Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-12

917 Az Országgyűlés 12. ülése, 1972. október 10-én, kedden 918 lásra váró termál- és szarvasmarhaprogramra is. Hiszen országosan sem árt már megtanulni Veres Péter szavaival ,,népben, nemzetben gon­dolkodni"! A megyei szervek a helyi lehetőségek ma­ximális kihasználásával szeretnének az orszá­gos szarvasmarha-probléma megoldásához is hozzájárulni, és azt a jelszót megvalósítani: szarvasmarhát minden tanyába is! örömmel je­lenthetem, hogy a kecskeméti járásban a me­gyei és az országos tapasztalatoktól eltérően két év alatt 23 százalékkal emelkedett a szarvas­marha-tenyésztés tényszáma. Nem szeretném hozzászólásomat hurrá op­timizmussal befejezni, még csak esztétikai prob­lémákat sem fejtegetni, például a szép fogal­máról. De azok a problémák, amelyekről itt szóltam, a mezőgazdaság, az élelmiszer-gazdál­kodás és a fagazdaság kapcsán, egy dinamiku­san fejlődő gazdasági szektor ellentmondásai és eredményei, s ami dinamikus, az már szép, lel­kesítő, amiért és amiben érdemes dolgozni he­lyileg is, területileg is, népgazdasági szinten is, még akkor is, ha nehéz. S a. magyar mezőgaz­daság ilyen ma. Dinamikus. Ezt tükrözi a mi­niszteri expozé is, éppen ezért elfogadom. (Nagy taps.) ELNÖK: Szólásra Lakatos András képvise­lőtársunk következik. LAKATOS ANDRÁS: Tisztelt Országgyű­lés! A mezőgazdasági és élelmezésügyi minisz­ter beszámolója kihangsúlyozta, hogy az élel­miszer-gazdaságnak a belföldi ellátás elsődle­gessége mellett az élelmiszerexport növelésével és az import csökkenésével jelentős részt kell vállalnia a külkereskedelmi fizetési mérleg javí­tásában, egyensúlyának biztosításában. Ez a meghatározás vonatkoztatható mezőgazdasági termelésünk legtöbb ágazatára, és természete­sen ezért érvényes ez a belterjes állattenyész­tési ágazatok mellett a kertészeti termesztésre is. Különösen a hazai ellátás tekintetében meg­határozó jelentőségű zöldségtermesztés helyze­tének megítélésekor, de hasonlóképpen a gyü­mölcs- és szőlőtermesztési ágazatokban mutat­kozó jelenségek értékelésekor is, nekünk, e te­rületen dolgozóknak a miniszteri meghatározást kell tevékenységünk legfontosabb követelmé­nyeként figyelembe venni. Az említett ágazatoknál, főleg pedig a gyü­mölcs- és szőlőtermesztésben rendkívül lassan érvényesülnek a termelési elhatározások. A piaci igényekre történő reagálása egy-egy üzemnek, vagy az egész ágazatnak csak hosz­szú évek múltán következhet be, gyakran csak egy évtized múlva. A gyümölcs- és szőlőültet­vényeknek a szaporító anyag előállításától az új telepítés termőre fordulásáig szükséges idő­tartamát ezért ma mindkét ágazatban az új ter­melési technológiák és az új fajták igyekeznek megrövidíteni. Ennek ellenére a biológiai lehetőségek olyan korlátokat szabnak egy ültetvény gyorsabb ter­mőre fordulása elé, melyek egy bizonyos hatá­ron túl már áthidalhatatlanok. Ezért e két fon­tos kertészeti ágazatot úgy tekinthetjük, hogy a termelési elhatározásoknak a konzekvenciái az üzemeket igen hosszú időre behatárolják. Emiatt felmerül a gyakorlat mindennapi mun­kájában, hogy vajon az a közgazdasági kör­nyezet, amely inspirálta az üzemeket egy-egy ültetvény létrehozására, mennyiben, milyen módon, és milyen előjellel változott meg arra az időszakra, amikorra a befektetés kezd meg­térülni, vagyis az ültetvény telepítésekor kiala­kított termelési program megvalósulhat. A miniszteri beszámoló említi azt a nega­tív hatást, amelyet az állami támogatás meg­szüntetése jelentett a síkvidéki szőlőknél, az őszibarackosoknál. Ezen ültetvények fenntartá­sa, valamint ezek állandó magas termelési szin­tet produkáló állagának biztosítása nélkülözhe­tetlen ahhoz, hogy perspektívában is nyugod­tan tekinthessünk ezen ágazatok helyzetére. Ha a közgazdasági környezet nem tudja biztosíta­ni az ültetvények megfelelő termőképessége biztosításához a nélkülözhetetlen permanens felújítást, melynek szükségessége a kertészeti szakemberek előtt ma már nem vitatott, úgy elkerülhetetlenül számolnunk kell olyan perió­dusokkal, amelyek nemcsak a piaci ellátásban és az exportban okoznak egyenetlenségeket, ha­nem az ezzel foglalkozó termelő üzemek és azok dolgozói részére is számos veszélyt és nehézsé­get rejtenek magukban. Ezért csak örömmel üdvözölhetjük azt a miniszteri bejelentést, ami a gyümölcs- és sző­lőtermesztésben mostanra kialakult helyzet ja­vítására, a feszültségek felszámolására széles körű vizsgálat alapján az év végéig fejlesztési javaslat kidolgozását helyezte kilátásba. Mi kí­vánatosnak látjuk, hogy egyrészről a szabályo­zók állandósulása alakuljon ki az ilyen hosszú lejáratra kalkulálható mezőgazdasági kultúrák esetében, másrészt legyenek figyelembe véve olyan sajátosságai e kultúráknak, melyek ugyan más mezőgazdasági ágazatoknál is jelentkeznek, de legnagyobb súllyal mégis a kertészeti ága­zatokra nehezednek probléma gyanánt. Ezek közül szeretném megemlíteni ezen ágazatok nagy munkaerő-szükségletét, amely mint általános probléma közismert, valamint azt, hogy egy technológiai váltás bevezetése a kertészeti ágazatoknál gyakran az önköltség növekedését idézi elő, vagy legalábbis nem jár az önköltség csökkentésével. Napjainkban ugyanis annak a jelenségnek vagyunk tanúi, hogy ha valamilyen nagy élő munkát igénylő munkafolyamatot leváltunk és azt holt munká­val helyettesítjük, a gépesítés magas költségei következtében a termékegységre eső önköltség még akkor sem képes csökkenni, ha a techno­lógiai váltást kísérő egyéb jelenségek következ­tében a területegységre eső hozamok is növeked­nek. A kertészeti termesztés gépesítésére és en­nek kapcsán a technológiai váltásból adódó költségviszonyok változására nem hat kedve­zően az a körülmény sem, hogy a nagyüzemi szőlő- és gyümölcstermesztés számára v tulajdon­képpen a hazai gépipar nem is készít gépeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom