Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-15

1179 Az Országgyűlés 15. ülése, 1972. december 13-án, szerdán 1180 ELNÖK. Szólásra következik Kalmár János képviselőtársunk. KALMÁR JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Elvtársak! Az 1973. évi költségvetési törvényjavaslatot a benne foglaltak ismeretében elfogadom. Ugyanakkor szeretném megragadni az alkalmat, bogy egy tapasztalatról beszámoljak, jóllehet Takács Imréné képviselőtársam délelőtti felszólalásával vitorlámból a szelet némiképpen kifogta, de erre számítanom kellett, tekintettel arra, hogy a napirend végére maradtam. Az előttünk fekvő törvényjavaslat utal a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának novemberi ülésére, amelynek határozata kimondta, hogy „1973-tól kezdve meg kell szüntetni a vállalati nyereség és a bérek alakulásának szoros kapcsolatát a szénbányászatban és a villamosenergia-iparban központilag szabályozva a bérfejlesztést. Kísérletképpen néhány ipari és építőipari vállalatnál be kell vezetni az átlagbérszabályozás helyett a létszámmegtakarításra jobban ösztönző bértömeggazdálkodás rendszerét". Pest megyében, munkahelyem, felügyeletileg a MÁV-hoz tartozó Dunakeszi Járműjavító az egyetlen üzem, mely már jelenleg is abszolút bértömeggazdálkodást folytat. Ennek a bérszabályozási rendszernek a tapasztalatáról kívánok beszámolni annak reményében, hogy az elmondottak hasznos tanulságot szolgáltatnak azon üzemek részére, melyeknél a szabályozás a jövőben kerül bevezetésre. A Dunakeszi Járműjavító üzem a közel 3000 főt foglalkoztató létszámával a megye egyik nagyüzeme, egyben választókerületem ipari centruma is. A felügyeleti szerv rendelkezése alapján 1970. január 1-tői folytatunk abszolút bértömeggazdálkodást. Ebben a szabályozási rendszerben az üzem lényegében az előző év mérleg szerinti bértömegével gazdálkodhat, amely azonban független a gazdálkodás évének munkaerő létszámától. Ehhez a bértömeghez még hozzáadódik az adott gazdálkodási évre központilag biztosított általános bérfejlesztés. Az így kialakult bértömeggel kell gazdálkodni. Ha túllépés történik, annak összege a nyereségrészesedésből kerül elvonásra. De nemcsak a bértömeg tekintetében képezi az előző év a kiindulási alapot, hanem a termelékenységi szint vonatkozásában is. Ha tehát csupán az előző év termelékenységi szintjén dolgozunk, akkor semmiféle bérfejlesztési lehetőséget nem biztosítottunk. Ha viszont megteremtjük a termelékenyebb munkavégzés feltételeit. például ugyanazt a feladatot kisebb létszámmal végezzük el, akkor a megtakarított létszám bérének 80 százalékát a dolgozók átlagbérének növelésére használhatjuk fel. A fennmaradó 20 százalék biztonsági tartalékot képez és év közben zárolásra kerül. Az év második felében azonban, amikor már a 100 százalékos tervteljesítés biztosítottnak látszik, a zárolt bértömeg is kiadásra kerül. Valójában tehát a termelékenységből eredő (bérmegtakarítás 100 százalékban felhasználható bérfejlesztésre. Üzemünk az említett szabályozók szerint már három éve folytat abszolút bértömeggazdálkodást. Elmondhatjuk, hogy a gazdálkodás bevezetése óta éltünk az abban rejlő lehetőségekkel, és ennek eredménye, hogy eddig 3 százalékos létszámmegtakarítást értünk el. A gazdálkodás vonatkozásában elért sikereinket a helyes alapelvek mellett jelentős mértékben annak tulajdonítjuk, hogy üzemünkben az új bérgazdálkodásra való áttérést igen alapos, minden részletre kiterjedő elemző munka előzte meg. A bérfejlesztési keretek meghatározása és kiadása előtt részletes felmérést végeztünk dolgozóink között a munkakörben eltöltött idő, szakmai képzettség, életkor, gyakorlati idő vonatkozásában. Figyelembe vettük a meglevő alapbérek indokolatlan eltéréseit, s még további szempontokat is. Ilyenek voltak a nehéz fizikai munka, rossz munkakörülmények, vagy az egészségre való ártalom. Ilyen beható elemzés után indítottuk el a bértömeggazdálkodást, és a rendelkezésre álló bértömeget termelőegységekre, vagyis gyárrészlegekre szétbontva osztottuk el. így tehát a gyáregységek a felbontás révén önálló bértömeggazdálkodást folytathattak. Saját érdekükben havonta végeznek felmérést, hogy lássák saját bértömegük alakulását. E decentralizált bérgazdálkodás hatásosnak bizonyult. A gyáregységek közvetlenül érdekeltek a létszámmal való célszerű gazdálkodásban, mivel az egységen belüli létszámmegtakarítás náluk fordítható bérfejlesztésre. A termelőegységek a létszámmegtakarítás érdekében átcsoportosításokat, szervezéseket hajtanak végre, amellyel közvetlenül szolgálják a sajátjuk mellett az üzem érdekeit, és ezzel a népgazdasági célkitűzéseiket is. E gazdálkodás hatására a gyárrészlegek között egészséges versengés alakult ki abban, hogy melyikük tud több bért, létszámot megtakarítani. Ennek a vetélkedésnek a természetes velejárója a műszaki technológiai elemzések fokozódása, a műszaki élet felpezsdülése. Az elmondottakból következik, hogy a bevezetett bértömeggazdálíkodási rendszer, a benne rejlő anyagi ösztönzési lehetőség kapcsán igen kedvezően hatott nálunk a gazdaságos termelésre. Elősegítette a termelékenyebb munkavégzést és az élőmunka optimális kihasználására ösztönzött. A bértömeggazdálkodás kedvezően hatott a munkaerővándorlás megfékezésére is. Üzemünk sem mentes ugyanis attól a létszámfluktuációtól, amely országosan jellemző, s mely a be- és kilépők különbségét vizsgálva, mindig negatívummal zárult. Az új gazdálkodás bevezetésének tulajdonítjuk, hogy ezekben az években is 100 százalékban meg tudtunk felelni a kiszabott tervfeladatoknak. Nem kisebb eredmény az sem, hogy a munkaerő elvándorlás a megelőző időszakhoz képest kisebb mértékű. A létszámmegtakarítást az tette lehetővé, hogy sikerült az iparvállalatok és a MÁV üzemei között fennálló ibérszínvonalkülönbséget viszonylag rövid idő alatt lecsökkenteni. El kell mondanom ugyanis, hogy üzemünk a gépiparhoz hasonló tevékenységet folytat, hasonló szakmunkásgárdával, de lényegesen roszszabb munkakörülmények között. Ennek ellenére jelenleg a négytengelyes személykocsi gyár-