítás nélkül, egyszerűen úgy, hogy a meglevő kapacitásokkal, azok valódi működtethetősége szerint kezdünk el gazdálkodni. Anélkül, hogy a jól szervezett információáramoltatást fetisizálni akarnám, beszélek erről a kérdésről, mert meggyőződésem, hogy az Országgyűlés tekintélye sokban járulhat hozzá a korszerű információáramoltatás valós gyakorlattá válásának tényleges elterjedéséhez. Az új gazdasági irányítási rendszer előtérbe helyezte a vállalatok, intézmények nagyobb önállóságát, felelősségét, és a piacra orientáltságot, ami az információk gyűjtése, feldolgozása, értékelése, valamint szabályozott, célszerű áramoltatása iránt is új, magasabbrendű követelményeket támasztott. Ekkor kezdődött meg az információáramoltatás magyarországi folyamatának második szakasza, amikor is megjelenik a korszerűen szervezett, jó hatásfokkal dolgozó tudományos tájékoztatási központ, nem is kevés, dicséretesen haladó számítógép programunk jóvoltából a nagy teljesítményű, 800 000—1 000 000 dollárba kerülő különböző típusú esi gyártmányú számítógépek, és mellettük a még heterogénebb csoportot alkotó úgynevezett kisgépek. A típusszám \ körülbelül 80. Ennek számos hátrányos következményére — azt hiszem — szükségtelen utalnom, csak a szervizelést vagy az átkódolásokat szeretném kiemelni. A típusrokonítási törekvések azonban e téren azóta már tapasztalhatóak, amelyeknek mindenképpen a gazdaságosság és a gyorsaság látja majd előnyeit. A nagy és a kis számítógépek viszonylagos elterjedtsége —

; sajnos — viszont még a lehetséges mértékig sem küszöbölte ki sem a teljesen elavult irodai manufaktúrákat, sem az információömlesztés idők során csak növekvő gyakorlatát. A korszerű információáramoltatást leginkább igénylő és kifejlesztő gazdaságirányító apparátus példájára az államigazgatás, a tudományos kutatás szervezetei is hozzáláttak saját információtermelő és kisugárzó bázisuk kialakításához, illetve a meglevők modernizálásához. Ám hatékony szakmai és szakszerű tájékoztatást nyilvánvalóan csak elégséges dokumentációs bázissal, feldolgozó és közreadó kapacitással rendelkező intézmények nyújthatnak, s vehetnek is fel jó hatásfokkal. Ilyen intézményeket viszont sem az államigazgatás, sem a tudományos kutatás — bár annak egyes területein meglehetősen jó a helyzet —, önerőből nem képes kifejleszteni, illetve huzamosabban üzemeltetni. Részben ennek következtében is, részint pedig az egyes fejlesztéseknek egymástól elszigetelt volta miatt —, hogy csupán két okot említsek — a hazai tájékoztatási intézményekben és információszolgáltatásokat is nyújtani tudó szakkönyvtárakban már meglevő és egyre halmozódó igen jelentős dokumentummennyiség hézagmentes, szelektív gyűjtése, megfelelő mélységű elemzése, feltárása és differenciált áramoltatása — sajnos — általában kénytelen elmaradni nemcsak a korszerű követelményektől, de a hatékony felhasználhatóságtól is. Említettem, hogy a teljesség igénye nélkül szólok néhány, az információáraimoltatás kérdését érintő problémáról. Felsorolásképpen annyit: a magyarországi tájékoztatási rendszerek tizenöt éves fejlődése során kialakultak, és ma már intenzíven fejlődnek a népgazdaság kulcsfontosságú ágazataiban — ipar, építőipar, mezőgazdaság, ipari kutatási és fejlesztési tevékenység — a tájékoztató központok és ezek hálózatai, ideértve az információellátásban fontos szerepet betöltő szakkönyvtári hálózatot is. Az információk számítógépre vitele és viszszakeresése — a valódi információké —, ma még igen problematikus. Hiányzanak hozzá a jól alkalmazni tudott szakmódszerek, illetve az ezek gyakorlásához értő és ezek művelését igénylő szakemberek. Valóban információs központnak nevezhető, egyértelműen gépesített, és a gépi információs szolgáltatás elveit és gyakorlatát is munkájában felhasználni tudó tájékoztató bázisunk nincs. A három legnagyobb — a Külkereskedelmi Minisztérium intézménye, a Datorg, az Országos Tervhivatal és a Fővárosi Tanács Számítóközpontja — már megtette az első lépéseket a korszerű követelményeknek megfelelő, jó hatásfokú adatbank kifejlesztésére. Általában véve azonban az úgynevezett információs tájékoztató központok felemásak, rossz hatásfokúak, a költséges gépek mellett, vagy helyett hagyományos adminisztrációval dolgoznak, túlnyomórészt manuálisan, az irányítószerv és az információs egységek külön, egymástól gyakran független részlegként alkotnak közös intézményt. Hiányzik az a magatartásforma, úgynevezett hozzáállás, amely a számítógépes műveletek elvégzéséhez szükséges. Mindezen fentebb meghatározott jellemzők eredményezik, hogy a tudományos kutatásban — ideértve mind az alap, mind az alkalmazott, mind a fejlesztési kutatást, — ugyancsak hiányosságok vannak a népgazdaság egyéb szféráinak termelési, infrastruktúra stb. információellátásában is, nem rendelkezik megfelelően kialakított integrált információs bázissal. A kutatási és fejlesztési információs rendszer hiányosságaira egyébként a Központi Bizottság tudománypolitikai irányelvei is élesen rámutattak, hangsúlyozva, hogy, idézem: „A kutatóhelyek tudományos informáltsága és annak feltételei alatta maradnak a korszerű követelményeknek", továbbá, hogy a „Felső, kormányszintű irányításhoz szükséges legfontosabb kutatási feladatokra és eredményekre vonatkozó információk jelenleg nem biztosítottak". A tudományos kutatások ma lokálisak, vagy túlpublikáltak. A tudományos eredményeket követő orientáció olykor kaotikusan bőséges, túlságosan sokirányú, terjedelmes, máskor pedig egysíkú, fölöslegesen párhuzamos, károsan determinált és esetenként az információ kisugárzó bázis tekintélye miatt presszionáló. Az átfedések száma igen nagy mennyiségű, de egyidejűleg jelentős számban fehér foltok is mutatkoznak. Sok a szükségtelen programpárhuzam, vagy ezek mind