Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-14

1Ö57 Az Országgyűlés 14. ülése, 1972. december 12-én, kedden 1058 annak lehetőségeit, hogy a magánerős építkezés közműtámogatásáért mit lehetne tenni akár a későbbi években is, mert tanácsaink eladósodnak a sürgető közművesítési igény kielégítése miatt. Bács-Kiskun megyében például a tanácsok megyei garanciával a negyedik ötéves tervben több mint 100 millió forint közműhitelt vesznek fel. Feltételezve a lakásonkénti körülbelül 40—50 ezer forint közműtámogatást, amelyet tanácsi számlára utalnának, ez segítené a tanácsokat nehéz helyzetükben, és még jobban ösztönözné a magánerős építkezést. Ezzel az állam sem járna rosszul, hiszen a lakásépítés 300—400 ezer forintos bekerülési összege helyett csak 40—50 ezer forintot kellene véglegesen adnia, de ami a legfontosabb, az állami erőből épülő lakások döntő többségét kiskeresetű munkásembereknek adhatnók. Tisztelt Országgyűlés! Ebben a ciklusban nemigen volt olyan Bács-Kiskun megyei képviselő, aki — ha szót kapott — nem beszélt volna a tanya gondjairól, megoldását célzó törekvéseinkről.. Én sem vagyok kivétel. De ez természetes, mert Bács-Kiskun megyében jelenleg is külterületen, nagyobbrészt szórvány tanyán él 160 000 ember, köztük 25 000 fiatal, tanyai lakos minden ötödik munkás. És ezek az emberek csak vékony szállal kötődnek társadalmi, kulturális életünkhöz. Mi jól tudjuk, hogy a tanya rendkívül bonyolult és komplex gond. Létével, településstruktúrájával jónéhány generációt foglalkoztatott már, sok jószándékú és kevésbé jószándékú elképzelést ítélt kudardra. A tanya azonban nemcsak történelmi örökség, de napjainkban, a szocialista mában is nagy fontosságú, sokrétű, változó társadalompolitikai, gazdaságpolitikai kérdés, amely megoldásra ösztönöz és kötelez. Léte gazdasági szükségszerűség, ha úgy tetszik, kényszerűség, gyors megszüntetésére képtelenek vagyunk. Ha csak a mi megyénket nézem például, 40 000 tanyát kellene gyorsan megszüntetni, nyilván úgy, hogy helyette községekben, városokban ugyanennyi lakást kellene megépíteni. Ez a munka állami támogatást, saját erőt, kommunális ellátást reálisan feltételezve csak néhány ötéves tervre parcellázható. A tanya mezőgazdaságunk termelésében, különösen a Homokhátságon jelentős szerepet tölt be. A hús, tej, tejtermék, tojás értékesítéséből a háztáji 1971-es adatok szerint 68—70 százalékkal, ebből a tanya mintegy 75 százalékkal részesedik. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a mezőgazdasági nagyüzem .munkaerőforrása jó 50 százalék erejéig a tanya. Azután az is lényeges, hogy az emberek jelentős csoportja kötődik a tanyához, a külterülethez, szereti, vállalja ezt az életformát. Mindezeket figyelembe véve tehát jó ideig jelentős tanyai lakossággal kell számolnunk. Ha viszont ez így van — márpedig így van —, akkor az sem indokolt, hogy egyes központi szervek, minisztériumok leírják a tanyát a feladatok listájáról oly módon például, hogy 1972 óta egyáltalán nem adnak támogatást külterületi villamosításhoz. A kérdés, mely céljainkat, feladatainkat motiválja az, hogy mit tegyünk a tanyával, amelyik bomlik, és mit, mennyit a tanyáért, amelyik marad. Ügy vélem, erre a kérdésre egy parlamenti felszólalás töredékében képtelenség válaszolni. De megemlítenék röviden két kezdeményezést: nevezetesen a tanyai iskolák villamosítását és a tanyai kollégiumok építését, mindkettőt, mint társadalmi akciót. A villannyal kezdeném, mert ez az infrastruktúra alapvető eleme. A villany nyilván nem juthat el a tanyák többségéhez, mégis közelebb kerülhet a tanyai emberekhez, ha eljuttatjuk olyan fontos intézményekhez, mint a tanyai iskolák. A tanyai iskolák elhelyezkedésüknél és funkciójuknál fogva egyaránt rendkívül fontos szerepet töltenek be a tanyai emberek életében. Nemcsak oktatási intézmények, hanem a tanyai népművelés nehéz, de fontos feladatát is elláthatják. Elmondhatjuk, hogy a televízió segítségével is országos mozgalommá nőtt és befejeződött egy akció Bács-Kiskun megyében, melynek nyomán alig több mint egy év alatt minden perspektívában megmaradó tanyai iskolát, szám szerint 81-et, villamosítottunk. A tantermekben nem kell már vakoskodni a korán sötétedő téli délutánokon. Esténként vagy ünnepnapokon — különösen nyugalmasabb téli időszakban — felnőttek ülnek be az iskolapadokba és nem győznek betelni a technika nyújtotta lehetőségékkel, a tv műsorával, vagy a most már szaporodó filmvetítésekkel. A tanyák többsége még most is sötétbe burkolózik alkonyat után, de az iskolák ablakszemei kilométerekre elvilágítanak és szinte vonzzák a fényre szomjas tanyai embereket. Azt mondják sokszor és meghatóan, hogy az is jól esik, ha egyszerűen csak a fényt nézik. Az iskolák belső szerelési munkáiban, a hálózat kiépítésében 49 vállalat, közösség, termelőszövetkezét vett részt* — 16 közülük megyén kívülről —, és 6 millió forint értékű társadalmi munkát végzett. Pénzbeli és egyéb segítséget villamosításra és tanyai kollégiumok építésére is kaptunk az ország minden részéből, Zala megyei szocialista brigádtól, budapesti nagyüzemektől, a SZÖVOSZ-tól, a Budapesti Műszaki Egyetemtől, vagy legutóbb például egy csepeli munkástól kaptáim levelet, amelyben élete során kedvtelésből összeszedett kőzetgyűjternényét ajánlja fel egy általunk megjelölt tanyai iskolának. A munkás-paraszt szövetség egyik aprónak tűnő, de mégis nagyon jelentős gyakorlati megvalósulását érzékelhetjük e mozgalomban, és az ennek során kibontakozó emberi kapcsolatokban. Ezért igen sok tanulsággal szolgálhat számunkra ez az akció. Ezek közül talán a legfontosabbak a következők. Talán csak a legfontosabbakat említeném. Nem törvényszerű és nem is igaz, hogy a tudományos és műszaki forradalom századában, a rohanó élettempóban az emberek érzéketlenné, közömbössé váltak mások sorsa, körülményei iránt. A társadalom nagyon élénken és pozitívan reagált azokra a felhívásokra, amelyekben a segítségét kértük. Az akció egyértelműen bizonyította, hogy megfelelő célok érdekében igen nagy társadal-