Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.
Ülésnapok - 1971-13
1009 Az Országgyűlés 13. ülése, li rekvésünket, illetve célkitűzésünket, hogy a ~ párt és a kormány életszínvonal-politikájával összhangban fő feladatunknak a nyugodt, kiegyensúlyozott, mennyiségben, de minőségben és választékban is megfelelő, a lakossági igényekhez igazodó élelmiszerellátást biztosítsunk. Munkánk során valóban meghatározónak tekintjük, hogy a fogyasztói igények mindinkább kulturált körülmények között kerüljenek kielégítésre, annál is inkább, mert a fogyasztói igények eleve a kulturáltabb termékek irányába fejlődnek. Ezzel függ össze az a helyes felvetés is, amelyet különösképpen Nemeslaki elvtárs, Szabó elvtárs, Marjanek és S. Hegedűs elvtárs fejtett ki jogos kritikai megjegyzésként, hogy a javuló húsellátás keretein belül a különböző töltelékárukból, elsősorban az olcsó cikkekből időszakonként hiányok tapasztalhatók. Megemlítem azt is, hogy mindez szintén öszszefügg mindenekelőtt a húsiparban helyenként jelentkező kapacitáshiánnyal. A MÉM a Belkereskedelmi Minisztériummal együtt már két évvel ezelőtt intézkedéseket tett az úgynevezett olcsó és a napi ellátás szempontjából fontos húsipari töltelékáruk forgalmának növelésére. Mintegy ezer üzletben vizsgálatot is folytattunk és ennek tapasztalatai alapján újból intézkedtünk, hogy a kilogrammonként 40 forint érték alatti, úgynevezett olcsó töltelékárukból tevődjék ki az összes töltelékárunak legalább 60 százaléka. Tájékoztatásul megemlítem még, hogy például olcsó baromfi belsőségekből és aprólékokból kereken 18 százalékkal értékesítettünk többet az év első felében, mint a megelőző esztendő azonos időszakában. Hasonló célkitűzéseink vannak az olcsó száraztészta, édesipari lisztesáru forgalmának növelése terén is. Hargitai elvtársnő fontos kérdést érintett, amikor a gyermek- és csecsemőtápszer-gyártás fejlesztésének szükségességét vetette fel. Bár a hivatkozott gyár nem tartozik a MÉM felügyelete alá, de felelősségünk fennáll a jó minőségű nyersanyaggal való ellátás vonatkozásában. Ugyanakkor megemlítem, hogy konzervgyáraink is készítenek jelenleg 12-féle, úgynevezett bébiételt. Mindenképpen jogos a felvetés olyan vonatkozásban, hogy nem kielégítő ezeknek a termékeknek kereskedelmi terítése, mert nem minden bolt rendeli meg a teljes választékot és ezért a kismamák sokszor nem találják meg a keresett terméket. A Belkereskedelmi Minisztériummal közösen most alakítjuk ki azokat a boltokat, ahol teljes választékban rendelkezésre áll majd a bébiétel. Arra törekszünk, hogy a vásárlók e fontos terméket kielégítő módon, a lehető legteljesebb választékban kapják meg. Bár nem került szóba itt az Országgyűlés vitájában, de tájékoztatásul szeretném bejelenteni azt is, hogy most foglalkozunk a diabetikus ételek és italok hazai gyártásának helyzetével, illetve a választék és a gyártás fejlesztésének kérdéseivel is. Tisztelt Országgyűlés ! Még egyszer szeretném megköszönni a képviselő elvtársak hozzászólásait, megjegyzéseit. Kérem újból a tisztelt Országgyűlést, hogy beszámolómat, valamint a válaszomat elfogadni szíveskedjék. (Nagy taps.) I 72. október 11-én, szerdán 1Ö10 ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Következik a határozathozatal. Kérem az Országgyűlést, hogy akik a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a fagazdaság helyzetéről, valamint az e területeket érintő törvények és kormányhatározatok végrehajtásáról szóló beszámolóját, s a felszólalásokra adott válaszát jóváhagyólag tudomásul veszik, szíveskedjenek kézfelemeléssel szavazni. (Megtörténik.) Köszönöm. Van-e valaki ellene? (Nincs.) Tartózkodott-e valaki a szavazástól? (Nem.) Határozatikig kimondom, hogy az Országgyűlés a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter beszámolóját és a vitában elhangzott felszólalásokra adott választ egyhangúlag tudomásul vette. ' Napirend szerint következik az Országgyűlés ügyrendjének módosításáról és egységes szövegéről szóló javaslat tárgyalása. Dr. Gonda György képviselőtársunkat, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság elnökét, mint a javaslat előadóját illeti a szó. DR. GONDA GYÖRGY: Tisztelt Országgyűlés! Megbízatásunknak eleget tettünk, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság kidolgozta javaslatát az Országgyűlés ügyrendjének módosítására és egyúttal megállapította annak egységes szövegét. Javaslatunk és annak indokolása képviselőtársaim birtokában van. Feladatunk teljesítéséhez kértük az országgyűlési bizottságok elnökeinek és a megyei csoportok vezetőinek közreműködését és javaslatait. Szeretnék köszönetet mondani a tőlük kapott segítségért. Igen értékes támogatást nyújtottak a jogtudomány képviselői, akiktől szintén véleményt kértünk, Javaslatunk elkészítése tehát megfelel az Országgyűlés eddigi gyakorlatának és az érdekeltek véleménye széles körből figyelembevételre került. A javaslatok jelentős részét felhasználtuk. Elbírálásuknál fontos szempont volt, hogy megbízatásunk az eddig érvényes ügyrend módosítására vonatkozott és természetesen nem kívántunk javaslatot tenni.az ügyrend bevált és a munka továbbfejlesztését ma is jól segítő előírásainak megváltoztatására. A módosítás követelményéhez igazodtunk. Alapvető feladatunknak azt tartottuk, hogy az Országgyűlés ügyrendje teljes egészében feleljen meg a módosított alkotmánynak, az alkotmány szellemének és ahol az ügyrend tartalmilag megkívánja, szövegének is. Ezzel együtt azt a célkitűzést kívántuk elérni, hogy javaslataink segítsék az Országgyűlés működését és működésének néhány olyan vonását, amelyek a szocialista demokrácia további érvényesülését erősítik. Tény azonban, hogy munkánkhoz és annak fejlesztéséhez az eddigi ügyrend is több, még nem megfelelően hasznosított lehetőséget tartalmaz. Tisztelt Országgyűlés! A módosított szöveg a jelzett alapvető követelmény mellett tartalmaz néhány olyan szabályt is, amelyek az Országgyűlés eddigi működése során munkamódszerének fejlődésével alakultak ki, és ezeket az ügyrend42 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ