Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-16

1213 Az Országgyűlés 16. ülése, 1972. december 14-én, csütörtökön 1214 nya, a beruházási piac és olyan előirányzatok dolgában, mint a költségvetés viszonylagos egyensúlyának fokozatos megteremtése. Noha ez a magatartás néha népszerűtlen lépésekkel jár, tiszteletet ébreszt és emeli a tervek rangját is. Ne feledkezzünk el végül egy másik fontos mozzanatról sem. Nem is olyan régen még a szó igazi értelmében vett gazdasági tervezést az Országos Tervhivatal és az erre hivatott kormányzati intézmények összesen legfeljebb 900—1000 szakembere folytatott. A gazdasági egységek, a tanácsok ez irányú tevékenysége csupán a lebontott tervek, lebontott keretek és részletes feladatok tartalommal való megtöltésére szorítkozott. És mi van újabban? A népgazdasági terv és szabályozás keretei között szakemberek tízes tízezrei végeznek valódi, vérbeli tervezőmunkát, és több ezer vállalatvezető, szövetkezeti vezető és közgyűlés, valamint tanács hoz illetékességének területére nézve valódi, vérbeli tervdöntést. Nos tehát, ez a nagyszámú szakember és vezető saját vesződségén, kínján, kudarcán és sikerein keresztül most kezdi teljes horderejében érzékelni, mily bonyolult feladat is a népgazdasági tervezés, és mily nagy is a vele viselt felelősség. Mindehhez tegyünk hozzá még valamit! A helyi tervek kialakításába, a tervdöntések érdemi előkészítésébe és megvalósításuk társadalmi ellenőrzésébe az üzemi, a szövetkezeti, a tanácsi demokrácia erősödésével ma már. a dolgozók elég széles, és bízunk benne, mind szélesebb köre kapcsolódik bele. Nagy és elvi jelentőségű dolog ez. Okvetlenül hozzájárul a gazdaságpolitika jobb megértéséhez, a népgazdasági tervek társadalmi bázisának. — a szocialista gazdasági rendszer e nagyon fontos specifikus kritériumának — a megerősítéséhez, kiszélesítéséhez. * Tisztelt Országgyűlés! Az elénk táruló kép tehát éppen nem válsághelyzetről tanúskodik. Inkább arról, hogy gazdasági fejlődésünk a mostani törvény megalkotása nélkül sem törne meg. De hát akkor mi indított arra, hogy mégis törvény készüljön? Az a felismerés, hogy az objektív körülményekben, a gazdaságirányítás rendszerében végbement nagyarányú változásokat nem tudta mindig és mindenütt nyomon követni a törvényi szabályozás. Nem volt például pontosan körülhatárolva, mi a tervkötelezettség értelme, az, hogy mit jelent a népgazdasági tervek kötelező ereje, vagy a különböző időtávú tervek tartalma és jóváhagyási módja. Nem volt teljesen rendezve például a népgazdasági terv és a központi irányítás, valamint a szabályozás viszonya, avagy a főhatóságok közötti együttműködés kerete a népgazdasági tervezés és a szabályozók kialakítása folyamatában stb. Könynyen belátható, hogy ezeken a pontokon fölöslegesen keletkeztek kisebb-nagyobb hézagok vagy súrlódások a munkában, a hatáskörök és a felelősség érvényesítésében. Milyen reményekre jogosít tehát bennünket az, ha most gazdasági jogrendszerünk egy újabb alaptörvénnyel gyarapszik? Arra, hogy fokozva a szabályozás stabilitását, erősíteni fogja a népgazdasági tervezés és irányítás terén oly fontos egységes szemléletet és a kölcsönös együttműködés szellemét. Tisztelt Képviselőtársaim! Mit tarthatunk a beterjesztett törvényjavaslat legfőbb értékeinek? Osztva a különböző bizottságokban, így a mi bizottságunkban is hozzászólók és az Országos Tervhivatal elnökének véleményét, mindenekelőtt azt, hogy kifejezi azoknak a mély változásoknak a népgazdasági tervezés tartalmára, szemléletére, módszereire gyakorolt hatását, amelyek a hazai és a nemzetközi viszonyokban történetileg végbementek, a népgazdasági tervezésben kikristályosodtak. Hova tűnt már az az idő, amidőn az első hároméves tervnek az ország újjáépítését olyan módon kellett szolgálnia, hogy közben a tőkés vállalkozók korlátozásának és az államosítások előkészítésének hathatós eszköze legyen? És hova tűntek az ötvenes évek, amidőn a népgazdasági tervek a gyorsított iparosítás, a nehézipar szélesebb alapjainak lerakását célozták, sokszor túlzásokkal is, méghozzá kisárutermelő mezőgazdaság körülményei között? És hol van már az az időszak, amelyben a gazdaságpolitikát bizonyos autark irányzat jellemezte, illetve amikor a népgazdasági tervezés számára a technikai eszközök csúcsát az írógép, a logarléc, majd a villany számológép képviselte? Olyan kor volt ez, amelyben a valóság átalakításának fő és osztályharcos eszközét az első időben feltétlenül nagyszámú kötelező tervutasítás jelentette. Bizonyára ma okosabbak vagyunk, lehetett volna kevesebb adminisztratív módszert is alkalmazni. Visszagondolva azonban meg kell mondani: bizonyos fokig az objektív viszonyokban rejlő szükségszerűség volt ez a módszer! Hiszen a magántulajdonosi érdekkel szemben általában alávetéssel, kényszerítéssel lehet csak biztosítani a szocialista építés érdekének elsőbbségét, mert ezek a magánérdekek természetük szerint a szocialista érdekekkel folytonosan szembeszálltak, perbe szálltak. De a szocialista állami vállalatokra is alkalmazni kellett akkor az alárendelés adminisztratív módszerét. Miért? Főképpen azért, mert túl szűkre szorult az időben a vállalati érdekeltség időhorizontja, és ezzel szemben a fejlesztési politika néha a jelen realitásától is elrugaszkodva, túlzottan is a messze jövőre összpontosított. És milyen szakaszban vagyunk ma? Olyan szakaszban, amikor alapjában véve már kialakult társadalmunk szocialista tulaj donrendszere és érdekstruktúrája. Ez pedig a jelenlegi nemzetközi, világpolitikai konstellációban a mi sajátos viszonyaink között lehetővé teszi, hogy népgazdasági terveinket jellemzően ne az adminisztratív alávetés, hanem az összehangolás, a szocialista viszonyok természetével teljes összhangban álló kölcsönös egyeztetés módszerével igyekezzünk átvinni az életbe. Ennek ad kifejezést a javaslat, amidőn megállapítja a vállalati és a szövetkezeti tervek jóváhagyásának rendjét, valamint azt, hogy a népgazdasági tervezés során számolni kell a szabályozó rendszer hatótényezőivel.