Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.
Ülésnapok - 1971-13
981 Az Országgyűlés 13. ülése, 1972. október ll-én, szerdán 982 • Ságunkban az elégedettség és a bizalom tapasztalható lépten-nyomon. Elégedettség azért, mert az átszervezés idején nagyon sokan bizalmatlanul fogadták a szövetkezeti mozgalmat. Az akkor még egyénileg dolgozó parasztemberek nem látták tisztán jövőjüket. A földhöz való ragaszkodás ezer esztendeje komoly gyökereket eresztett beléjük. Az átszervezés óta eltelt idő, az életszínvonal alakulása, a foglalkoztatottság, a kereseti lehetőségek bizonyították igazunkat. Igaz, annak idején ezt is ígértük dolgozó parasztságunknak. Elmondhatjuk, hogy ma még van a város és falu között különbség, de meszszemenően nem olyan nagy, mint 20—30 évvel ezelőtt volt. A régmúlt időben a parasztember egész életében azért dolgozott, hogy földet vásároljon. A földért, a fő termelési eszközért nyomorogta végig életét. Utána következett az istállóépítés, mindattól függetlenül, hogy ő vályogviskóban lakott. Ez a szemlélet a mi társadalmunkban megváltozott. Mi tudjuk ezt felmérni, akik falun lakunk, dolgozunk, azok, akik ebből az osztályból származnak, kiknek szülei, testvérei ma is a földet művelik. Elmondhatjuk, gyökeresen megváltozott a falu arculata. Nagyot nőttek az utóbbi időben az igények. Ma elsődleges a múlt elmaradottságának felszámolása, a régi, nedves, dohos ház újra felcserélése, ami fürdőszobával minden esetben felszerelt. Igényként jelentkezik a háztartás gépesítése, a rádió, a televízió és a gépkocsi is. Természetes, mindezeknek a céloknak a megvalósításához, amíg azt a család eléri, nagyon sokat kell dolgozni. A mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok többsége az évi 250 tízórás munkanapot ledolgozza, de nem kevés azoknak a száma, akik a napi 12—15 órát teljesítik munkában. A napi közös munka előtt és utána jelentkezik a háztáji munkavégzés, ami ugyancsak naponta jó pár órában mérhető lé. Amikor eljön az aratás ideje, amikor itt van az őszi betakarítás, a vetés, éjt nappallá téve dolgoznak tagjaink annak érdekében, hogy a legminimálisabb veszteséggel takarítsuk be terményeinket. Ilyenkor nincs ünnepnap, nincs pihenés, sóvárogva, de nem zúgolódva mondják tagjaink, hogy reméljük, hosszú évekig nem kell ezt az emberfeletti munkát végezniük. Eljön az az idő, amikor a szövetkezetekben is bevezetésre kerül a szabad szombat. Itt és e helyről kívánok magam is köszönetet mondani azoknak a szabolcsi, hevesi, csongrádi, Szolnok megyei kombajnosoknak, szövetkezeti vezetőknek, akik önzetlen segítséget adtak a dunántúli megyéknek, köztük nekünk, Tolna megyeieknek is, az aratás mielőbbi, kevés veszteséggel való befejezésére. A szocialista segítség fényes példája volt ez az akció, ígérjük, ha ilyen helyzetbe kerülnek barátaink, elvtársaink, a segítség részünkről sem marad el, mint ahogy megvolt ez a két évvel ezelőtti tiszai árvíznél is. Kívánom, hogy az ilyen időjárás ne ismétlődjön meg. Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdaság, az élelmiszer-gazdaság, de a fagazdaság is ma már összehasonlíthatatlanul más alapokon dolgozik, mint ez a múltban volt. Az önellátó gazdálkodás megszűnt ezen a területen is. A mezőgazdaság mint az ipar nagy fogyasztója lépett be a felhasználók sorába. Terméseredményeink — mint ahogy az előttem felszólalók már ismertették részletesen — messzemenően túlhaladják a 38^as, de a 60 előtti színvonalat is. A búzatermesztés, a kukoricatermesztés területegységre vonatkoztatott hozamában Baskay elvtárs szavaival élve, nagyon jó helyen állunk. Pár esztendeje nem kell kenyérgabonát importálnunk. A felfutott állatlétszám ellátására majdnem teljes egészében hazai takarmányalap áll rendelkezésünkre. Lassan elérjük azt, hogy a drága fehérjetakarmányok behozatalát csökkenteni tudjuk a lucernaliszt-készítő üzemek megépítésével, a fehérjeelőállító gyárak beindításával, és a szójatermesztésen keresztül. Természetes, a nagyobb hozamok nagyobb anyagi befektetést is igényelnek. Ahhoz, hogy több búzát, több kukoricát, húst, tejet, zöldséget, gyümölcsöt termeljünk, több gépi erőt, műtrágyát, növényvédő szert, jobb minőségű takarmánytápokat, több gyógyszert, fertőtlenítő anyagot kell felhasználnunk. A terméshozamokat alacsony szintről közepes színvonalra felvinni nem olyan költséges, mint közepes színvonalról magas színvonalra. Lakosságunk igényli a jobb minőségű termékeket, mind a húskészítmények, mind a gyümölcs és zöldség, mind pedig az egyéb élelmiszerek vonatkozásában. Igénylik és kérik azt, hogy a mezőgazdasági termékek jobb minőségben és nem utolsósorban olcsóbban kerüljenek az asztalukra. Mi a mezőgazdaságban dolgozók meg is teszünk mindent annak érdekében, hogy a mezőgazdasági termékek, az élelmiszerek ára ne emelkedjen. Azonban azon keresztül, hogy nem vagyunk önellátóak, az ipar nagy fogyasztói vagyunk, termékeink árának alakulásában nagy szerepet játszik az általunk vásárolt termékek ára. Meg kell említenem, hogy az utóbbi években nagyban emelkedtek többek között a gépalkatrészek árai. Egy-két példát szeretnék ezzel kapcsolatosan elmondani. Az UE—28-as traktor kardánagya 233 forintról 375 forintra emelkedett, a D4KB traktor vízhűtője 2540 forintról 3400 forintra, az egyirányú tárcsakerék tengelye 170 forintról 330 forintra, a silókombájn szabadonfutója 255 forintról 425 forintra. Különösen jelentkezik az áremelkedés az import alkatrészek vonatkozásában. így a gumiabroncsok ára például 825 X 20-as esetben a hazai 1960 forinttal szemben 3680 forint. Az importabroncs valóban jobb, hosszabb élettartamú, de nem ér még egyszer annyit, mint a hazai. A jugoszláv Tigar eke automata tárcsája 2110 forintról 13 000 forintra emelkedett. A traktorok, betakarító gépek, kombájnok ára az elmúlt évben ugyancsak felfelé ment. A mi termékeink nagy része a rögzített, maximált, hatóságilag behatárolt árformák közé tartozik. Csak mintegy 13 százalék a szabadáras kategória. Fő termékeink, a búza, a tej, a hízómarha, a sertés rögzített áron kerülnek ér41*
