Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-12

877 Az Országgyűlés 12. ülése, 1972. október 10-én, kedden 878 töltenek be, de egyelőre vannak és a jövőben is lesznek — szükségszerűen — kisüzemek is. Ebből következik, hogy a társadalmi igények kielégítésében meghatározó ugyan a mezőgazdasági nagyüzemek termelése, de amellett a nagyüzemen kívüli mezőgazdasági termelés — a háztáji és kisegítő gazdaságokéval együtt — 1971ben a mezőgazdaság termelési értékének 39 százalékát adta. Nagyfokú az eltérés még a nagyüzemek termelési színvonalában, anyagi-műszaki ellátottságában is. Még az olyan, kiemelkedő országos átlagos hozamokban, amilyen például 1971ben a hektáronkénti 30,7 mázsa búza és a 35,4 mázsa kukoricatermés, a változó talaj adottságokat és az anyagi felkészültséget is figyelembe véve, tájanként és üzemenként az indokoltnál nagyobbak az eltérések. Ehhez szorosan kapcsolódik a szakemberellátásban, a vezetés színvonalában mutatkozó különbség. Mindezek összhatásaként differenciálódik a mezőgazdasági üzemek gazdálkodásának eredménye és a mezőgazdasági dolgozók jövedelmi színvonala. Az élelmiszeriparban a problémák az egyes iparágak eltérő fejlettségében, továbbá az alapanyag-termelés és a feldolgozás közötti ellentmondásban mutatkoznak meg, A rendelkezésünkre álló eszközök még nem biztosítják' minden területen az alapanyag-termelés és az élelmiszerfeldolgozó iparágak egyidejű, összehangolt fejlesztését. Esetenként, mint például a sertéstenyésztés területén az alapanyag-termelés rövid idő alatt olyan gyorsan növekszik — hiszen 1972-ben már az 1975-re tervezett sertéshús termelési színvonalát túlhaladjuk —, hogy azt a feldolgozókapacitással nem tudjuk követni. Külön elismerés illeti a húsipar dolgozóit azért, hogy a belső tartalékok feltárásával segítik pótolni a technikai hiányokat, s messze túlteljesítik tervüket. Más területekre is jellemző, hogy a termelésben rejlő lehetőségek kihasználásának útját keresik. Egy gondolat erejéig utalok ismét az említett differenciáltságra. Ez is segítheti a termelési tartalékok kiaknázását. A magasabb termelési színvonalat elért gazdaságok, vállalatok ugyanis példájukkal tárják fel a lehetőségeket, amelyeket a többiek is hasznosíthatnak. A hektáronként 35—40 mázsa búzát, 65—70 mázsa kukoricát, 350—400 mázsa paradicsomot termelő gazdaságok, a tehenenként 3500—4000 liter tejet termelő állattenyésztő telepek eredményei fémjelzik az elkövetkező évek mezőgazdaságát. Sőt hozzátehetem, hogy ezek a gazdaságok anyagi-műszaki ellátottság és természeti adottságok tekintetében korántsem haladják meg annyira az átlagot, mint termelési eredményeikkel. Mindez arra hívja fel a figyelmünket, hogy a termesztésben és tenyésztésben levő fajták megválasztása, az anyagi-műszaki ellátás célirányos szervezése, a technológiai fegyelem és a szakér** telem további javítása jelentős tartalékokat képez a gazdaságos termelés növeléséhez. Az elmúlt években ugyan a vállalatok ökonómiai munkája sokat fejlődött, de a fejlesztési elképzelések megvalósítását sok esetben gátolják a munka- és üzemszervezési tevékenység során megmutatkozó hiányok. A termelés mind korszerűbb technológiák alapján folyik, ami magas szintű ismereteket követel. Egyre kevésbé lehet rutin döntésekkel gazdálkodni! Egyre szükségesebb a megfontolt előkészítő munka, a gazdaságossági számítás, a technikai haladás nyomon kísérése. A munka- és üzemszervezés gyengesége kihat a munkaerővel és az eszközökkel folyó gazdálkodásra, végső soron az egész termelésre. Fékező lehet a helyenként még mindig túlságosan központosított vezetési szervezet, a hatáskörök kiforratlansága. Hangsúlyozni kell feladataink között a vállalati erőforrások hatékony és tervszerű felhasználását, a vállalat termelési és vezetési szervezetének célszerű kialakítását és nem utolsósorban a dolgozók munkakörülményeinek a javítását. Tisztelt Országgyűlés! összességükben hatékonyak a termelés műszaki-technikai bázisának kialakítására tett intézkedések. Egyszersmind azonban sok gonddal, problémával küzdünk. Közülük az egyik, méghozzá alapvető probléma, hogy fejlesztési politikánk komplexitását a legtöbb esetben sem központi, sem üzemi szinten nem tudtuk biztosítani. Üzemi szinten gyakran fordult elő, hogy akár fedezet, akár kivitelezési lehetőség híján fogyatékosan készültek el a beruházási létesítmények, a szükséges járulékos berendezések, vagy egyéb lényeges működő elemek nélkül. Ezek utólagos pótlása külön költséget, gondot okozott. Nem mindig sikerült egy-egy folyamat teljes és gazdaságos gépesítése sem. Márpedig mihelyt egyetlen művelet műszaki megoldása kimaradt, továbbra is hullámzott a munkaigény, romlott az eszközök hatékonysága. Hasonló jelenségek mutatkoznak magasabb, ágazatközi szinten is, ahol a szántóföldtől a fogyasztó asztaláig húzódó gazdasági együttműködések, vagyis vertikumok láncolatát szakították meg a fejlődés egyenetlenségeiből származó hibák. Ilyenkor az egyik egység lemaradását valamennyi közreműködő egyaránt és méltánytalanul sínylette meg. Éppen ezért a negyedik ötéves terv során kiemelt feladataink közé tartozik a műszaki fejlesztés komplex megvalósítása. Az anyagi lehetőségek figyelembevételével üzemi szinten egyegy termelési folyamat komplex műszaki fejlesztését kell előtérbe helyeznünk, ágazati szinten pedig az egyes vertikumok olyan irányú fejlesztését, ami az eddiginél jobban teremti meg a nyersanyagtermelés, a feldolgozás és a forgalmazás összhangját. Többet kell tennünk, egyre gyorsabban kell előrehaladnunk az élelmiszergazdasági üzemek egyenrangú gazdasági kapcsolatainak kialakításában. Megkönnyíti a helyzetet, hogy az együttműködés feltételeit jogszabályok is rögzítik. Segítenünk kell a gazdasági társulások bővítését, a közös vállalkozások, vállalatok létesítését, a kooperációs kapcsolatokban az anyagi érdekeltség érdekazonosságának fokozottabb megteremtését. Ezzel egyidejűleg el kell érnünk, hogy csökkenjen, illetve megszűnjék az állami vállalatok és' szövetkezetek körében még helyenként tapasztalható pozícióféltés, Az a legfontosabb cél.