Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-11

807 Az Országgyűlés 11. ülése, 1972. június 23-án, pénteken 808 nagymértékben nehezíti és lassítja az ügyintézést. Gondolok itt többek között eljárási jogszabályaink bonyolultságára, nehézkességére, amelyeket még ebben az esztendőben jelentősen egyszerűsíteni fogunk. De szólni kell a gyakorta tapasztalható alaptalan pereskedésekről is. Ma az a helyzet, hogy a bíróság minden hozzá érkezett üggyel érdemben köteles foglalkozni akkor is, ha előre látható, hogy az igény alaptalan. Arany János óta kevés változás történt a „Ha per, úgymond hadd legyen per!" felfogáson. De erről sokszor beszéltünk itt az Országgyűlés fórumán is. Ez pedig jelentékeny mértékben leköti és terheli az igazságszolgáltatás dolgozóit és elvonja őket a valóságos jogviták eldöntésétől, legalábbis sok esetben a fontos kérdések eldöntésének elhúzódásához vezet. Az eljárási törvények módosítására irányuló munkánkban arra törekszünk, hogy ezt a „betegséget" megfelelő jogszabályok is segítsék megszüntetni. Mindezt úgy kell megvalósítani, hogy egyetlen állampolgárt sem akadályozzunk a jogos érdekeinek bírósági védelmében és a szocialista törvényesség érvényesülése csorbát ne szenvedjen. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy az állampolgárok felfogásán, szemléletén is változtassunk, mert meggyőződésünk, hogy nem helyes, ha rögtön rendőrért, vagy bíróért kiáltanak, amikor a vita más útonmódon is rendezhető. Tisztelt Képviselő Elvtársak! Engedjék meg, hogy a továbbiakban az előterjesztett törvényjavaslat legfontosabb rendelkezéseiről szóljak. Alkotmányunk kimondja, hogy a Magyar Népköztársaságban az igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják. A bírói igazságszolgáltatás alkotmányos alapelve érvényesítésének fontos feltétele, hogy magas szintű jogszabály egyértelműen határozza meg az ügyek körét. Ennek a követelménynek tesz eleget a törvényjavaslat, amikor kimondja, hogy a bíróság dönt a büntető- és a polgári jogi ügyekben, a családjogi vitákban, valamint a munkaügyi és a szövetkezeti tagsági viszonnyal kapcsolatos legfontosabb kérdésekben. Az igazságszolgáltatás egységének fontos alapelvét juttatja most következetesen érvényre a törvényjavaslat azáltal is, hogy az eddigi államigazgatási jellegű gazdasági és területi munkaügyi döntőbizottságokat bíróságokká alakítja át. Ezzel a szabályozással jelentékeny mértékben egyszerűsítjük, és áttekinthetőbbé tesszük az igazságszolgáltatási szervezet rendszerét, hiszen megszüntetjük a tarkaságot, a párhuzamosságot, a széttagoltságot. Az eddigi szervezeti rendszer bonyolultságát mutatja, hogy az állampolgárok és az állami gazdálkodó szervek munkaügyi, továbbá a vállalatok, szövetkezetek gazdasági jogvitáinak eldöntésénél éppúgy megtalálhatók a bíróságok, mint a különböző d öntőbizottságok. Az élét nem teljes következetességgel alakította ki ezt a helyzetet, amelyen társadalmi fejlődésünk folytán ma már változtatnunk kell. Meggyőződésünk, hogy a javasolt megoldások nemcsak az igazságszolgáltatás egységét, a bíróságok hatékonyabb irányítását segítik elő, hanem hasznára válnak az állampolgároknak is, akiknek az igazságszolgáltatás körébe tartozó ügyeikkel nem kell a különféle fórumok útvesztőiben bukdácsolniuk. A félreértések elkerülése végett le kell szögezni, hogy a törvényjavaslat nem fetisizálja a bírósági hatáskört. A kedvező tapasztalatok alapján elismeri egyes államigazgatási szervek közreműködésének szükségességét meghatározott jogviták eldöntésében. Az egyszerűbb és gyorsabb, s ugyanakkor szakszerű ügyintézés megfelelően biztosítható például a tanácsok keretében is. Ezért hiba lenne, ha a jogviták eldöntésének bírósági útját még jobban kitérjesztenőnk, vagy azt kizárólagossá tennénk. Ilyen megoldás éppen ellenkező hatást váltana ki, mint amire törekszünk az államszervezet egyszerűsítésével, a gyors és hatékony ügyintézés feltételeinek megteremtésével. Az államigazgatási szervek hatáskörében maradó jogviták esetében a bírói igazságszolgáltatás fontos elve úgy jut érvényre, hogy az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit érintő ügyekben hozott határozatok bíróság előtti megtámadásának lehetőségeit biztosítjuk. Természetesen a most előterjesztett törvényjavaslat a vázolt kérdéseknek csak alapvető elveit, azok szervezeti megoldásait tartalmazhatja, a részletes hatásköri szabályozás az eljárási törvények feladata. A bíróságok állami szervezetünkben különleges helyet foglalnak el. Különleges helyzetük nem-valami kivételezettségből, hanem a bírói függetlenségből ered. Ezért kell a vezetésük, irányításuk elveit és módszereit törvényben pontosan szabályozni. Ezt szolgálják a törvényjavaslat azon rendelkezései, amelyek megfogalmazzák a Legfelsőbb Bíróság és az Igazságügyi Minisztérium feladatait. Világos, hogy mind a Legfelsőbb Bíróság, mind az Igazságügyi Minisztérium tevékenységének fő tartalma arra irányul, hogy bíróságaink ítélkezése megfeleljen törvényeinknek, a szocialista állam jogpolitikájának, találkozzék a becsületes dolgozók, a társadalom egyetértésével. Alkotmányunknak megfelelően rendelkezik úgy a törvényjavaslat, hogy a Legfelsőbb Bíróság gyakorol elvi irányítást az összes bíróságok bírói működése és ítélkezése felett. Ennek érdekében mondja ki azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróság irányelvei és elvi döntései a bíróságok számára kötelezőek. A törvényesség és a jogalkalmazás egységének érdekeit szolgálja e rendelkezés. De ugyancsak ezt a célt szolgálja, hogy a Legfelsőbb Bíróságon gazdasági és munkaügyi kollégiumokat hozunk létre, amelyek szervezetileg is elősegítik az egész igazságszolgáltatás munkájának jó áttekintését és az egységes irányítás hatékonyságának növelését. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy változatlan marad a Legfelsőbb Bíróság elnökének a jogerős bírósági ítéletekkel kapcsolatos törvényességi óvási joga, illetőleg ezek elbírálásának a legmagasabb bírói hatáskörben való megtartása, vagy a jogértelmezési feladat kiemelése, akkor még világosabban jut kifejezésre a Legfelsőbb Bíróság