Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-12

02? Az Országgyűlés 12. ülése, 1972. október ÍO-en, kedden Ô28 jó pozícióból indulunk. Megfelelő létszámmal rendelkezünk ahhoz, hogy már az első időszakban mérhető legyen az intézkedés konkrét eredménye. Mégis felvetődik a kérdés : tudunk-e gyökeres változást elérni hosszabb távon, tudunk-e korszerűsíteni, a további férőhelyek biztosítása céljából beruházni, a tartási körülményeket tudjuk-e javítani? ? Ugyanis a szarvasmarha-ágazatban bekövetkező árszínvonal-emelkedés az üzemek termelési irányától, illetve struktúrájától függően differenciáltan jelentkezik. A párhuzamosan jelentkező ipari áremelkedések — például a fehérjetakarmányok és a vegyianyagok — a kedvező körülményt negatív irányban befolyásolják. A megye az eddigi felmérés alapján ugyan rendelkezik férőhellyel, amely mintegy 40 százalékban fedezné a kívánt létszámnövelést, azonban ezeken a helyeken nem minden esetben tudnánk biztosítani a személyi feltételeket a kedvezőtlen területi elhelyezkedés miatt. Ehhez csatlakozóan némi aggodalommal állapítjuk meg, hogy a háztáji gazdaságokban bekövetkezett szarvasmarha-létszám csökkenéssel számolnunk kell. A fiatalok visszatérése kevésbé irányul a háztáji gazdálkodás felé. Ők, mint szakmunkások, állandó jelleggel kizárólag a mezőgazdasági nagyüzemekben kívánnak dolgozni. Tehát a háztáji szarvasmarha-tartás volumene továbbra is függvénye a termelőszövetkezeti parasztok kiöregedésének. Ebből fakadóan végső megoldásként a nagyüzemi állattartás dinamikusabb létszám- és minőségi fejlesztése teszi helyére szarvasmarha-tenyésztésünket. Kapcsolódó feladat az élelmiszeripar fejlesztése megyénkben, különösképpen a hús, a tej, a baromfitermékek feldolgozását, tárolását illetően. Ezen törekvéseink az ötéves terv időszakából indokoltak, egyrészt a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztéséből, másrészt a lakosság fokozódó igényeiből adódóan, de nem utolsósorban a külföldi piac kielégítése szempontjából. A feldolgozóipar megyei fejlesztése a termelési körzeten belül célszerű, és nem is vitatható, mivel a helyben dolgozó üzemek gyorsabban és termelékenyebben tudnak előállítani és állnak az ellátás szolgálatában. Ha ez irányú elgondolásaink, törekvéseink szükségszerűek, megalapozottak, akkor ugyancsak felvetődik a kérdés: milyen tárgyi feltételeket tudunk teremteni megvalósulásukhoz? Az általam elmondottak a beruházással kapcsolatosak. A miniszter elvtárs beszámolója nagyon helyesen foglalkozik ezen problémákkal és felsorolja az okokat, amiért a beruházás a legindokoltabb ágazatokban elhúzódik, vagy egyáltalán nem valósul meg. Ennek oka néha a tervszerűtlenségben, a saját források és a forgóalapfeltöltés hiányában keresendő. Milyen elgondolást lehetne találni ahhoz, hogy a legégetőbb beruházások megvalósulhassanak? Az állami támogatás közgazdasági rendszerének gyakori változtatását kerülni kellene olyan ágazatoknál, amelyek lassan térülnek meg, és jelentős fejlesztést igényelnek, továbbá beruházási vonzatuk van. Ilyen például a szarvasmarha-ágazat. Csak úgy tudnának a mezőgazdasági üzemek hosszú távon, következetesen és céltudatosan fejleszteni, ha nem kényszerülnek gyakran — főleg az állattenyésztésben'— a termelési irány, struktúra változtatására. így lennének elkerülhetők a belső feszültségek, a pénzügyi nehézségek, amelyeket ma sok esetben a magas termelési szinttel rendelkező termelőszövetkezetek és vállalatok sem tudnak kiküszöbölni. Véleményem szerint a jelenlegi árrendszer és állami támogatás, illetve az ezáltal elérhető jövedelmezőség nem biztosítja a mezőgazdaság elvárható dinamikus fejlődését. Márpedig a lakosság ellátása, az export fokozása, az ipar nyersanyag-igényeinek kielégítése, az indokolt életszínvonal-emelése, a munkahelyi körülmények javítása szempontjából nem közömbös — végső soron össznépi és népgazdasági érdek! Egyéb gazdasági területről sok esetben hallani megjegyzéseket a mezőgazdaságban rendszeresített állami támogatásról. Nem nehéz azt a következtetést levonni és megérteni, hogy a jelenlegi árrendszer és a mezőgazdaság népgazdasági jelentősége miatt az állami támogatás feltétlenül indokolt. A mezőgazdaságot ugyanis az egész világon dotálják, sőt egyes nyugati országokban nagyobb mértékben, mint nálunk. Előző években az Országos Tervhivatalban, az Árhivatalban, a Központi Statisztikai Hivatalban végeztek számításokat, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy az élelmiszergazdaság részaránya a társadalmi termékből és nemzeti jövedelemből lényegesen magasabb annál, mint amit a jelenlegi árrendszer regisztrál. Figyelemre méltóak a deviza árakon végzett számítások is. A deviza és belföldi árak arányainak vizsgálatából kitűnik, hogy az ipari termékek árszintje általában alacsonyabb, mint a mezőgazdasági termékeké, különösen, ha a nyugati piaci értékesítéshez viszonyítjuk. Végső soron, ha nemzetközileg vizsgáljuk, akkor több értéket alkotónak fogadhatjuk el a mezőgazdaság termelését, mint ahogyan az érvényben levő áraink alapján tükröződik. Ebből adódóan a jelenlegi alacsony árrendszer és az ennek következményeként mutatkozó nyereségekből a mezőgazdasági üzemek kisebb összeget tudnak fordítani fejlesztésre, beruházásra és ez nem teszi lehetővé a dinamikus fejlődést. A mezőgazdaság és ipar évről évre számottevő devizabevétellel járul hozzá külkereskedelmünk és ezzel népgazdaságunk egyensúlyához. A mezőgazdasági termékek exportálásából származó deviza a mezőgazdaság számára szükséges anyagokon és gépeken kívül tekintélyes riíenynyiségű olyan ipari nyersanyagot, gépet vagy fogyasztási cikket biztosít, amelyre az ipari üzemek zavartalan működéséhez szükség van és ugyanakkor változatosabbá teheti a lakosság ellátását. A mezőgazdaság fejlesztése ezért a belső ellátás javításán túlmenően külkereskedelmi szempontból nem pusztán a paraszti, hanem egyúttal az egész munkásosztály és a dolgozó nép elsőrendű érdeke is. Az ipari termékek árszínvonala évről évre nő, a mezőgazdasági árak néhány esettől eltekintve változatlanok, ezért még magasabb terméshozamok elérése esetén is a mező-