Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-13

1013 Az Országgyűlés 13. ülése, 1972. október 11-én, szerdán 1014 demokratikus érvényesüléséhez elengedhetetlen feltétel az ügyrend megléte, illetve annak min­denkor a változó élet követelményeihez való iga­zítása. Az ügyrend a legfelsőbb államhatalmi szerv­nek mint testületnek belső eljárását szabályoz­za. Tehát ilyen értelemben a belső jellegű kérdé­seket, munkánk szervezeti kereteit szabályozza. De éppen a módosító javaslatok tartalmaznak olyan vonásokat, melyek az Országgyűlés mun­káját tágabb értelemben fogják fel. Idetartozó­nak tekintik a képviselői jogállás általános sza­bályozását, következésképpen az egész lakos­sághoz, a helyi szervekhez való kapcsolatát is. így a beterjesztett javaslat azt is kifejezi, hogy szocialista társadalmunkban az Országgyűlés — mint a népszuverenitást megtestesítő szerv — csak akkor képes eredményesen tevékenykedni, ha annak tagjai élő, eleven kapcsolatban állnak választóikkal, a területen, a választókerületben működő politikai, gazdasági, kulturális szervek­kel, ismerik munkájuk eredményeit, gondjait, problémáit. Kedves Elvtársak! A továbbiakban az Országgyűlés ügyrend­jének módosításához az eddig szerzett tapaszta­latok alapján a területi munka vonatkozásá­ban kívánok néhány gondolatot kifejteni. A ja­vaslat kiemeli a képviselő azon kötelességét, hogy választókerülete problémáinak megoldását a köz érdeke szerint segítse elő, hogy a válasz­tókkal állandó, szoros kapcsolatot tartson, javas­lataikkal, panaszaikkal gondosan foglalkozzék. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy pár­tunk X. kongresszusa határozatainak végrehaj­tása, pártunk és kormányunk helyes politikája a megyékre, városokra, községekre jellemző ak­tív politikai légkör ma jó alapot teremt az or­szággyűlési képviselők eredményes munkájához, a lakossággal való kapcsolatuk állandó erősödé­séhez. Hajdú-Bihar megyében is fokozott felelős­séggel teszünk eleget választóink iránti kötele­zettségünknek. Az egyes ülésszakok után rend­szeresen tartunk beszámoló gyűléseket, a vá­lasztókerület lakosaival való találkozókat. Eze­ken többnyire az Országgyűlés munkájáról, he­lyileg kifejtett képviselői tevékenységünkről adunk számot. Furcsán hangzik, de munkamód­szerünket is korszerűsíteni kellett. Ugyanis, 'mióta a rádió, de különösen a te­levízió a legtávolabbi falvak, tanyák népének világába is azonnal „elviszi" tanácskozásainkat, és egyidejűleg az ország több millió lakosa — ahogy szokták mondani —, első kézből kapja az információt, ezzel szinte velünk együtt, ha pasz­szívan is, valamennyien részt vesznek az Ország­gyűlésen. Csak közbevetőleg említem meg, hogy ennek olyan hatása is van, hogy itt is"társadalmi ellen­őrzés alatt állunk. Néha-néha azt is megjegyzik, hogy ülés közben sók a ki- és bejárás, izgés-moz­gás, vagy hogy üresek itt vagy ott a helyek stb. Tehát a tömegkommunikációs eszközök ilyen in­tenzív tevékenysége mellett érthető, hogy a be­számoló gyűléseken elsősorban nem az érdekli a lakosságot, hogy mi történt az Országgyűlésen == ezt már előbb tudják, mint ahogy mi innét hazaérünk —, hanem, hogy hol az ő helyük, sze­repük, mi a feladatúik abban, hogy az itt elfoga­dott törvények, állásfoglalások a gyakorlatban megvalósuljanak. Ilyenformán erősödik a kép­viselők törvénymagyarázó, a lakosságot a törvé­nyek végrehajtására mozgósító munkája. A beszámoló gyűléseken kívül még számos módja van a választókerületi problémák megis­merésének. Meghívást kapunk és részt veszünk tanácsüléseken, üzemi, termelőszövetkezeti ta­nácskozásokon, a társadalom különböző rétegei által szervezett gyűléseken, ünnepségeken. Je­lenlegi politikai viszonyaink között, amikor tel­jes az összhang az országos és helyi célkitűzések között, nem dkoz különösebb nehézséget a vá­lasztók között lenni, ügyes-bajos dolgaik intézé­sében eljárni. Választóink közül szép számban keresnek fel bennünket közérdeklődésre számottartó kér­désekkel, egyéni gondokkal, sőt családi termé­szetű panaszokkal is. Itt is jelentős változásnak vagyunk tanúi. Ahogyan haladunk előre szocia­lista társadalmunk építésében, ahogyan a gazda­sági, a társadalmi problémák egy-egy területe törvényalkotással rendezésre, szabályozásra ke­rül, egyre inkább a közérdekű kérdések, a la­kosság nagyobb csoportját érintő gondok meg­oldása kerül előtérbe. Az egyéni panaszok szá­ma csökken, illetve minőségileg más irányban rendeződik. Például a földtörvény megalkotása előtt a községekben zömében földügyekkel for­dultak a képviselőkhöz, ma már inkább a jobb áruválaszték, a városok, a nagyközségek fejlő­désével járó kommunális jellegű gondok — víz, gáz, csatorna igények — dominálnak. A városokban a közérdekű kérdések mellett a lakásépítés, az építésrendészeti ügyek, óvodai, bölcsődei, iskolai felvételek továbbra is napiren­den szerepelnek. Ezeket mind a kormányzati, mind a tanácsi szervek ismerik, az elkövetkező éves, ötéves" tervben a feszültségek enyhítésére, illetve megszüntetésére törekednek. Hosszabb tapasztalat bizonyítja — azt hi­szem ez nemcsak helyileg, hanem országosan is igaz —, hogy a tanácsok vezetői, végrehajtó bi­zottságai, igazgatási szervei gondosan megvizs­gálják a képviselőktől hozzájuk érkezett ügye­ket, panaszokat, nem egy közérdekű kérelmet középtávú terveikbe foglalnak. Ahol a jogsza­bály, s a tárgyi feltételek, valamint a társadalmi igazságosság lehetővé teszi, az egyéni termé­szetű kéréseket, gondokat és panaszokat is igye­keznek orvosolni. Politikai jelentősége van annak,- amilyen felelősséggel kezeli kormányunk az Országgyű­lésben elhangzott felszólalások, javaslatok, ké­relmek kivizsgálását, intézését. A válaszlevelek minden esetben alapos vizsgálatra utalnak, tá­jékoztatnak a megtett, vagy éppen készülő in­tézkedéseikről, a folyamatban levő vizsgálatról, vagy a feltétélek hiányáról, illetőleg a lehetősé­gek korlátairól. >• Az a tapasztalat, hogy a kormány tagjai,^ az országos főhatóságok vezetői, ahol lehet segíte­nek, s egyre kevesebb az a minisztérium, amely merev, nem tanúsít elég rugalmasságot a képvi­selői jelzések iránt. Ezzel a képviselői, s az or­szággyűlési munkának rangot, tekintélyt kölcsö­42*

Next

/
Oldalképek
Tartalom