Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-13

1015 Az Országgyűlés 13, ülése, 1972, október 11-én, szerdán 1016 nöz, s egyben kifejezésre juttatja ilyen módon is, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szervei együttesen is a választók, az állampolgá­rok érdekét szolgálják. Ez a bevált, gyakorlat kap most helyet az ügyrendben is, amely szerint a kormány határozatban kötelezi az illetékes mi­nisztereket, országos főhatóságok vezetőit, hogy az Országgyűlésben, annak bizottsági ülésén el­hangzott képviselői javaslatokat vizsgálják meg, s erről harminc napon belül értesítsék a javaslat­tevő képviselőket, és az Országgyűlés, illetve a bizottság elnökét. Képviselőtársaim minden bizonnyal egyetér­tenek velem abban, hogy kormányunk nemcsak a legfelsőbb államigazgatási szerv jogán tá­maszt magas követelményt az állami szervek irányában, a képviselők munkájának segítését illetően. Ehhez megvan az erkölcsi alapja is, mert magával szemben is magas mércét állít. Jó ha­tással van az egész államélet és az államigazga­tási munka fejlesztésére, ahogyan kormányunk a lakosságtól érkező jelzéseket, javaslatokat, kez­deményezéseket fogadja, kezeli. A jó példa, a következetes állami fegyelem mellett itt is, mint az élet más területein, igen hasznosan követőkre talál. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak ! Az ügyrend módosításária vonatkozó javaslat első ízben szabályozza a képviselőcsoportok jogállá­sát. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a kép­viselőcsoportra egyéni választókerületi rendszer­ben is szükség van, amely elsősorban összekötő, koordináló szerepet tölt be az Országgyűlés elnö­ke és a választókerületben dolgozó képviselők között. Tulajdonképpen ezzel a képviselőcso­portok helye, szerepe tisztázódott. így alakult ki az a helyes gyakorlat, hogy csoportüléseinket általában az Országgyűlések ülésszakai előtt tartjuk, amelyeken fő célnak azok színvonalas előkészítését, a törvényjavaslatok megvitatását tekintjük. Munkaterv szerint dolgozunk, de évente négy, legfeljebb öt esetnél többet nem ülése­zünk, akkor viszont az alkalom adta lehetőséget kihasználjuk: törvényjavaslatok tárgyalásán kí­vül napirendre tűzünk egy-egy jelentős politi­kai, gazdasági, kulturális kérdést, ami a képvi­selők látókörét szélesíti, ismereteit bővíti. Az utóbbi években megkönnyítette mun­kánkat az, hogy időben tudomást szereztünk az Országgyűlés éves programjáról, s munkater­vünkben olyan napirendeket is szerepeltettünk, amelyek az ülésszak jobb előkészítéséhez járul­tak hozzá. Az, hogy a képviselőcsoportok üléseiket más­más közigazgatási helységben, vagy jelentősebb üzemben, intézményben tartják, egyben lehető­séget nyújt a kitekintésre. A helyszíni ülések hasznosnak bizonyultak a képviselők számára, a felszólalásokhoz személyes élményeket és benyo­másokat nyújtottak, a területek vezetőinek fi­gyelmét fokozottabban ráirányították a tanul­mányozott kérdés fontosságára. Legutóbb pél­dául a csoportülés után a balmazújvárosi Lenin téesz gazdaságát látogattuk meg, s a korszerű mezőgazdaság fejlődését a mai élet valóságában érzékelhettük. A megye társadalmi, gazdasági helyzetének megismerése hozzásegíti képvise­lőinlket ahhoz, hogy választókerületük gondjait és problémáit helyesen illesszék be a nagy egész­be, a megyei és az országos képbe. A csoportülések egyben a hasznos tapaszta­latcsere fórumai is. Elősegítik az ülésszakokra való felkészülést, a plenáris üléseken tárgyalan­dó témák megyei összefüggéseinek megismeré­sét, s egyben alkalmat adnak választókerületi problémák megtárgyalására. Itt állapodunk meg a beszámológyűlések tartásában, a választókerü­let lakosaival való találkozásban, interpellációs kérdések megtételében stb. A területi munkát a megfelelő párt-, tanácsi és népfrontszervekkel történő egyeztetés alap­ján folytatjuk. A szervek vezetői rendszeresen részt vesznek a csoportüléseken, más oldalról pe­dig tájékoztató előadásokra, a megyei, városi ta­nácsülésekre, a képviselők meghívót és anyagot kapnak. Képviselőcsoportunk tevékenysége során nem törekedett arra, hogy valamiféle hatósági igazgatási funkciót lásson el, hogy testületi szervként járjon el és határozatokat, döntéseket hozzon. Az egyéni választókerületi rendszer ezt nem is indokolja. Másrészt — s ez alapvető — mindenütt segítségünkre vannak a törvényesen megválasztott vagy kinevezett állami szervek, melyeknek dolgozói egyre kisebb hibaszázalék­kal végzik munkájukat, a lakosság megelégedé­sére. Ebből következik, hogy a képviselőcsopor­tokniak úgy kell dolgozniuk, hogy a helyi szer­vek hatáskörét és felelősségét ne csorbítsák. Végezetül a beterjesztett ügyrendhez két stiláris jellegű módosítást javasolok a tisztelt Országgyűlésnek. A 9. § (2) bekezdésének eredeti c) pontja szerint az Országgyűlés elnöke biztosítja a ren­det az Országgyűlés területén. E mondat helyett javaslom a következőt : „Az Országgyűlés elnöke biztosítja az Országgyűlés zavartalan működé­sét." A második javaslat: a 11. § (2) bekezdésé­ben az „országgyűlési irományok" helyett az „országgyűlési iratok" kifejezését javaslom. A két módosítás — úgy gondolom — világo­sabb és korszerűbb kifejezést tartalmaz. Egyéb­ként a beterjesztett módosító javaslattal egyet­értek és elfogadását abban a meggyőződésben ajánlom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy annak betartása újabb biztosítékot nyújt legfelső ál­lamhatalmi szervünk további eredményes mun­ka jáhez. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Napiren­dünk e pontjához több hozzászóló nincs. A vitát bezárom. Következik a határozathozatal. Dr. Szilágyi Gábor képviselőtársunk felszó­lalása során két módosító indítványt terjesztett elő. A 9. § (2) bekezdésének c) pontja helyébe az Országgyűlés elnökének feladatai között a követ­kező mondat beiktatását javasolja: „Biztosítja az Országgyűlés zavartalan működését." A 11. § (2) bekezdésében pedig az „országgyűlési iromá­nyok" helyett az „országgyűlési iratok" kifejezés beiktatását javasolja. Kérdem dr. Gonda Györgyöt, a javaslat bi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom